Magazin
Kisállat-kiállítás volt Szentmihályon
Betűméret:             

A szentmihályi Strasszer Kisállattenyésztők Egyesülete két év kihagyás után a hétvégén ismét megrendezte a hagyományos kisállat-kiállítását, amelyre mintegy 70 kiállító érkezett 13 településről. A művelődési otthon nagytermében összesen 180 különféle fajta galambot állítottak ki, továbbá mintegy 70 díszbaromfit, 15 nyulat hoztak ez alkalommal, és néhány kacsa és liba is helyet kapott a kiállításon.

A bírák pénteken végezték el az aprójószágok értékelését, de a kiállításon egészen máig tekinthették meg a szebbnél-szebb aprójószágokat az érdeklődők. A rendezvény ma a Strasszer egyesület székhelyének udvarán egy kisállat-börzével zárult, amelyre rászolgált az idő, így nagyon sokan elhozták a kisállataikat, és áruba bocsájtották azokat, de ugyanakkor folyt a cserebere is.

A szervezők egy gyerekprogramot is beiktattak, az utánpótlás-nevelés érdekében a falu legfiatalabbjait hívták meg a rendezvényre. Szombaton a gyermekek hozták el a házi kedvenceiket a kiállításra, de ugyanakkor rajzokkal is hozzájárultak az eseményhez. A kis kiállítókat érmekkel, oklevéllel és édességgel jutalmazták.

Kónya-Kovács Otília
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A megbízási szerződés rendkívül hasznos eszköz lehet, ha munkával vagy szolgáltatás nyújtásával szeretnénk megbízni egy személyt vagy céget. Azonban egy ilyen dokumentum készítésénél bizonyos buktatók is felmerülhetnek, amelyek elkerülésére kiemelt figyelmet kell fordítani. Következő cikkünkben összeszedtük...
2023. DECEMBER 6.
[ 16:09 ]
Egy nagyon népszerű funkció megszüntetéséről döntött Mark Zuckerberg cége a Meta. Bizonyára közülünk is sokan használták a Facebook és az Instagram-fiókok közötti csevegési funkciót, idén decemberben azonban végleg megszűnik ez a lehetőség. Mark Zuckerberg vállalata még 2020-ban vezette be a most megszűnő...
2023. DECEMBER 6.
[ 14:50 ]
Elfogták Ljupcso Palevszki Palcsót, akit a 14 éves szkopjei Vanya Gyorgyevszka elrablásával és meggyilkolásával, valamint Pancse Zsezsevszki meggyilkolásával gyanúsítanak, írja a Skopje1 portál. A férfit egy törökországi repülőtéren vették őrizetbe, miután nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, közölte az A1on...
2023. DECEMBER 6.
[ 10:20 ]
Beolvasás folyamatban