Magazin
Ibrahimović szobra marad Malmőben
Betűméret:             

Zlatan Ibrahimovićnak, az AC Milan 38 éves svéd labdarúgójának szobrát nem viszik el máshová, az marad szülővárosában, Malmőben - döntöttek a helyi elöljárók az Aftonbladet című stockholmi lap beszámolója szerint.

A csatárt ábrázoló, s a malmői futballstadionnál felállított alkotás elköltöztetése azok után került szóba, hogy vandálok többször is megrongálták, januárban pedig le is döntötték talapzatáról az 500 kilogrammos, három méter magas szobrot. Elkészítése és felállítása 500 ezer svéd koronába került, és fenntartására, állagmegőrzésére a tervek szerint évente 15 ezret költ a város.

A 116-szoros svéd válogatott játékost "árulónak" tekintő malmői szélsőségesek haragját azzal váltotta ki a helyi klubban nevelkedett és ott profivá vált Ibrahimović, hogy a stockholmi Hammarby futballklubnál tulajdonrészt vásárolt novemberben. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformját hajtja végre az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a MÁV-VOLÁN-csoport. Március elsejétől teljesen új rendszer váltja fel a napjainkra már talán nehezen áttekinthető, idejétmúlt kedvezményrendszert. Az új tarifarendszer...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 23:00 ]
Szerbiában is nemrég lépett életbe az új jogszabály, miszerint súlyos, megismételt közlekedési szabálysértés esetén a vezetőtől elkobozhatják a járművet. Hát nem ez történt egy 36 éves szerb férfival Ausztriában! Történetesen ott is nemrég vezették be a büntetésnek ezt a fajtáját. A Kronen Zeitung híre alapján...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:17 ]
Ron DeSantis floridai kormányzó hétfőn aláírta azt a törvényt, mely szerint a 14 év alattiak egyáltalán nem használhatják a közösségi médiát, a 14 és 15 éveseknek pedig szülői hozzájáruláshoz kötik a használatát – írja a Reuters tudósítására hivatkozva a porfolio.hu. A törvény értelmében a 14 év alattiak...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:04 ]
Beolvasás folyamatban