Magazin
Pacsér: Befejeződött a XIX. református gyermek- és ifjúsági tábor

Ünnepi istentisztelettel, a tábor résztvevőinek alkalmi műsorával és kiállítással ért véget a XIX. Pacséri Református Gyermek- és Ifjúsági Tábor, mely igen nagy népszerűségnek örvend határon innen és túl is.

Több mint 110 gyermek vett részt a pacséri református keresztyén egyház által szervezett tábor munkájában, amelyet az idén is két helyszínen: a Csemete Játszóházban és a parókián tartottak. A Vajdaság nagy részéről és Kisújszállásról érkezett gyermekkel, köztük negyven 3-7 éves korú aprósággal foglalkoztak mérhetetlen szeretettel, türelemmel és odaadással. Több, Pacsérról elszármazott gyermeket erre az alkalomra hoztak haza a szülők a nagyszülőkhöz. Délelőtt bibliai történeteket, énekeket tanultak, délután pedig kézműves foglalkozásokon vettek részt.

Az idei tábort Szeretsz-e engem? mottóval tartották meg, amely Péter történetéhez kapcsolódik, akit elhívott Jézus, hogy kövesse őt. A tábor témáját az erdélyi református egyházban választották és dolgozták ki, ugyanis az egész heti programot a Kárpát-medencei gyermekmunkát segítő hollandiai KOEN Alapítvány támogatásával évről évre más-más ország lelkipásztorai és hitoktatói írják, és ennek alapján foglalkoznak a gyerekekkel a Kárpát-medencében. Erdélyben felmérést végeztek, és nagyon sok gyermekben kérdésként merült fel, hogy szeretik-e őket. Mindezt Csányi Erzsébet helybeli lelkésznő mondta el, aki hozzátette:

- A tábor elsődleges célja, hogy a keresztény értékeket átadjuk gyermekeinknek, hogy olyan alapra építsenek, amely segíti őket megőrizni és megtartani ebben a mai világban, hogy szeretettel tudjanak élni, megtalálni helyüket, és boldogok tudjanak lenni. A másik cél pedig, hogy neveljük és tanítsuk őket hagyományaink ápolására, fejlődjön a kézügyességük, saját kézzel készítsenek ajándékot, játsszanak, vetélkedjenek egymással, a játék pozitív irányba terelje őket, hogy egymás felé forduljanak, és barátságok szövődjenek. Mert jó dolog a számítógép adta lehetőség, de igazán a nehéz helyzetekben az embernek akkor jó, ha valaki ott van mellette.

A tábor munkájához a helybeli gyülekezet tagjai önkéntes munkával és adományokkal járultak hozzá, de támogatás érkezett pályázat útján a Bethlen Gábor Alaptól a Szekeres László Alapítványon keresztül, valamint a pacséri helyi közösségből és a topolyai községi önkormányzatból is.

Komáromi Gizella

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A lehullott és a még várható csapadék hatására árhullámok vonulnak le a Dunán és a Tisza vízrendszerében – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) kedden. A Közép-Európa felett örvénylő ciklon hatására hétfőn a Duna-vízgyűjtő bajor és osztrák részvízgyűjtőin területi átlagban igen jelentős...
2019. MÁJUS 21.
[ 18:09 ]
Műanyaggal volt tele annak a bálnának a gyomra, amelyet Szicíliánál mosott partra a víz – jelentette be vasárnap a Greenpeace környezetvédelmi szervezet. A hétéves ámbráscet tetemét pénteken fedezték fel a szicíliai Cefalu partján. Giorgia Monti, a Greenpeace aktivistája elmondta: az utóbbi öt hónapban ez volt az...
2019. MÁJUS 20.
[ 19:32 ]
Több mint egy hétig keresték a 73 éves szabadkai Nikola Mandarićot, azonban már csak a holttestét találták meg vasárnap délután. Az idős férfi eltűnését május 12-én jelentette a családja, miután már egy napja keresték. Mandarić szombaton kerékpárral indult el otthonról, hogy a gyógyszereket kiváltsa. 14 ezer dinár...
2019. MÁJUS 20.
[ 15:29 ]
Beolvasás folyamatban