Magazin
Megnyílt a 37. Mesterségek ünnepe a budai Várban
Betűméret:             

A Mesterségek ünnepe mára viszonyítási ponttá vált, melyhez sokan igazítják nyári programjaikat - mondta el a 37. alkalommal megkezdődött rendezvénysorozat pénteki megnyitóján a budai Várban a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára.

Závogyán Magdolna emlékeztetett arra, hogy a Mesterségek ünnepe a kezdetektől államalapító Szent István király ünnepéhez kapcsolódik.

"Augusztus 20-án még csodálatosabb magyarnak lenni: lendületet, megerősítést jelent ez a hétvége az új kenyérrel, vidám, reményteli jövőt álmodó forgatagával" - fogalmazott.

Böröcz László, Budapest világörökségi területfejlesztésének kommunikációjáért felelős miniszteri biztos kiemelte, hogy a Mesterségek ünnepe a magyar kultúra, hagyományok és szülőföld szeretetének ünnepe is.

A rendezvény idei díszvendége Csehország, kiemelt témája pedig a népi parasztkonyha kellékei. Az érdeklődők mintegy ezer magyar és külföldi kézműves portékáit tekinthetik meg, és csaknem száz látványműhelyben ki is próbálhatják a mesterségeket a budai Várban péntektől vasárnapig. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Csőregefesztivál volt Muzslyán - illusztráció
2023. NOVEMBER 25.
[ 0:06 ]
A 163 vizsgált ország közül az első tíz helyen a következők vannak: Izland, Dánia, Írország, Új-Zéland, Ausztria, Szingapúr, Portugália, Szlovénia, Japán és Svájc - ez derült ki a Globális Békeindexnek nevezett, az Institute of Economics and Peace által készített tanulmányból, amelyet a Daily Mail közölt. A 18....
2023. NOVEMBER 24.
[ 12:13 ]
Egyre több bevándorló érkezik az osztrák fővárosba, ahol a különböző kulturális háttérrel rendelkező emberek együttélése óhatatlanul feszültséggel jár. Napjainkban erre a legjobb példa, hogy rendszeresek az Izrael-ellenes tüntetések, nő az antiszemita támadások száma. A bevándorlásnak, és a bevándorlók körében...
2023. NOVEMBER 23.
[ 8:41 ]
Az időjárás következtében jelentős mértékben nehézkessé vált a közlekedés Horvátországban. A szél és a havazás miatt egyes útszakaszok járhatatlanná váltak – tudósít az N1 hírtelevízió helyi oldala. Az erős széllel kísért vihar Kamenjak közelében egy kamiont is felborított. A közösségi oldalakra...
2023. NOVEMBER 22.
[ 19:07 ]
Beolvasás folyamatban