Magazin
Bácskossuthfalva: Disznótoros étkek kóstolója
Betűméret:             

Ötödik alkalommal szervezte meg a bácskossuthfalvi Ady Endre Művelődési Központ a Torkos csütörtök elnevezésű rendezvényt a Juhász bálteremben, melyen disznótoros ételeket kóstolhattak a jelenlevők.

Mint Tímár Gabriella, a művelődési központ elnöke elmondta, a rendezvényt több résztvevő kérésére helyezték át csütörtökről szombatra, hisz így hosszabb időt tölthetnek együtt és felszabadultabban mulathatnak az est vendégei. A lényeg azonban nem változott: asztalra kerültek a hagyományos morovici disznótoros étkek – a savanyú leves, paprikás, szárma, sült hurka és kolbász, desszertnek pedig hájas kifli. A régi disznótoros vacsorák hangulatát idézték vissza, és mint a főszervező elmondta, ez az az esemény, amelyen vendégül látják a partnerszervezeteket, támogatókat, a művelődési egyesület tagjait. Egy ízlésesen becsomagolt batyuban svartlit, húsos hurkát, tepertőt, abált szalonnát vihettek haza, ami azt jelképezi, hogy a disznótorból hazatérő vendégek mindig kaptak egy kis kóstolót a házigazdától.

„Azokra az étkekre helyeztük a hangsúlyt, amelyeket az ilyen alkalmakkor főztek. Nem a disznóvágásnak akartunk hagyományt teremteni, illetve visszahozni a köztudatba, hanem az ételeket szeretnénk megőrizni az utókornak, hogy tudják, mi volt az, amit nagymamáink főztek annakidején” – tudatta Tímár Gabriella, és azt is kiemelte, hogy mindenképpen a közösségépítés a céljuk.

Két napig, megállás nélkül folyt a munka, a művelődési egyesület közel 15 tagja szorgoskodott, hogy minden időben elkészüljön. A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap támogatta, a megnyitót pedig a művelődési központ Csicsergő leánykórusa tette fellépésével ünnepélyesebbé. A jó hangulatról Lehoczki Tibor gondoskodott.

Komáromi Gizella
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformját hajtja végre az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a MÁV-VOLÁN-csoport. Március elsejétől teljesen új rendszer váltja fel a napjainkra már talán nehezen áttekinthető, idejétmúlt kedvezményrendszert. Az új tarifarendszer...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 23:00 ]
Szerbiában is nemrég lépett életbe az új jogszabály, miszerint súlyos, megismételt közlekedési szabálysértés esetén a vezetőtől elkobozhatják a járművet. Hát nem ez történt egy 36 éves szerb férfival Ausztriában! Történetesen ott is nemrég vezették be a büntetésnek ezt a fajtáját. A Kronen Zeitung híre alapján...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:17 ]
Ron DeSantis floridai kormányzó hétfőn aláírta azt a törvényt, mely szerint a 14 év alattiak egyáltalán nem használhatják a közösségi médiát, a 14 és 15 éveseknek pedig szülői hozzájáruláshoz kötik a használatát – írja a Reuters tudósítására hivatkozva a porfolio.hu. A törvény értelmében a 14 év alattiak...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:04 ]
Beolvasás folyamatban