Díjnyertes magyar pezsgő a világ legnagyobb pezsgőversenyén
Betűméret:
A Szent István muskotályos pezsgő aranyérmes lett a világ legnagyobb pezsgőversenyén, a Franciaországban 9. alkalommal megrendezett Effervescents du Monde nevű versenyen.A Budapesten tartott csütörtöki sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy a Royalsekt termékét emellett az a megtiszteltetés is érte a 24 ország 554 pezsgőjét felvonultató versenyen, hogy a legjobb 10 pezsgő közé is beválasztotta a szakmai zsűri. A legfinomabbak közé a magyar mellett francia, argentin, spanyol és olasz pezsgő került.
"Három éve vettük meg az izsáki pezsgőgyárat, az azóta eltelt időszakban megtízszereződött az eladásunk" - mondta Ungor Erik vezérigazgató, aki arról is beszámolt, hogy ezzel a muskotályos fajtával már tavaly is indultak a versenyen, akkor ezüstérmes lett, most pedig rozé pezsgővel is képviseltették magukat, amely szintén ezüstéremmel "mutatkozott be".
A számos más terméket, így üdítő- és energiaitalokat is gyártó cég vezetői szerint a siker kulcsa, hogy a hagyományt ötvözték a korszerűséggel, ugyanis "a Royalsekt száz százalékban magyar tulajdonú vállalkozásként száz százalékban magyar alapanyag felhasználásával a több évszázados izsáki szőlő- és borkultúra hagyományaira támaszkodva érte el ezt a sikert".
Ungor Erik elmondta, hogy három éve 90 embernek adtak munkát, jelenleg már 300-nak. A jövőbeni tervekkel és fejlesztésekkel kapcsolatban pedig megjegyezte, ha jogszabályi szinten jövő évben tisztázódik a hungarikum fogalma, akkor szeretnék, ha bekerülne ebbe a muskotályos pezsgőjük. Hozzátette, az eddig meglévő ötféle - édes, extra száraz, vörös, rozé és muskotályos - pezsgőből álló Szent István márkanév alatt futó termékcsalád egy hatodik taggal, az extra száraz nyerspezsgővel bővül. (MTI)
A belgrádi Harmadik Alapfokú Ügyészség vizsgálja annak az építkezési balesetnek a körülményeit, amelyben egy munkás életét vesztette, három pedig megsérült a Branko híd közelében.
Az ügyész a helyszínre vonult és helyszíni szemlét tartott. Az eddig megállapított tényállás szerint a baleset – amelyben életét...
2026. ÁPRILIS 8.
[ 11:48 ]
Egy munkás meghalt, kettő megsérült, amikor daru omlott össze a Száva feletti új híd építkezésén Belgrádban – közölte a RTS.
A mintegy 350 tonnás fémszerkezetet szállító daru zuhant le, a sérülteket azonnal a sürgősségi központba vitték. Az építésügyi, közlekedési és infrastruktúraügyi minisztérium...
2026. ÁPRILIS 7.
[ 20:01 ]
A Köztársasági Egészségbiztosítási Alap (RFZO) 18 magán-egészségügyi intézménnyel kötött szerződést annak érdekében, hogy növelje a lombikbébi-programhoz való hozzáférést – közölte a Tanjug.
A tájékoztatás szerint az államilag finanszírozott mesterséges megtermékenyítés hét állami kórházban is...
2026. ÁPRILIS 6.
[ 16:20 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




