Magyarország
Magyarországra költözik egy német család a biztonság miatt

Az M1 aktuális csatorna Híradójának egy német férfi úgy nyilatkozott: a tömeges bevándorlás óta félelemben él családjával, ezért úgy döntöttek, Magyarországra költöznek, mivel úgy gondolja, ott biztonságban lennének.

Mario Hättinger, aki egy Baden-Württemberg tartománybeli faluban lakik feleségével és két lányával, hétfőn a Híradónak azt mondta, a tömeges bevándorlás óta félelemben élnek. Szinte naponta értesülnek arról, hogy megkéselnek vagy megerőszakolnak egy német nőt - tette hozzá.

A férfi aggódik felesége és lányai biztonsága miatt. Arról is beszélt: a német kormány nem védi meg őket, a bevándorlóknak kedveznek a bíróságokon és az önkormányzatoknál, a rendőrség pedig nem tudja megóvni őket az esetleges támadásoktól.

Szerinte Németország olyan, mint egy no-go zóna. Ezért úgy döntöttek: Sopronban vesznek házat. "Magyarország keresztény ország, én is a keresztény értékeket képviselem, és úgy gondolom, ott biztonságban lennénk" - fogalmazott a férfi a hírműsorban.

Az M1-nek pénteken nyilatkozott a svéd-magyar Natalie Contessa af Sandeberg, aki azt mondta: a biztonság miatt költözött Stockholmból Magyarországra. Szombaton, a riport hatására újabb svédországi magyarok jelentkeztek, akik arról beszéltek a Híradóban, hogy nem érzik magukat biztonságban a bevándorlók miatt.

Hétfőn idéztek egy Svédországban élő férfit is, aki a Híradóhoz eljuttatott levelében arról írt: már a metró sem számít biztonságosnak. Az iskolákban pedig sok gyereket kirabolnak. Legtöbbször a mobiljukat veszik el, mert abból könnyen szereznek pénzt. Az iskolákban ráadásul késelések is vannak - tette hozzá.

A hírműsorban kitértek arra is, hogy a nyugat-európai, valamint az amerikai sajtó is egyre többször foglalkozik a svédországi helyzettel. Mint felidézték, a New York Times azt írta: a svéd városokban folyamatosan nő a bűnözés, mégsem tesznek ellene semmit. A cikk szerzője szerint a svédek "homokba dugják a fejüket".

Hozzátették: az egyik angol lap összesítése szerint 2017-ben 300 lövöldözéshez riasztották a rendőrséget, ezekben több mint negyvenen haltak meg, és legalább százan megsebesültek. Az elkövetőek háromnegyede bevándorló volt - hangzott el a Híradóban.

Azt is elmondták a hírműsorban: az egyik legismertebb zürichi lap pedig arról írt, hogy kudarcba fullad Svédország integrációs álma. Az idézett cikk szerint a svéd nagyvárosokban annyit romlott a közbiztonság, hogy a stockholmi vezetés már kénytelen szembenézni a bevándorlás okozta problémákkal. (M1, MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A visegrádi négyek (V4 - Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia) és Ausztria egyetértenek abban, hogy Európának képesnek kell lennie megvédeni a saját határait és biztonságot adni a polgárainak - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a V4-kormányfők és az osztrák kancellár csütörtöki budapesti...
2018. JÚNIUS 21.
[ 16:55 ]
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Magyarország szuverenitását és biztonságának garantálását szolgálja az Országgyűlés által szerdán elfogadott hetedik alaptörvény-módosítás és a "Stop Soros" törvénycsomag.Gulyás Gergely csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta, az elfogadott...
2018. JÚNIUS 21.
[ 13:40 ]
Elfogadta az Országgyűlés szerdán a kormány "Stop Soros" törvénycsomagját, amely alapján büntető törvénykönyvi (Btk.) tényállás lesz az illegális bevándorlás elősegítése, támogatása. Pintér Sándor belügyminiszter kétharmados támogatást igénylő előterjesztését 160 igen szavazattal, 18 nem ellenében...
2018. JÚNIUS 20.
[ 15:54 ]
Beolvasás folyamatban