Magazin
Elindult a Mount Everest meghódítására Varga Csaba

Elindult a Mount Everest "tiszta", vagyis pótlólagos oxigén nélküli megmászására Varga Csaba erdélyi magyar hegymászó csütörtökön Budapestről.

A Kalifa Alpin Csapat hegymászója pénteken érkezik meg a nepáli fővárosba, ahol néhány napot vesz igénybe az ügyintézés. Katmanduból előreláthatólag egy hét alatt éri az Everest alaptáborát. A trekking első napján Luklába repül, onnan megy tovább a 2800 méteren fekvő Phakdingig. A következő célpont Namche Bazar, majd Tengboche, Dingboche és végül Lobuche érintésével érkezik meg az 5360 méteren kialakított alaptáborba.

"A trekking teljes időtartama alatt mintegy 4000 méternyi szintemelkedést kell magam mögött hagynom, ami kiváló előakklimatizáció lesz" - mondta a hegymászó az MTI-nek korábban.

Varga Csaba 2013 óta vesz részt magashegyi expedíciókon, ez idő alatt a világ 14, nyolcezer méternél magasabb hegye közül négyet mászott meg oxigénpalack használata nélkül, ennél többet magyar részről többet csak példaképe, Erőss Zsolt tudhatott maga mögött.

Ő lehet az első magyar, akinek sikerül pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül megmásznia a világ legmagasabb, 8848 méter magas hegyét a "Tisztán" Magyar Everest Expedícióban.

Varga Csaba, mint eddig mind a nyolc expedíciójára, a Mount Everestre is mintegy 50 kilogrammnyi felszerelést vitt magával Budapestről, a magaslati táborokba pedig a maga erejéből juttatja azt fel. Az majd az alaptáborban dől el, hogy a mászásban kik lesznek a társai.

"A magyar zászlót szeretném kifeszíteni a csúcson, erdélyi magyarként képviselve a Kárpát-medencei magyarságot. Az a célom, hogy első magyarként pótlólagos oxigén nélkül másszam meg az Everestet és ezzel Magyarország legyen a 40. nemzet a világon, amelynek ez sikerült" - jelentette ki korábban Varga Csaba. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A belgrádi rendőrség tegnap letartóztatta a 42 éves Lj.S.-t prostitúcióban való közreműködés gyanújával. A férfi a letartóztatás során eltaszította magától a rendőrt és közben megharapta, tájékoztatott a belügyminisztérium. Az interneten található szexuális szolgáltatásokat kínáló hirdetés alapján a...
2021. ÁPRILIS 9.
[ 10:04 ]
Csütörtök éjjel, 23.30 körül világszintű leállásokat tapasztalak a felhasználók Facebookon. Elérhetetlen volt az Instagram és a WhatsApp is. Csütörtök éjszaka teljesen leállt a Facebook, az ilyenkor szokásos „Sorry, something went wrong” (Bocsánat, valami elromlott) üzenetet kiadva. A Downdetector weboldalra a világ...
2021. ÁPRILIS 9.
[ 8:47 ]
Tűz ütött ki csütörtök délután fél 3 tájban Szabadkán, a Sétaerdő helyi közösségben, az egyik családi házban. A tüzet a szomszéd vette észre, akinek amellett, hogy riasztotta a tűzoltókat, volt annyi lélekjelenete, hogy kimentse a házból a gyerekeket. Szerencsére, a tűzoltók hamar a helyszínre értek, s így az...
2021. ÁPRILIS 8.
[ 19:19 ]
Beolvasás folyamatban