Magazin
Életfogytiglant kapott a 85 beteg megölésével vádolt német ápoló

Életfogytig tartó börtönbüntetést kapott Németországban egy ápoló 85 beteg megölése miatt, az ítélet pénteken emelkedett jogerőre.

A szövetségi legfelsőbb bíróság elutasította a német kriminalisztika történetének egyik legnagyobb szabású sorozatgyilkossági ügyében 2019 júniusában hozott ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmeket, Niels Högel egykori ápoló így élete végéig nem kapja vissza szabadságát.

A 43 éves férfi megölt 62 beteget az Alsó-Szászország tartományi Oldenburg kórházában, további 35 beteget pedig az ugyancsak alsó-szászországi Delmenhorst kórházában. Mindkét intézményben az intenzív osztályon dolgozott, áldozatainál különböző gyógyszerek túladagolásával szívhalált idézett elő, hogy bizonyítsa az újraélesztés területén szerzett tudását. A perében ismertetett nyomozati adatok szerint ezekben a vészhelyzetekben igyekezett a középpontba kerülni, elismerésre vágyott. Az újraélesztés számos esetben nem sikerült, vagyis az ápoló megölte a beteget.

Niels Högel 2000 és 2005 között követte el a bűncselekményeket. Az ápoló 2005-ben bukott le, amikor a delmenhorsti klinika intenzív osztályán egy kollegája rajtakapta, hogy halálos veszélyt okozó injekciót ad be egy betegnek, és leállít egy életfontosságú gyógyszert adagoló berendezést.

Az ügyben 2008-ban jogerősen elítélték, majd 2015-ben egy másik ügyben életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték kétrendbeli emberölés és kétrendbeli emberölési kísérlet miatt. Az áldozatok hozzátartozóinak nyomására megvizsgálták a munkahelyein a tevékenysége alatt történt valamennyi halálesetet, aminek során exhumáltak 134 holttestet.

Meglehet, hogy az ápoló még sokkal több ember haláláért felelős, mert számos holttestet elhamvasztottak, így nem lehetett elvégezni a gyógyszer-túladagolás nyomainak feltárására irányuló vizsgálatot. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az utóbbi napokban jelentősen megnőtt a szájmaszkot használók aránya, de nagyon sokan még mindig nem megfelelően viselik - mondta Németh Franciska, a Szent János Kórház ápolója hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Az ápoló azt mondta, téves az a közösségi médiában terjedő...
2020. SZEPTEMBER 14.
[ 8:17 ]
Több mint 81 ezer dollárért (24,4 millió forint) kelt el Abraham Lincoln hajdani amerikai elnök egy hajtincse és a meggyilkolásáról szóló, 1865-ből származó távirat egy amerikai árverésen. A bostoni székhelyű RR aukciósház közleménye nem tért ki a szombaton véget ért licit győztesének személyére. Előzetesen a...
2020. SZEPTEMBER 13.
[ 18:46 ]
A Chovanec család ügyvédje szerint a rendőri intézkedés nyomán egy belga fogdában elhunyt szlovák férfi tragikus halálesete árthat Belgiumnak, mivel az eljárás egyáltalán nem volt jogszerű. Ann Van de Steen az M1 Híradónak adott csütörtöki exkluzív interjújában azt mondta: a belügyminiszter és magas rangú...
2020. SZEPTEMBER 10.
[ 22:45 ]
Beolvasás folyamatban