Ahogyan a legtöbb ünnep alkalmával, így ezen a napon sem lehetett dolgozni, sőt, még az állatokat sem hozták ki az istállóból. Tilos volt a seprés is, hiszen úgy vélték, azzal elsepernék a locsolókat. A csorda sem hajtott ki, és az állatokat sem lehetett befogni ezen a napon.
A húsvétvasárnapi hajnali ünnepi mise hagyománya az V. századra vezethető vissza. A szertartás során a szentlecke után a XI. századtól kezdődően éneklik a sequentia elnevezésű miseéneket, amely a feltámadt Krisztusnak, a kereszténység "húsvéti bárányának" a dicséretéről szól. A húsvéti ünneplés részeként a húsvéti gyertya mindig a szentély vagy az oltár közelében áll. A húsvéti gyertya Jézusra, a "világ világosságára" emlékezteti a híveket.
E napon a víznek nagyon nagy jelentősége volt. Bukovinában úgy vélték, aki hamarabb merít vizet, annak szerencséje lesz. Moldvában a napfelkelte előtt keresztútra öntött vízzel kívánták távoltartani a jégesőt. Sokan tettek ekkor piros tojást a mosdóvízbe, hogy a család egészséges legyen. Moldvai magyarok a piros tojást egymás fejéhez koccintották, hogy ne fájjon a fejük.
Ehhez a naphoz tartozott az ételszentelés hagyománya. A délelőtti misére letakart kosárral mentek a hívők, melyben a bárányhúst, a kalácsot, a tojást, a sonkát és bort vitték. A húsvéti bárány Jézus áldozatát, a bor Krisztus vérét jelképezi, a tojás pedig az újjászületés jelképe. A templomban megszentelt ételek kerültek azután a családi asztalra.
Sok helyen volt hagyomány, hogy a karácsonyi almához hasonlóan egy főtt tojást annyi szeletre vágjanak, ahányan helyet foglaltak a húsvéti asztalnál. Ezt a családtagok együtt fogyasztották el, azzal a céllal, hogy ha majd egyszer valamelyikük eltévedne, jusson eszébe, kikkel ült együtt az asztalnál, és könnyen hazataláljon.
A szentelt ételek maradékát a tűzbe vetették. Volt, ahol a szentelt sonka csontját a gyümölcsfára akasztották, hogy sok legyen rajta a termés, míg a zempléni falvakban a szentelt kalács morzsáját a tyúkoknak adták, hogy sok tojást tojjanak. Máshol a tűzre dobták a csontot, hogy nehogy villám csapjon a házba.
Néhol zöld ágat díszítettek fel szalagokkal és tojásokkal, és azzal járták a falut, miközben énekeltek. Sok helyen a fiúk a választottjuk kapujára akasztották az ágat. Húsvétvasárnapra virradóra történt a határjárás, melynek célja az volt, hogy megnézzék, hogy áll a vetés a határban, és megvédjék azt. Közben pedig imádkoztak, hogy ne legyen jégeső, sáskajárás, árvíz, és hogy bőséges legyen a termés. Egyes helyeken a határjárás alkalmával a legényeket félig földbe ásták vagy képletesen megvesszőzték, megcsapták, hogy halálukig emlékezzenek a határ nevezetes pontjára. E naphoz kapcsolódott a zöldág járás is, ami a tavaszt, a természet megújulását jelképező énekes játék volt. Elsősorban a lányok, esetleg a legények is kézfogással sorba álltak, a sor mindkét végén kaput tartottak zöld ággal a kezükben. A sor egyik vége átbújt a sor másik végén lévő kapu alatt, így járták végig a falut.


Nincs hozzászólás. Legyen az első!