Magazin
Az oroszok egyharmada nem állna szóba többé ismerősével, ha megtudná, hogy meleg

Az oroszok több mint fele (56 százaléka) negatívan viszonyul a homoszexuálisokhoz, és csaknem egyharmaduk (31) nem állna szóba többé ismerősével, ha kiderülne róla, hogy a saját neméhez vonzódik - derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpontnak az Interfax hírügynökség által csütörtökön ismertetett felméréséből.

A megkérdezettek 39 százaléka semlegesen, és csak 3 százaléka viszonyul pozitívan az LMBT-közösséghez tartozó (meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű) honfitársaihoz, 47 százalékuk úgy vélekedett, hogy ugyanolyan jogok illetik meg őket, mint a társadalom más tagjait, 43 százalék viszont nem értett ezzel egyet.
A válaszadók 89 százalékának nem volt "nem hagyományos nemi orientációjú" ismerőse, 8 százalék mondta azt, hogy volt. A megkérdezettek 45 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem változna meg a viszonya valakivel, ha kiderülne róla, hogy ilyen vonzalmú.

Negyvenöt százalékuk sosem hallott homoszexuálisok elleni erőszakcselekményekről. Húsz százalék úgy vélekedett, hogy ilyesmi szórványosan előfordul, 13 százalékuk szerint az erőszaktétel elterjedt jelenség, további 15 százalék szerint pedig ez csak bizonyos régiókra jellemző.

A felmérést április végén egy 1625 fős országos reprezentatív mintán végezték el. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Boris Johnson brit kormányfő élettársától, Carrie Symondstól megtagadták az amerikai vízumot - jelentette a New York Post című amerikai napilap. A lap értesülései szerint Symondstól feltehetően azért tagadták meg a beutazást, mert tavaly Szomáliföldön - a Szomáliához tartozó, ám de facto önálló államként...
2019. AUGUSZTUS 22.
[ 8:41 ]
Jelentősen romlott az 1912 óta az Atlanti-óceán mélyén nyugvó Titanic állapota. Az első útján egy jéghegynek ütközött és elsüllyedt luxushajó maradványait 14 év után először kereste fel augusztus elején egy expedíció, amely nagyfelbontású képeket készített a roncsról. A kutatásról beszámoló The Irish Post...
2019. AUGUSZTUS 21.
[ 20:48 ]
Évente átlagosan 120 illegálisan elejtett tigris maradványait foglaltak le 2000 óta egy jelentés szerint, amely a nagymacskák szigorúbb védelmére szólított fel. 1900-ban több mint 100 ezerre becsülték a világ tigriseinek számát. 2010-re mindössze 3200 maradt belőlük, ami negatív rekord. Azóta valamennyit nőtt a...
2019. AUGUSZTUS 21.
[ 16:03 ]
Beolvasás folyamatban