Magazin
Családja körében ünnepelte 98. születésnapját Fülöp herceg
Betűméret:             

Különösebb ceremónia nélkül, családja körében ünnepelte hétfőn 98. születésnapját Fülöp edinburghi herceg.

A brit uralkodó férje már csaknem két éve visszavonult a közszerepléstől, és bár néha, főleg családi esküvőkön azóta is megjelenik, nyilvános rendezvényeken azonban már nem vesz részt.

Fülöp herceg ennek megfelelően nem volt jelen az amerikai elnök, Donald Trump múlt heti londoni látogatását kísérő eseményeken, és immár második alkalommal távolmaradt hitvese, a 93 esztendős II. Erzsébet királynő "hivatalos" születésnapi ceremóniájáról is, amelyet szombaton tartottak díszpompás katonai parádéval Londonban.

Mindazonáltal az agg herceg születésnapja sem merült feledésbe: a királyi lovas tüzérség a londoni Hyde Parkban 41 díszlövéssel köszöntötte Fülöpöt a jeles évfordulón, és ezzel egy időben az ősi koronázótemplom, a Westminster-apátság harangjai is megszólaltak az uralkodó férjének tiszteletére.

Fülöp nevéhez több rekord is kötődik. Ő az angol-brit monarchia 1200 éves történetének legidősebb királyi családtagja, egyben a leghosszabb ideje "szolgáló" uralkodói hitves: 67 éve számít uralkodói házastársnak, felesége ugyanis 1952-ben lépett az Egyesült Királyság trónjára.

Fülöp herceg és II. Erzsébet királynő novemberben ünnepli 72. házassági évfordulóját, és ez is példa nélküli évforduló a monarchia történetében.

Fülöp már nyolc évvel ezelőtt, a 90. születésnapja alkalmából vele és róla készült BBC-portréműsorban megígérte, hogy a jövőben jóval kevesebb nyilvános megjelenést vállal, mivel szavai szerint ebben a korban "az ember már lefelé tart fizikailag, szellemileg és általában is jobb kiszállni még a szavatossági idő lejárta előtt".

Ennek az ígéretének azonban csak hat évvel később tett eleget: 2017 őszén vonult vissza hivatalosan a közszerepléstől.

Visszavonulásáig Fülöp igen aktív tagja volt a királyi családnak: a felesége trónra lépése utáni hat és fél évtizedben több mint 22 ezer - évente átlagosan 342 - hivatalos programot teljesített, 637 külföldi látogatást tett, többször járt Magyarországon is, 5500 beszédet tartott, emellett 780 társadalmi és jótékonysági szervezet elnöke, fővédnöke vagy tagja volt. E szervezetekkel továbbra is kapcsolatban van, de tevőleges szerepet nyilvános megjelenések formájában már nem vállal az intézmények munkájában.

Az edinburghi herceg az idén felhagyott egyik nagy szenvedélyével, az autóvezetéssel is, miután januárban meglehetősen súlyos autóbaleset részese volt: a királyi család kelet-angliai téli rezidenciája, Sandringham közelében a helyi főútra próbált kihajtani Land Rover Freelander terepjárójával, és eközben összeütközött egy Kia személyautóval.

A Land Rover felborult, és Fülöp herceget a helyszínre érkező többi autós segítette ki a kocsiból.

Fülöpnek nem esett baja, de a másik kocsi utasának eltört a csuklója, a Kiát vezető 28 éves nő pedig a térdén szenvedett könnyebb vágásos sérüléseket. A személyautóban utazott egy kilenc hónapos kisfiú is, ő azonban nem sérült meg.

Fülöp herceg - bár a hatóságok nem marasztalták el - néhány héttel később önként visszaadta jogosítványát.

Az utóbbi időben II. Erzsébet királynő is csökkentette kissé munkatempóját: nem tesz már hivatalos külföldi utazásokat és hazai hivatali kötelezettségei közül is egyre többet átad a királyi család fiatalabb tagjainak.

Emellett férje példáját követve nemrég ő is felhagyott az autóvezetéssel, bár ez az ő esetében semmiféle adminisztratív teendővel nem járt, mivel uralkodói kiváltságai okán a királynő volt az egyetlen az Egyesült Királyságban, akinek nem kellett jogosítvány az autóvezetéshez. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformját hajtja végre az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a MÁV-VOLÁN-csoport. Március elsejétől teljesen új rendszer váltja fel a napjainkra már talán nehezen áttekinthető, idejétmúlt kedvezményrendszert. Az új tarifarendszer...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 23:00 ]
Szerbiában is nemrég lépett életbe az új jogszabály, miszerint súlyos, megismételt közlekedési szabálysértés esetén a vezetőtől elkobozhatják a járművet. Hát nem ez történt egy 36 éves szerb férfival Ausztriában! Történetesen ott is nemrég vezették be a büntetésnek ezt a fajtáját. A Kronen Zeitung híre alapján...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:17 ]
Ron DeSantis floridai kormányzó hétfőn aláírta azt a törvényt, mely szerint a 14 év alattiak egyáltalán nem használhatják a közösségi médiát, a 14 és 15 éveseknek pedig szülői hozzájáruláshoz kötik a használatát – írja a Reuters tudósítására hivatkozva a porfolio.hu. A törvény értelmében a 14 év alattiak...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:04 ]
Beolvasás folyamatban