Magazin
Kukoricafesztivál volt Tordán
Betűméret:             

Az eső kissé átírta a hétvégi tordai rendezvényt, de ennek ellenére megtartották a 14. Kukoricafesztivált Tordán. Dobai János polgármester elmondta, hogy az idén érkeztek legtöbb helyről, így a Kárpát-medence több térségéből, Felvidékről, Erdélyből és az anyaországból is ellátogattak erre a rendezvényükre, de képviseltették magukat a vajdasági települések is.

A rendezvényt Juhász Attila mezőgazdasági államtitkár nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy a tömeges részvétel is azt bizonyítja, hogy fontos az embereknek ez a hagyományápoló rendezvény, a társalgás, a barátkozás.

Torda egyik testvértelepüléséről, Tiszaalpárról jól felkészülten érkeztek a vendégek Vancsura István polgármester vezetésével, a küldöttség a nagy sár ellenére is beállt a kukoricaparcellába, és egy bemutató erejéig megmutatta, hogy is törték valamikor a kukoricát.

Dvorák Ede, a tordai szövetkezet igazgatója a helyzetet ecsetelve elmondta, hogy ilyen aszályra még a legidősebbek sem emlékeznek. A falu határában több mint 2000 hektáron vetetettek kukoricát, és a betakarítása még tart. A hozam változó, mert vannak olyan határrészek, ahol holdanként csak 100-200 kilónyi kukoricát szednek le, viszont az átlag egy tonnára tehető.

Felvidékről is voltak vendégek, akik a főzőversenyre érkeztek. Bódis Róbert Lég községet képviselte, aki azt is elmondta, hogy hamarosan testvértelepülési kapcsolatot létesítenek a két település között.

Az esemény elmaradhatatlan része volt a főzőverseny, sok bográcsban főttek a magyaros, hagyományos ételek.

Az idei fesztiválon is volt kirakodó vásár, foglalkoztak a legkisebbekkel, és első ízben rendezték meg a régi autók bemutatóját.

Kónya-Kovács Otília
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma kezdődik a csillagászati ősz - illusztráció
2023. SZEPTEMBER 23.
[ 8:26 ]
Szijjártó Péter aláírta a szerződést az Axiom Space nevű amerikai vállalattal, így immár végleges: Magyarország hosszú évtizedek után ismét embert küld a világűrbe. Erről a magyar külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán számolt be. A kutatóűrhajós harminc napon keresztül végez majd kísérleteket a...
2023. SZEPTEMBER 20.
[ 10:14 ]
Az észak-bánáti városban az elmúlt hétvégén rendezték meg a hagyományos töknapokat, amelyen az idén is a tápiaszentmártoni (Magyarország) Kókai Tibor által termesztett tök nyerte el a rendezvénysorozat fődíját. A magyarországi termesztő idei, 865,5 kilós tökjével a saját, tavalyi rekordját szárnyalta túl, amikor is...
2023. SZEPTEMBER 18.
[ 15:51 ]
A Dictador lengyel italgyártó cég társ-vezérigazgatója nem más, mint egy mesterséges intelligenciával működő humanoid robot, amely a hét minden egyes napján dolgozik – most azt is elmondta, hogy miként. A Mika névre keresztelt robot a Reutersnek adott interjúban azt mondta, hogy a nap huszonnégy órájában, és a hét...
2023. SZEPTEMBER 18.
[ 7:39 ]
Beolvasás folyamatban