Magazin
Motorzúgástól hangos Muzslya

A muzslyai Road Flyers Motoros Klub 17. alkalommal szervezte meg a motoros találkozóját, amelyre szép számban érkeztek/érkeznek a motorosok szűkebb környezetünkből, Vajdaságból, de Szerbia minden tájáról is jönnek, sőt az egykori tagköztársaságokból is számtalan klubból képviseltették magukat a részvevők, ugyanakkor a környező országokból, Magyarországról, Romániából és Bulgáriából is befutottak a motorosok.

A Road Flyers Motoros Klub 22 éve működik, és manapság mintegy 50 aktív tagja van, közöttük több hölgy is, akik ugyancsak aktívan motoroznak. A tagok évente több találkozóra is eljárnak, de ugyanúgy elvárják a barátaikat a saját rendezvényükre, amelyből évente kettő is van, hiszen a mostani, nyári találkozó mellett télen is van egy összejövetelük.

A klub tagjai jó házigazdáknak bizonyulnak minden évben, arra törekszenek, hogy a jó hírnevüket megtartsák, a vendégek kedvében járnak, jó, hangulatos koncertekkel szolgálnak, nemcsak a motorosok részére, de a gyalogosoknak is egy jó kikapcsolódást biztosítanak egy hétvége alkalmával.

A mostani motoros találkozó is csütörtökön kezdődött, már az este is volt koncert, akkor a Nešto između együttes szórakoztatta a vendégeket, tegnap a D Frižiders zenekar és a Black Metallica Tribute együttes muzsikált. Ma este is két együttes ad hangversenyt, mégpedig az Osmi dan és a BG Tribute - Bijelo Dugme zenekar lép fel.

A motoros találkozó vasárnap délelőtt zárul, amikor a reggeli után útra kelnek a motorosok.

Kónya-Kovács Otília
Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Rekordmennyiségű, több mint 22 kilónyi heroint találtak a pénzügyőrök egy brit autóban Röszkén - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az MTI-t. Némedi-Varga Éva, a NAV Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense közölte, a pénzügyőrök átalakítás nyomait fedezték fel a belépésre...
2020. JANUÁR 23.
[ 9:05 ]
Két személy meghalt, egy pedig súlyosan megsérült abban a közlekedési balesetben, amely ma 6 óra 30 perc körül történt az Ibari főúton, Tavnik településnél. A montenegrói rendszámú Volkswagen Golf típusú autó, amely Kraljevo irányából érkezett, egy teherautó előzésébe közben egy autóbusszal ütközött az Ibári...
2020. JANUÁR 22.
[ 10:46 ]
Ozzy Osbourne, a Black Sabbath egykori vezető énekese szerdán az amerikai ABC televíziónak a feleségével együtt adott érzelmes interjúban tárta fel, hogy Parkinson-kórban szenved. A 71 éves rocklegenda elmondta: a betegséget tavaly áprilisban diagnosztizálták nála, s mára már annyira elhatalmasodott rajta, hogy már...
2020. JANUÁR 21.
[ 23:06 ]
Beolvasás folyamatban