Magazin
Vadászkutya tizedelte meg egy család juhállományát Mikićevon
Betűméret:             

A Szabadka melletti Mikićevon él Marko Anišić családja, amely már két évtizede juhtenyésztéssel foglalkozik. A napokban éppen a fiatal állatok számára állíttatta ki a törzskönyveket a család, s amikor hazaértek azt tapasztalták, hogy nagy kárt tett az állományukban egy vadászkutya.

A Subotica.com portál beszámolója szerint a farmra betörő vadászterrier megölt nyolc állatot, több mint 20-at pedig megmarcangolt. Amikor hazaért a család, hirtelen azt sem tudták, hogy mi történhetett az állatokkal. Értesítették a rendőrséget, akik megállapították, hogy kutyatámadásról van szó. Ez be is igazolódott, hisz a tanyán megtalálták a szalmakazlak közt megbújva az elkövetőt.

Mivel egy kistermetű kutyáról van szó, a 350 fős állomány egyik karámjában okozott csak kárt, ahová 65 jószág volt becsukva. A mély harapások nehezen gyógyulnak, el is fertőződhet a birkák közül egynéhány.

A család azt tervezte, hogy a jószág egy részét eladja, másnap érkeztek volna a vevők. A kár mintegy 5 ezer euró.

A kutyát az egyik állatmenhelyre szállították, nem volt chippel megjelölve. Nem tudták azonosítani, a szomszédos tanyákon senkinek sincs ilyen fajta kutyája. Nem tudni, honnan kóborolt oda.

A terrier kistermetű állat, kifejezetten vadászatra tenyésztették, a vadászszenvedély az ösztöneiben van. Rókavadászatra és vaddisznóhajtásra termett. Rendkívül jó nyomkövető. Szinte egész nap vadászlázban van, ezért lakáson belüli tartásra nem ajánlott. A szakemberek szerint hatalmas mókamester, a labdázást, apportírozást soha nem unja meg, és cipők, papucsok még idősebb korában is veszélyben vannak előtte. Amint azonban ez az eset is bizonyítja, esetében fő az elővigyázatosság!

N. E.
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A hétfő esti vihar villámai két repülőgépet is telibe találtak, az osztrák Austrian Airlines járatainak vissza kellett térniük Bécsbe. Az egyik repülőbe Sopron felett csapott bele a villám – írja a Kronen Zeitung. A Bécsből Nápolyba tartó járatot este fél hét körül érte villámcsapás Sopron légterében. A gép...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 18:32 ]
A horvát-szlovén határon fekvő Donji Macelj lakóit ma meglepte a hótakaró, főként azután, hogy tegnap csaknem 30 Celsius fokot mértek. Szlovénia hegyvidéki részein hótorlaszok alakultak ki, de kedden délelőtt jég is esett. Roglán is esik a hó – adta hírül a 24sata horvát portál. A horvát meteorológiai intézet...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 18:00 ]
Bill Clinton egykori amerikai elnök után Tony Blair volt brit miniszterelnök is szobrot kap Koszovóban, a szoboravatás júniusban várható. A Kosovo Online hírportál beszámolója szerint a dél-koszovói Ferizaj város vezetése tavaly novemberben engedélyezte a szobor felállítását, amelyet a várakozások szerint június...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 16:05 ]
Beolvasás folyamatban