Magazin
A horgosi Szabó Noémi lett a Strandszépe
Betűméret:             

Horgosi lány, Szabó Noémi nyerte meg a Magyar Szó Strandszépe 2019 koronáját, amit a zsűri ítélt oda a legszebb leánynak, adta hírül a magyarszo.rs.

Az olvasók szavazatai alapján az Olvasók szépe díjat Boltresz Andrea érdemelte ki.

A legfotogenikusabb Győri Renáta lett, a legszebb mosolyú pedig Borbély Hajnalka.

Az olvasók beküldött szavazatai alapján második udvarhölgyként a gunarasi Gere Kitti tündökölt, a zsűri Bukvić Draganát jutalmazta ezzel az elismeréssel. Első udvarhölgy az olvasók döntése szerint Uhor Nikolett lett, míg a zsűri döntése alapján Simon Nikolett érdemelte ki ezt a helyezést.

Mindannyian értékes jutalmakkal és maradandó élménnyel térhettek haza a jubileumi, ötvenedik Strandszépéről, Magyarkanizsáról. (magyarszo.rs)

***

A 75 éves Magyar Szó Lapkiadó Kft. 50. alkalommal szervezte meg a Strandszépe választást Magyarkanizsán. 16 hölgy vonult végig a kifutón először bikiniben, majd népviseletben és végül estélyi ruhában.

Varjú Márta, a lap főszerkesztője elmondta, az elmúlt fél évszázad alatt a rendezvény számos változáson esett át, hiszen az idei évben már a nyertesek továbbjutnak a Magyarok Világszépe szépségversenyére is.

- Nagyon szerettük volna már tavaly, hogy továbbjussanak a lányok Budapestre, a Magyarok Világszépe versenyére. Sajnos akkor elkésünk, mert már ott elkezdődött az előkészítő tábor, de az idén ez meglesz, úgy hogy itt van Fásy Ádám, aki benne lesz a zsűriben, és az itt nyerő hölgyek tovább fognak jutni, és augusztus 9-én, a Klauzál téren megmutatkoznak – emelte ki a főszerkesztő.

- Nagyon, nagyon izgultunk mindannyian, azt el kell mondanom, az utóbbi két nap nagyon, nagyon stresszes volt, viszont így a végére én azt gondolom, hogy mindenki megérdemelte volta akár az én helyezésemet, akár a királynőét, mert mindenki nagyon szép volt – nyilatkozta a verseny után Boltresz Andrea, az Olvasók szépe.

A zsűri értékelése szerint a legszebb lány idén a horgosi Szabó Noémi lett, első udvarhölgye a szabadkai Simon Nikolett, második udvarhölgye pedig a topolyai Bukvić Dragana. Szabó Noémi ezzel a címmel továbbjutási lehetőséget nyert a magyarországi Magyarok Világszépe versenyére, valamint értékes ajándékokkal gazdagodott.

- Nagyon izgultam egész nap, és egyáltalán nem is számítottam rá, hogy én leszek végül a királynő és nagyon, nagyon jó érzés, de végül is ez egy nagy felelősség, hogy nekem kell képviselni Vajdaságot Budapesten – mesélte az idei Strandszépe nyertese.

Az est folyamán az is kiderült, hogy a legfotogénebb hölgy a szabadkai Győri Renáta lett, míg a legszebb mosolyú hölgynek pedig a zentai Borbély Hajnaka bizonyult. A színvonalas rendezvényen a felvonuló hölgyek mellett színpadra léptek még a Szomszédnéni Produkciós Iroda humoristái, valamint Szerda Árpád és Natasa Cheeseman, ők könnyűzenével szórakoztatták a népes közönséget.

Bartok Zsófia
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A horvát-szlovén határon fekvő Donji Macelj lakóit ma meglepte a hótakaró, főként azután, hogy tegnap csaknem 30 Celsius fokot mértek. Szlovénia hegyvidéki részein hótorlaszok alakultak ki, de kedden délelőtt jég is esett. Roglán is esik a hó – adta hírül a 24sata horvát portál. A horvát meteorológiai intézet...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 18:00 ]
Bill Clinton egykori amerikai elnök után Tony Blair volt brit miniszterelnök is szobrot kap Koszovóban, a szoboravatás júniusban várható. A Kosovo Online hírportál beszámolója szerint a dél-koszovói Ferizaj város vezetése tavaly novemberben engedélyezte a szobor felállítását, amelyet a várakozások szerint június...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 16:05 ]
Két rab szökésében segíthetett az a tizenhét rendőr, akiket hétfőn fogtak el a szervezett bűnözés elleni ügyészség parancsára Észak-Macedóniában - jelentette a Vesti.mk hírportál. Az ügyészség közleménye szerint hat rendőrt azzal gyanúsítanak, hogy tavaly októberben egy gyilkosság miatt elítélt férfi...
2024. ÁPRILIS 15.
[ 17:23 ]
Beolvasás folyamatban