Magazin
Ejtették a gondatlan emberölés miatt emelt vádat Alec Baldwin ellen
Betűméret:             

A bíróság ejtette a gondatlanságból elkövetett emberölés vádját és megszüntette az Alec Baldwin filmszínész elleni büntetőeljárást, ami egy westernfilm forgatásán az operatőr halálával végződő 2021-es tragédia miatt indult.

Az Új-Mexikó állambeli Santa Fe-ban tartott pénteki büntetőtárgyalás negyedik napján a bíró közölte, hogy eleget tesz a védők kérésének, akik bizonyíték visszatartására hivatkozva kezdeményezték a vád ejtését és az eljárás megszüntetését.

A védelem pénteken terjesztette elő beadványát, ami szerint az ügyészség az üggyel összefüggő éles lőszerekről szóló információt nem juttatta el az ügyvédekhez, azt visszatartotta. A szóban forgó lőszert egy volt rendőrtiszt juttatta el a rendőrséghez azt állítva, hogy köze lehet a filmforgatáson történt tragédiához.

A bíró a kérelem elbírálására a nap során berekesztette a tárgyalást, hazaküldte az esküdteket, és meghallgatást rendelt el. Az ügyész és a ügyvéd érveinek maghallgatását követően elfogultságot jelentett be az ügyben, és megszüntette a vádeljárást Alec Baldwinnal szemben.

Az elfogultság megállapítása egyben azt is jelenti, hogy az ügyben nem emelhető újra vád a színész-rendező ellen. A bírói döntés több éven keresztül húzódó, és két vádemelésből álló jogi eljárást zárt le.

Mary Marlowe Sommer bíró a határozat kihirdetésekor közölte, hogy az ügyészség részéről az információ visszatartása szándékos és akaratlagos volt.

Kari Morrisey ügyész a bíró bejelentését követően csalódottságának adott hangot, és azt mondta, hogy véleménye szerint a szóban forgó bizonyíték jelentőségét az ügyvéd félrevezető módon tárta elő, de hozzátette, hogy a döntést el kell fogadnia.

A bírósági eljárás a 2021. októberében, a Rust című westernfilm forgatásán történtek miatt indult, amikor a film felvételeinek új-mexikói helyszínén, az Alec Baldwin kezében lévő kellékként használt fegyver elsült és megölte Halyna Hutchins operatőrt, valamint megsebesítette Joel Souza rendezőt.

A színész a nyomozás során azt állította, hogy nem húzta meg a fegyver ravaszát, az magától lépett működésbe. A vizsgálat arra is kiterjedt, hogy miért volt éles lőszer az operatőr halálát okozó fegyverben.

Alec Baldwin ellen az első vádemelés 2023 januárjában történt gondatlanságból elkövetett emberölés miatt, amikor ugyanezzel a váddal a film fegyvermestere, Hannah Guttierez Reed ellen is bírósági eljárás indult. A színész ártatlannak vallotta magát.

2023 áprilisában a színész ellen az ügyészek új tények felmerülésére hivatkozva ejtették a vádat azzal a megállapítással, hogy az később felújítható. A fegyvermestert a bíróság bűnösnek találta és 18 hónap börtönre ítélte 2023 márciusában.

Alec Baldwin ellen a második vádemelés idén januárban történt, amit követően ismét ártatlannak mondta magát.

A bírósági tárgyalás a hét elején kezdődött, és a tervek szerint 9 napig tartott volna, amit a bíró eljárást megszüntető határozata lezárt. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Legégett egy raktárépület Újvidéken - illusztráció
2025. ÁPRILIS 27.
[ 22:27 ]
Ma reggel lövöldözés történt egy vendéglátóhelyen az újvidéki Futaki utcában, amely során egy férfi megsebesült. A sürgősségi szolgálat tájékoztatása szerint a sebesültet azonnal a Sürgősségi Központba szállították. Állapota stabil, eszméleténél volt. „A teljes diagnosztikai vizsgálat és orvosi ellátás...
2025. ÁPRILIS 25.
[ 11:48 ]
Ferenc pápa korábbi kórházi kezelése idején világossá tette, azt szeretné, hogy ne a kórházban, hanem otthon érje a halál – mondta el Ferenc pápa személyes orvosa, Sergio Alfieri a Corriere della Sera című olasz lapnak adott interjúban. Az orvos beszámolt arról, hogy amikor megérkezett, a pápának nem voltak légzési...
2025. ÁPRILIS 24.
[ 15:48 ]
Az Európai Bizottság 500 illetve 200 millió euró bírságot szabott ki az Apple és a Meta technológiai óriásvállalatokra az uniós digitális szolgáltatásokra vonatkozó jogszabály megsértése miatt - közölte szerdán a brüsszeli testület. A testület megállapította: az Apple megsértette azt a jogszabályban foglalt...
2025. ÁPRILIS 23.
[ 13:21 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó