Magyarország
Gulyás: Magyarország álláspontja a bevándorlásról emberséges
Betűméret:             

Magyarország álláspontja a bevándorlás kérdésében humánus, emberséges és Európa jövőjét szolgálja - mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerdán Budapesten, egy emberi jogi fórumon.

A Polgári Magyarországért Alapítvány és a Hanns Seidel Alapítvány által Hazai és nemzetközi jogvédelmi mechanizmusok címmel rendezett konferencia kerekasztal-beszélgetésén Gulyás Gergely kijelentette: a magyar kormány szerint akik migránsként vagy valós menekültként érkeznek Európába, valójában áldozatok, ezért gyűlöletkeltéssel vádolni a kormányt nem felel meg a valóságnak.

Úgy vélte, emberségesség szempontjából sem róható fel semmi a kormánynak, mert "nem mi voltunk, akik azt a látszatot keltették", hogy Európa milliókat képes befogadni ellenőrizetlenül, majd a német belügyminiszter azt mondta, hogy az érkezettek 60 százaléka semmilyen védelmet nem érdemel és vissza kell toloncolni őket. Magyarország szerint ezzel szemben lehetőleg mindenkinek helyben kell segíteni - tette hozzá. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A magyar szabályok szerint a határ illegális átlépése jogtalan cselekedet, az illegális határátlépés nem emberi jog, hanem bűnelkövetésnek számít; Magyarországon a határ az határ, aki nem jogosult a belépésre, az nem lépi át a határokat - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben szerdán. Orbán...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 12:58 ]
Brüsszel nem kezeli jól a migrációs válságot, az elmúlt héten elfogadott migrációs paktum pedig olaj a tűzre - jelentette ki az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán Röszkén. Zsigmond Barna Pál a röszkei közúti határátkelőhelyen tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a tíz...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 12:40 ]
Feljelentést tett Budai Gyula a Lánchíd felújításával kapcsolatban - ezt a fideszes országgyűlési képviselő maga közölte szerdán a Facebook-oldalán. A politikus a közösségi oldalára feltöltött videóban azt mondta: kapott a napokban egy levelet, amely fontos információkat tartalmaz a Lánchíd felújításával...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 12:33 ]
Beolvasás folyamatban