Magazin
Óriástökök versenye Temerinben
Betűméret:             

Ótott Róbert a tartományi mezőgazdasági, víz- és erdőgazdálkodási titkárhelyettes nyitotta meg csütörtökön Temerinben a 21. Dél-bácskai Tökfesztivált. Mint mondta, örömmel tett eleget a szervező Kertbarátkör felkésésének, akik évről évre csütörtökre, hetipiaci napra teszik a rendezvényt, amivel elérik, hogy egyre tömegesebb és az egész közösség javára válik. A tartományi mezőgazdasági titkárság évről évre támogatja a hagyományőrző rendezvényeket, igyekszik minden évben növelni azt a keretösszeget, amelyből az egyesületeket támogatni tudják.

–Tavaly is támogattuk a tökfesztivált, pont azért, mert tudjuk, hogy mekkora a jelentősége. Úgy gondoljuk, hogy ez a rendezvény nagyon fontos a közösség és a mezőgazdasági termelők, különösen a töktermelők számára, aki ily módon kívánják megmérettetni magukat. Úgy hallom a szervezőktől, hogy évről évre a temerini gazdák által termelt tökök mindig jól vizsgáztak az országos megmérettetésen – mondta Ótott Róbert.

A rendezvényt megtisztelte részvételével és a látogatókat üdvözölte Pásztor Róbert, a községi képviselő-testület elnöke, és ft. Szungyi László főesperes.

A Kertbarátkör a rendezvényt azért hívta létre, hogy népszerűsítse a kertészkedés örömét a környezetünkben élők körében, és hogy a nagyközönség előtt is bemutassák a természet adta lehetőségeket, milyen méretes terményeket nevelhetnek akár egy maréknyi tökmagból is. A sokéves hagyományhoz híven a szervezők idén is tartalmaz programmal készültek a jeles eseményre. A látogatóknak alkalmuk volt megtekinteni az óriásira nőtt és a hosszú kolbász tököket, a tökből készült kompozíciókat, és a különféle kézműves termékek. Mindezek mellett megkóstolhatták a tökből készült hagyományos ételeket.

A tökfesztivál valójában már két nappal ezelőtt megkezdődött. Az iskolások számára meghirdetett pályázatra beérkezett munkákból összeállított kiállítás a Művelődési Központ kiállító termében tekinthető meg, tegnap délután pedig ugyancsak az iskolás diákok részvételével tökfaragó versenyt tartottak. A csütörtöki nap folyamán a Május 1. utcában felállított színpadon az események sodrában művelődési műsor és az óriástökök mérése zajlott, majd az eredményhirdetés történt.

Az óriástökök versenyében a Magyarországról hozott tökök diadalmaskodtak. 1. Keszler László (Gárdony) 374,5 kg, 2. Kavecz Attila (Iszkaszentgyörgy) 272 kg, 3. Horváth Balázs (Rácalmás) 193 kg.

A hosszú kolbásztökök versenyében egyértelműen a temeriniek diadalmaskodtak. 1. Varga István 268 cm, 2. Kiss Zoltán 262 cm, 3. Barna Gáspár 253 cm. Hasonlóan, a csak helyi megméretésben szereplő fehér sütőtökök versenyében is. 1. Zarnócki Józef 32,3 kg, 2. Kiss Zoltán 21,9 kg, 3.Ballai Béla 17,90 kg.

Az óriástökök és a kolbásztökök versenyének győztesei részt veszne a hét végén Nagykikindán sorra kerülő országos tökversenyen.

GÓBOR Béla
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformját hajtja végre az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a MÁV-VOLÁN-csoport. Március elsejétől teljesen új rendszer váltja fel a napjainkra már talán nehezen áttekinthető, idejétmúlt kedvezményrendszert. Az új tarifarendszer...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 23:00 ]
Szerbiában is nemrég lépett életbe az új jogszabály, miszerint súlyos, megismételt közlekedési szabálysértés esetén a vezetőtől elkobozhatják a járművet. Hát nem ez történt egy 36 éves szerb férfival Ausztriában! Történetesen ott is nemrég vezették be a büntetésnek ezt a fajtáját. A Kronen Zeitung híre alapján...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:17 ]
Ron DeSantis floridai kormányzó hétfőn aláírta azt a törvényt, mely szerint a 14 év alattiak egyáltalán nem használhatják a közösségi médiát, a 14 és 15 éveseknek pedig szülői hozzájáruláshoz kötik a használatát – írja a Reuters tudósítására hivatkozva a porfolio.hu. A törvény értelmében a 14 év alattiak...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:04 ]
Beolvasás folyamatban