Magazin
100 ezren jelentkeztek egy óceánjáró próbaútjára, amin azt tesztelik, hogy biztonságos-e a koronavírus szempontjából

Óriási az érdeklődés az ehhez hasonló hajóutak iránt, pedig még javában tombol a járvány a világ túlnyomó részén.

A koronavírus-járvány a legtöbb országban teljesen tönkretette a a turizmust, a külföldi utazások száma pedig nagyon megcsappant. Sokan félnek most az országhatárokat átlépni, másik kontinensre pedig aligha utazik most bárki turistaként.

Vannak azonban olyanok, akik nem tartanak a vírustól, és szívesen hajókáznának egy óceánjárón. A Royal Caribbean társaság csak pár napja hirdette meg, hogy szerveznek egy próbautat, amellyel azt bizonyítanák, hogy a megfelelő óvintézkedések betartásával biztonságosan lehet turistahajóval utazni a koronavírus szempontjából.

Alig három nappal a bejelentés után, november 15-én pedig már elérte a 100 ezret az útra jelentkezők száma.

Ezt Michael Bayley, a cég ügyvezető igazgatója és elnöke jelentette be a Twitteren. Korábban azt írta, több ezer e-mailt és telefonhívást kaptak a tesztutakkal kapcsolatban, aminek nagyon örültek.

Azt egyelőre nem közölték, hogy mikor indulhat útnak az első hajójuk, mi lesz a pontos útvonal, és hány utast szállítanak majd.

A Cruise Line News azonban úgy tudja, az első rövid utak során a hajók a Royal Caribbean bahamai magánszigetén fognak kikötni. Információik szerint csak felnőtt utasokat fogadnak, akiknek egy egészségügyi igazolást is be kell mutatniuk. Az út során többször is tesztelik az önkénteseket, először közvetlenül az indulás előtt. Ha valakiről a fedélzeten derül ki, hogy koronavírusos, vagy csak a betegségre utaló tünetei vannak, elszigetelik a többiektől.

Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) nemrég felszólította a legnagyobb óceánjárós utazásokat szervező cégeket, hogy teszteljék a fertőzés terjedésének meggátolására hozott szabályozásokat, ezekről egy részletes útmutatót is adtak. A járvány kitörésekor ugyanis az ilyen turistahajók gócpontokká váltak, ezért nagyon fontos, hogy ha újraindulnak ezek az utak, mindent megtegyenek azért, hogy ne terjedhessen el a vírus az utasok és a személyzet körében. (Daily Mail)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az érsekújvári kávézó teljes profilváltással igyekszik átvészelni a járvány miatti nehéz időket. A koronavírus-járvány miatti intézkedéseket Szlovákiában is megsínylik a vendéglátósok, ám egy felvidéki kávézótulajdonos kreatív ötlettel állt elő. Peter Kecskés kávézója egy lakótelepen működik...
2020. DECEMBER 1.
[ 16:33 ]
Új, az online térben zajló művészeti-gasztronómiai kalandra invitálja a művészet és a gasztronómia kedvelőit az újvidéki Matica srpska képtára. A Művészet íze című játék december és január folyamán tart a galéria közösségi oldalain. A játék lényege, hogy minden héten bemutatnak egy-egy olyan műalkotást,...
2020. DECEMBER 1.
[ 13:47 ]
Azokban a családokban, ahol bizonyítottan koronavírus-fertőzött van, amennyiben ezt a körülmények engedik, egy helyiségben kell elkülöníteni a fertőzöttet, tanácsolta az RTS műsorának vendégeként Violeta Rakić, a Batut közegészségügyi intézet epidemiológusa, hozzátéve, a közös helyiségeket pedig, miután a...
2020. DECEMBER 1.
[ 9:01 ]
Beolvasás folyamatban