Magazin
Közösen készítették az adventi koszorúkat a muzslyai gyerekek

A muzslyai plébánia keretében működő Don Bosco Családok Egyesülete szervezésében ma délelőtt adventi koszorúkat készítettek a gyerekek.

Mintegy 50 gyerek, és 15 szülő, vagy nagyszülő, vagy egyesületi tag gyűlt össze a hittantermekben, ahol együtt alkottak, készítették a saját kis adventi koszorúikat. Az egyesület biztosította a koszorúk alapjait, fenyőágakat hoztak, díszeket is alkottak, de ugyanakkor a gyerekek otthonról is hoztak sok szép koszorúba való díszt, amit a saját munkájuk ékesítéséhez használtak.

A gyerekek, akik jelen voltak - felölelik az óvodásoktól a nyolcadikosok korosztályát - szeretik a közösségi tevékenységeket, és ők ezt a mostani rendezvényt, együttalkotást is oratóriumnak élték meg, hiszen a díszek csereberéje mellett jókat kacagtak, megcsodálták egymás munkáját, szórakoztak, barkácsoltak, és ilyen módon hangolódtak rá a karácsonyváró időszakra.

Kónya-Kovács Otília
Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Begatárnokra fagylaltos kocsi jár - illusztráció
2020. AUGUSZTUS 14.
[ 21:46 ]
Az Internet Explorer 25 éve jelent meg - illusztráció
2020. AUGUSZTUS 14.
[ 10:06 ]
Túlélt két háborút, az állatkert szétbombázását, és hétszer változott az ország neve, ahol él, de a 83 évvel ezelőtt Belgrádba került mississippi aligátor, Mujo mindeközben ki sem tette a lábát a szerb főváros állatkertjéből. A belgrádi állatkert közleménye szerint életkorát tekintve Mujo a...
2020. AUGUSZTUS 14.
[ 8:52 ]
A minap egy nem mindennapi eseményre került sor Nagybecskereken, a Bega folyóból sikeresen kimentettek egy kiskutyát, az azonban nem ismeretes, hogy hogyan került a vízbe. A járókelők vették észre a vízbe esett házi kedvencet, amely láthatóan már az ereje végén volt, ezt meglátta két rendőr is, Kristian Verešan és Vuk...
2020. AUGUSZTUS 13.
[ 14:49 ]
A szerencsés embereknek, akik balkezesekké váltak, van világnapjuk is, amikor meg tudják ünnepelni, hogy az lett a dominánsabb kezük. Ez a nap augusztus 13-án van, melyet 1976-ban tartottak meg először. Balsors, ballépés, balsejtelem – a nyelvünk azt sugallja, a bal negatív fogalom. Egyes kultúrákban balkezesnek lenni sokáig...
2020. AUGUSZTUS 13.
[ 10:23 ]
Beolvasás folyamatban