Magazin
Saját unokáját hordta ki egy magyar nő, hogy lánya végre anya lehessen
Betűméret:             

43 évvel lánya születése után idén szeptember végén megszülte unokáját lánya helyett egy magyar nő Angliában – írja a Blikk. A cikk szerint Epres Ilona azért vállalta a szülést, mert lánya több alkalommal elvetélt, és hiába próbálkozott hét alkalommal is lombikprogrammal, nem járt sikerrel.

Az asszony hosszas egészségügyi vizsgálatok után vállalta az embrió beültetését, amire Londonban került sor. Mint mondta, Magyarországon túl korosnak találták, de Angliában ennek nem volt akadálya.

Ilona azt is elmondta a lapnak, hogy szerencsére a terhessége alatt semmi problémája nem volt, és a szülés is annyira simán folyt le, hogy az angol orvos úgy gratulált neki: Ilyenre még a kórházukban nem volt példa, és visszavárják egy újabb szülésre. Ilona egy 3,5 kilós, egészséges kifiúnak adott életet.

Beszélt arról is, hogy nem sokáig lesz hivatalosan a fia a kis Danika, mert most készül a lemondási nyilatkozata, a lánya részéről pedig az örökbefogadási. Egyébként nem béranyaként, hanem dajka anyaként szerepel Ilona a nyilvántartás szerint, és ez óriási különbség – mondta.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Egy-két évtizeddel ezelőtt a fali polc elnevezésről gyakorlatilag mindenkinek hasonló kinézetű és szerkezetű bútor jelent meg lelki szemei előtt. Mindez mára rendkívüli módon megváltozott. Sokkal inkább az ellenkezője történne. Ez a kereslet és kínálat közelmúltban végbement fejlődésének köszönhető. Az...
2024. OKTÓBER 8.
[ 14:44 ]
Alig több mint egy hete, szeptember utolsó napjaiban a Helene hurrikán söpört végig a térségen, legkevesebb 225 ember halálát és további százak eltűnését okozva. A Nemzeti Hurrikánfigyelő központ megerősítette, hogy a Milton vasárnap 1-es kategóriájú hurrikánná erősödött, és emberéleteket veszélyeztethet Florida...
2024. OKTÓBER 7.
[ 19:16 ]
Dolly Parton, az amerikai country zene nagyasszonya legalább kétmillió dollárral segíti a Helene hurrikán során fedél nélkül maradtakat. Saját számlájáról egymillió dollárt utal, vállalkozásai és alapítványa még egy milliót dobnak össze. Még nagy slágerét, a Jolene-t is átköltötte a country-zenész. Több millió...
2024. OKTÓBER 6.
[ 10:50 ]
Beolvasás folyamatban