Magyarország
Súlyosan bírálják a magyarországi helyzetet az EP illetékes bizottságának jelentéstervezetében

Súlyosan bírálják a magyarországi jogállamisági helyzetet az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) készülő különjelentés tervezetében, amelyet csütörtök reggel ismertettek a testület brüsszeli ülésén.

A Judith Sargentini zöldpárti jelentéstevő által bemutatott tervezet szerint Magyarországon egyértelműen fennáll az uniós értékek súlyos megsértésének kockázata, ezért indokolt az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítása.

A képviselő egyebek mellett kitért arra, hogy Magyarországon korlátozták az alkotmánybíróság hatáskörét, csorbították a bírói függetlenséget, valamint romlott a sajtó- és a szólásszabadság helyzete is, és támadást indítottak a civil társadalom ellen.

Kiemelte, nem a menedékkérőkről van szó, hanem arról, hogy a magyarok alapjogai hogyan érvényesülnek, az állam miként bánik a polgáraival, s ezt látva az EU-nak kötelessége cselekedni. "A figyelmeztetések ideje lejárt" - fogalmazott.

Roberta Metsola néppárti árnyékelőadó hangsúlyozta: nem Magyarországot akarják támadni, és nem lenne szabad, hogy ebből bárki politikai tőkét akarjon kovácsolni, ugyanakkor több olyan pont is van a dokumentumban, amely nem a jogállamiság kérdésével függ össze, ezeket nem kellene belekeverni ebbe az ügybe.

A szociáldemokrata Ana Gomes úgy vélekedett, hogy "átfogó és világos" a jelentés, melyből jól látszik, hogy a magyar helyzet aggasztó és sokat romlott az elmúlt években, az országban "súlyosan sérülnek" az emberi jogok, a jogállamiságot pedig "rendszerszintű veszély fenyegeti". A képviselő érintette többek között a kisebbségi jogokat, a gyülekezési jogot, az egyetemi szabadságot, a korrupciót és a menedékkérők jogait.

Ezzel szemben Marek Jurek, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakció politikusa szerint alaptalan vádak érik a magyar kormányt. Mint közölte, "minden országnak joga van védenie a szuverenitását", Magyarországot pedig "csak a kulturális különbségek miatt támadják".

Erre reagálva Sophia in 't Veld liberális képviselő kijelentette, hogy a kulturális különbségeket valóban tiszteletben kell tartani, ugyanakkor az EU-ban vannak bizonyos általános alapelvek, amelyeket ugyancsak. Aláhúzta, hogy a magyar kormány "undorító gyűlöletkampányt" folytat, Orbán Viktor miniszterelnök az EU integritását veszélyezteti, az országot pedig ma fel sem vennék az unióba.

Gál Kinga fideszes EP-képviselő azon véleményének adott hangot, hogy "azért szapulják Magyarországot, mert nem áll be a sorba, hanem kiáll a migránsok kötelező betelepítése ellen". Hozzátette, a tényszerűség teljesen hiányzik a diskurzusból, az eljárás pedig "előre megkomponált koncepciós pernek néz ki", ahol előre eldöntött politikai döntés születik.

Ujhelyi István szocialista képviselő elmondta, "elképesztően szégyelli magát és sajnálja, hogy Magyarországot ilyen helyzetbe hozta a magyar politika itt, az európai közösségünk, az európai szövetségeseink előtt".

Morvai Krisztina a függetlenek soraiból arról beszélt, hogy Magyarországot összekovácsolták a támadások, nemzeti egység jött létre az "arcátlansággal" szemben. Leszögezte: az országgyűlési választási eredmény tanúsága szerint "a hatalmas túlerővel szemben sikerült legyőzni az EU akaratát és a Soros-csapatokat".

A képviselők május 15-ig nyújthatnak be módosító javaslatokat a jelentéstervezethez, amelyhez az EP alkotmányügyi, kulturális és oktatási, költségvetés-ellenőrzési és nőjogi szakbizottsága is csatolni fogja a véleményét.

A várhatóan júniusban szavazásra bocsátandó jelentés ősszel kerül majd az Európai Parlament plenáris ülése elé, mely adott esetben ennek alapján kezdeményezheti az atomfegyverként is emlegetett eljárás megindítását Magyarországgal szemben a jogállamisági elvek megsértése miatt.

A hetes cikk olyan, többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely - az uniós alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén - végső soron akár az érintett ország szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat, ehhez azonban az összes többi tagállam egyhangú támogatására van szükség, amit az elemzők szinte kizártnak tartanak. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Sándor
2018. ÁPRILIS 13. [ 11:07 ]

A Soros bérencek "undorító gyűlöletkampányt" folytatnak a magyar kormány ellen, de ezért kapják a pénzt. Az Ujhelyi elképesztően szégyellheti magát azért, mert hazaáruló lett. A végeredmény: A kutyák ugatnak, a kar


Viharos körülmények között sikerült visszaverni azt a támadást a brüsszeli csúcstalálkozón, amely arra irányult, hogy több pénzt, több jogot kapjanak a migránsok - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára pénteken feltett videóban. Közölte: a brüsszeli csúcs békésnek indult, joviális tanácskozásnak...
2018. DECEMBER 14.
[ 19:52 ]
Összefogásra és a tiltakozások folytatására szólították fel a pénteki budapesti kormányellenes tüntetés résztvevőit az ellenéki pártok képviselői. Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke a rendezvény néhány száz résztvevője előtt ellenzéki egységet sürgető történelmi pillanatnak nevezte a munka...
2018. DECEMBER 14.
[ 19:35 ]
A közigazgatási bíróságokról szóló törvény alkotmányossági vizsgálatát a jövő héten végzi el a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH), tekintettel arra, hogy az Országgyűlés a szerdán elfogadott jogszabályt még nem küldte meg az államfőnek - tájékoztatta a KEH pénteken az MTI-t. Közleményük szerint Áder János...
2018. DECEMBER 14.
[ 13:49 ]
Beolvasás folyamatban