Magyarország
Radikális Európai Demokraták néven indított mozgalmat Ujhelyi István
Betűméret:             

Radikális Európai Demokraták (RED) néven új mozgalmat hirdetett meg kedd délután Ujhelyi István szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő, aki szerint a kontinens és benne Magyarország jövője kizárólag gyökeres változásokkal biztosítható.

A képviselő leszögezte: a RED nem politikai párt, hanem egy európai ügyekkel foglalkozó mozgalom, amely "egyszerre utasítja el a jelenlegi magyar kormány Európa-ellenes politikáját, illetve áll ki az EU működésének mielőbbi átfogó reformja mellett".

Kiemelte ugyanakkor, számukra a radikalizmus nem a szélsőségességgel, a kirekesztéssel vagy az alpári stílusú politizálással egyenlő, hanem az átfogó, érdemi és mielőbbi változás akaratával.

Miközben a magyarok nagy többsége továbbra is Európa-párti, a Fidesz "szélsőségesen Európa-ellenes" lett, de nem engedhető meg, hogy az Orbán-kormány kockára tegye Magyarország uniós tagságát - hangsúlyozta Ujhelyi, aki élőben jelentkezett be Strasbourgból a Facebookon.

Kijelentette, azért fontos megőrizni Magyarország uniós tagságát, hogy "békét, biztonságot, stabil évtizedeket és évszázadokat biztosíthassunk a magyarságnak, és határok nélküliséget Ausztria felé, Erdély, Székelyföld és a Felvidék felé, valamint - amint ennek megvan a lehetősége - a Vajdaság felé".

Mint mondta, számos alkalommal megmutatkozott, hogy az EU közel sem tökéletes, s ugyan tökéletlenségében sincs érdemi alternatívája, mélyreható módosításokra és világos szemléletváltásra van szükség, például "hatékonyabb eszközrendszerre a renitens tagállami kormányok normakövetésének kikényszerítésére". (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A magyar szabályok szerint a határ illegális átlépése jogtalan cselekedet, az illegális határátlépés nem emberi jog, hanem bűnelkövetésnek számít; Magyarországon a határ az határ, aki nem jogosult a belépésre, az nem lépi át a határokat - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben szerdán. Orbán...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 12:58 ]
Brüsszel nem kezeli jól a migrációs válságot, az elmúlt héten elfogadott migrációs paktum pedig olaj a tűzre - jelentette ki az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán Röszkén. Zsigmond Barna Pál a röszkei közúti határátkelőhelyen tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a tíz...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 12:40 ]
Feljelentést tett Budai Gyula a Lánchíd felújításával kapcsolatban - ezt a fideszes országgyűlési képviselő maga közölte szerdán a Facebook-oldalán. A politikus a közösségi oldalára feltöltött videóban azt mondta: kapott a napokban egy levelet, amely fontos információkat tartalmaz a Lánchíd felújításával...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 12:33 ]
Beolvasás folyamatban