Magazin
Kavicsokra cserélte a gyémántokat egy ügyes kezű tolvaj

Egy nő 4,2 millió font értékű gyémántot lopott el 2016 márciusában egy londoni ékszerésztől úgy, hogy egy ügyes mutatvánnyal kavicsokra cserélte a drágaköveket.

A bűntényt a vád szerint a 60 éves Lulu Lakatos követte el, aki drágakőszakértőnek adta ki magát. A nő a London belvárosában található Boodles gyémántboltból lopta el a gyémántokat.

A bűnügyben a londoni Southwark Királyi Bíróságon folyó tárgyaláson elhangzott, hogy a nő hét gyémántot becsült fel az üzletben, majd egy táskába tette őket. Amikor azonban a táskát kinyitották, a drágakövek helyett kavicsok voltak benne - olvasható a BBC News honlapján.

A Romániából származó, de Franciaországban élő nő tagadta a vádakat.

A bírósági tárgyaláson elhangzottak szerint Nicholas Wainwright, a Boodles elnöke 2016 februárjában ismert meg egy Simon Glas nevű embert, aki arról tájékoztatta, hogy gyémántokat akar vásárolni befektetésként.

Hét gyémánt megvételében állapodtak meg: a 4,2 millió font értékű drágakövek között volt egy 20 karátos szív alakú gyémánt, ami 2,2 millió fontot ért, és egy 1,1 millió fontra becsült, körte alakú rózsaszín gyémánt is.

A vevő egy Anna nevű gyémántszakértőt küldött az üzletbe, hogy megvizsgálja a drágaköveket. Annát Lulu Lakatos alakította. A nőt maga Wainwright és a cég saját szakértője kísérte a bolt alagsori tárgyalójába.

A nő megvizsgálta és megmérte mind a hét gyémántot, majd egy táskában helyezte el őket, amelyet lezárt, hogy a pénz átutalásáig úgy őrizzék az üzletben. Az ügyész szerint viszont Lakatos ezt a táskát a saját táskájába tette, és egy ugyanolyan lezárt táskát hagyott hátra.

A nő repülővel hagyta el Londont. Tavaly szeptemberben európai elfogatóparancs alapján Franciaországban tartóztatták le, mielőtt kiadták volna az Egyesült Királyságnak.

A bűnügy tárgyalása folytatódik. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) figyelmeztetése szerint július hónap végéig 34 és 39 fok közötti nappali hőmérséklet várható Szerbiában. A tájékoztatás szerint a mai napon az ország nagy részén és Belgrád területén változóan felhős lesz az idő, olykor rövid ideig tartó eső vagy helyi zápor...
2021. JÚLIUS 26.
[ 11:54 ]
A nagybecskereki Petőfi MME-ben működő Art Klub megrendezte a kis formátumú képzőművészeti alkotások 4. nemzetközi biennáléját. Az idei rendezvény számít az eddigiek közül a legtömegesebbnek, hiszen 60 képzőművész mintegy 120 alkotását küldte el, igaz, hogy nemzetközinek hirdették meg a biennálét, ám csak Szerbia...
2021. JÚLIUS 25.
[ 22:43 ]
A Muzslyai Amatőr Képzőművész Klub 14. alkalommal szervezte meg egynapos táborát, alkotónapját, a MAKK kolorit név alatt futó összejövetelét, amelyen 18 képzőművész vett részt. Sok szép munka került ki az Óbecséről, Botosról, Nagybecskerekről, Lukácsfalváról és Muzslyáról érkezett alkotók keze alól. Itt voltak az...
2021. JÚLIUS 25.
[ 19:41 ]
Beolvasás folyamatban