Magazin
Édes napot tartottak Nagyerzsébetlakon

Nyolcadik alkalommal szervezte meg a nagyerzsébetlaki Nők Klubja az Édes napot, amelyre az idén mintegy 18 településről érkeztek vendégek.

A rendezvényen jelen volt Miroslav Vasin, a tartományi kormány alelnöke, tartományi gazdasági, foglalkoztatási és nemi egyenjogúsági titkár, aki hangsúlyozta, hogy a Vajdaságban immár több mint 1200 különféle rendezvényt szerveznek, ezek mintegy 80 százalékát a nők egyesületei szervezik, illetve vesznek részt rajta. A titkár kihangsúlyozta: mint ahogy Nagyerzsébetlakra jellemző a multikulturalizmus, ugyanez érződik az Édes napon is, és ez ad még nagyobb varázst e manifesztációnak.

Az egybegyűlteket köszöntötte Anita Beretić, tartományi gazdasági, foglalkoztatási és nemi egyenjogúsági segédtitkár, aki elmondta, hogy a társadalomban még mindig lehetne javítani a nők helyzetén, holott javulás már igen sok területen észlelhető, sokat tett a titkárság is ennek érdekében.

Miroslav Markuš, a nagyerzsébeti helyi közösség tanácselnöke is üdvözölte a jelenlevőket, valamint Simon Annuska, a Nők Klubjának elnöke, és Milan Nedeljkov, a Testvériség-Egység Általános Iskola igazgatója, valamint a nagyerzsébetlaki gyerekek, ki-ki a saját nyelvén.

Az Édes nap célja, hogy a hagyományos kalácsokkal megmérettessenek az asszonyok, s hogy a kalácsokon kívül bemutassák a legszebb kézimunkáikat. A zsűri munkáját még a gyönyörűen kidíszített standok látványa is nehezítette. A környező falvakból, városokból érkező női szervezeteken kívül voltak vidéki vendégek is. Eljöttek az écskaiak, a muzslyaiak, a titeliek, az orlódiak, a budiszavaiak, a törökbecseiek, nagybecskerekiek, aradáciak, torontálvásárhelyiek, nagykikindaiak, lukácsfalviak, bótosiak és szerbittabéiek is.

Az iskola udvarán levő Édes-napi sokadalom a művelődési otthonban egy közös ebéddel folytatódott, majd az öt tagú zsűri kiosztotta a díjakat az arra legérdemesebb egyéneknek, csoportoknak.

A sütemények mezőnyében az orlódi Biljana Popadić lett az első díjas, őt követte a budiszavai Balla Erzsébet, harmadik lett a szerbittabéi Milka Trnovac. A legszebb standért kapott első díjat a szerbiattabéiek csapata, második díjban részesült a muzslyai Nők Klubja, és a harmadik helyezett lett az orlódi női szervezet.

Az idén először versenyeztek a nagyerzsébetlaki asszonyok is, és a legízletesebb süteményt Simon Annuska készítette, második díjban részesült Zadunajski Mária, és a harmadik díjat Hanjik Mária érdemelte ki.

Kónya-Kovács Otília

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A rutinos utazók minden bizonnyal tudják, hogy a legjobb szállások a legfelkapottabb helyeken már jóval a turistaszezon kezdete előtt betelnek, sőt kiemelt eseményekre való utazáskor akár már egy évvel is lefoglalhatjuk a szállásunkat, ellenkező esetben hoppon maradhatunk. A szállásfoglaláshoz hasonlóan a biztosítások...
2019. FEBRUÁR 18.
[ 12:00 ]
Egy rab mentett ki egy autóba zárt egyéves csecsemőt Floridában. A szülők véletlenül zárták rá a járművet a gyerekre, de szerencsére a rab különleges "szaktudását" felhasználva kiszabadította egy ruhaakasztó segítségével. Az ABC News beszámolója szerint a rabok éppen felügyelet mellett útjavítási...
2019. FEBRUÁR 18.
[ 7:57 ]
Negyedik alkalommal szervezte meg a Torkos csütörtök elnevezésű rendezvényét a bácskossuthfalvi Ady Endre Művelődési Központ, amelyen hagyományos disznótoros ételeket kóstolhattak az érdeklődők. A mulatsággal egybekötött rendezvényen a talpalávalót a Fokos és Csalóka zenekar tagjaiból álló együttes...
2019. FEBRUÁR 16.
[ 21:31 ]
Beolvasás folyamatban