Magyarország
Megnyitották a Mátyás király-emlékévet Szegeden

Ünnepi szentmisével vette kezdetét a Mátyás király-emlékév pénteken Szegeden.

A Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök által celebrált szentmisét követően Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár az MTI-nek elmondta: 560 évvel ezelőtt, 1458. január 12-én egyeztek meg a korabeli Magyar Királyság legjelentősebb főúri családjai, hogy nem idegen dinasztiából hívnak új királyt az ország élére, hanem a Hunyadi János fiát, Mátyást választják meg uralkodónak.

Mátyás alakja a mai napig összekovácsolja a magyarságot, nevéhez számos monda, legenda és mese fűződik - hangsúlyozta a politikus. Hozzáfűzte: az emlékév fontos célkitűzése a gyermekek bevonása az ünneplésbe például tanulmányi versenyek indításával. Emellett különös hangsúlyt fektetnek programok szervezésére a Mátyás király életéhez szorosan kötődő helyszíneken, többek között szülővárosában, Kolozsváron, Budapesten és Székesfehérváron.

Potápi Árpád János rámutatott: Mátyás király alakja alkalmas a magyarok mellett Közép-Európa más népeinek a megszólítására is.

Mátyás történelmi nagysága abban áll, hogy felismerte, csak egyedül a magyarok nem képesek megállítani az oszmán terjeszkedést, ehhez közép-európai összefogásra van szükség. Ezt az egységet próbálta összekovácsolni úgy, hogy a vezető szerepet a magyaroknak szánta - hangsúlyozta az államtitkár.

Január 20. és 24. között jótékonysági reneszánsz bált, ételkostólót és forgatagot rendeznek a Várkert Bazárban; február 23-án a Kincses Kolozsvár Egyesület szervezésében az erdélyi városban ünneplik Mátyás születésének 575. évfordulóját; március 29-én Székesfehérváron koronázási misét tartanak - emelte ki az emlékév programjairól szólva Potápi Árpád János.

Hozzátette: Mátyás halálának évfordulójáról áprilisban Bécsben emlékeznek meg, májusban pedig Prágában ünneplik meg, hogy Mátyást cseh királynak is megválasztották. Szintén Mátyás király lesz a központi témája augusztusban Erdély legnagyobb kulturális rendezvényének, a Kolozsvári Magyar Napoknak is. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára Budapesten pénteken, az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából. Kimagasló tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült: Majoros Sándor...
2018. AUGUSZTUS 17.
[ 16:54 ]
Kezdeményezni fogják a teljes tankönyvellátás ingyenessé tételét - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán pénteken.Maruzsa Zoltán elmondta: a kormány folyamatosan bővíti a kedvezményezettek körét, jelenleg az 1-9. osztályban...
2018. AUGUSZTUS 17.
[ 13:56 ]
Erős forgalom várható a Csongrád megyei átkelőknél a hétvégén. Elsősorban azoknak kell hosszabb várakozásra számítaniuk, akik Röszkénél és Csanádpalotánál szeretnének az országba belépni - közölte a rendőrség a police.hu oldalon csütörtökön. A rendőrség azt írta, a vendégmunkások szabadsága lassan véget...
2018. AUGUSZTUS 16.
[ 12:04 ]
Beolvasás folyamatban