Magazin
Mit tudsz Torontál vármegyéről? - tizennegyedszer

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete és az Ürményházi Ifjúsági Klub közös szervezésben ez év szeptember közepén hirdette meg a XIV. Mit tudsz Torontál vármegyéről? elnevezésű honismereti történelmi vetélkedőt, melyre nyolc csapat határidőben benevezett. Ezek elsősorban a volt Torontál vármegye területéről és a szomszédos megyékből érkeztek: Székelykevéről, Torontálvásárhelyről, Tiszaszigetről, Újszegedről, Kisiratosról (Arad megye - Románia), Oroszlámosról és Ürményházáról.

Az ürményházi vadászotthonban 2014. december 6-ra meghirdetett vetélkedőn megjelent csapatok sokrétű tudásukról tettek tanúbizonyságot. A résztvevőknek négyféle feladatalap kitöltése volt a feladata. Ezen kívül volt még ismerkedés, rajzos feladat, néprajzi tartalmú szituációs játék…

A vetélkedő jó hangulatban telt. A szakmai részt zsűri kísérte figyelemmel. Összetétele: Fekete Annamária (Újvidék), Szanka József (Szeged), Mészáros Ágota (Oroszlámos) és Szatmári Mihály (Székelykeve).

Első helyezett a Keve király nevű csapat lett Székelykevéről. Tagjai: Jankó Emese, Ambrus Andrea és Stoja Stefan. Fölkészítőjük Szatmári Mihály. A második helyet a kisiratosi Turul csapat foglalta el, tagjai: Almási Lóránt, Kotroczó József és Torma Alex. Fölkészítőjük Almási Bálint-Gábor. Harmadik helyezést ért el a Szigeti veszedelem nevű csapat Tiszaszigetről: Szécsi Krisztina, Tóth Réka és Oláh Enikő, fölkészítőjük Hegedűs Gyöngyi és Tenk Zoltán.

Minden résztvevő csapat elismerő oklevelet és gazdag ajándékcsomagot kapott, amely könyveket, füzetet, írószert és édességet tartalmazott. A felkészítő tanárok is hasznos történelmi témájú könyveket kaptak.

Egy ilyen fajta vetélkedőnek, úgy érezzük, van létjogosultsága, mert a tanulóink így is megismerhetik szűkebb szülőföldünk múltját. Ez a megismerés pedig erősíti nemzeti öntudatukat, kisebbségi állóképességüket és önbizalmukat. Fontos az ilyen találkozókon kialakult személyes ismeretségek kialakulása, közösségépítő jellege is.

A szervezők Dulka Andor és Viola Lujza voltak. Munkájukat Móricz Elvira, Móricz Erzsébet, valamint önkéntesek is segítették. Köszönettel tartozunk az ürményházi vadászoknak, akik más rendezvényeinkre is rendelkezésünkre bocsátják a termüket, és a helybeli versenyzők anyukáinak, akik süteményeikkel hozzájárultak a jó hangulatú ebédhez.

Viola Lujza

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Karlovy Vary neve sokak számára ismerős lehet. Prágától nincs túl messze, autóval viszonylag gyorsan megközelíthető és ha eluntad magadat a cseh fővárosban Karlovy Vary egy kiváló következő választás lehet. Nézzük meg miket lehet itt csinálni, van-e esetleg itt valami lencsevégre kapható! Karlovy Vary kétségkívül a...
2022. JÚLIUS 1.
[ 21:04 ]
Mintegy 240 ezer euró értékben foglaltak le márkás órákat a határőrök és a rendőrök július 1-jén Horgosnál, írja az RTV. A női és férfi karórák között régi és új darabok is voltak. A csempészárú egy német rendszámú Audi A6-os személygépkocsi csomagtartójából került elő, amely Szerbiába való belépésre...
2022. JÚLIUS 1.
[ 16:19 ]
Egy újabb belga csokoládégyár üzemében azonosították azt a bélfertőzést okozó baktériumot, amely néhány hónappal korábban az olasz Ferrero csokoládégyár belgiumi telephelyén okozott szalmonellafertőzést, és ezzel több mint 300 megbetegedést Európa szerte – írta a The BrusselsTimes hírportál csütörtökön. A...
2022. JÚLIUS 1.
[ 5:56 ]
Beolvasás folyamatban