Magyarország
Varga Mihály: Az ötödik legversenyképesebb európai országgá válna Magyarország

A magyar kormány arra törekszik, hogy Magyarország 2030-ra az ötödik legversenyképesebb ország legyen Európában; olyan ország, ahol érdemes élni és dolgozni - mondta a pénzügyminiszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács (NVT) ülését követően kedden Budapesten.

Varga Mihály kiemelte: az ülésen a Magyar Nemzeti Bank (MNB), illetve az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) versenyképességi javaslatait vitatták meg. Az ezt megelőző ülés napirendjén szerepelt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) javaslatcsomagja - emlékeztetett.

A tanács a három stratégia összevetését követően várhatóan az ősz folyamán tesz javaslatot a kormánynak a versenyképességet tovább erősítő intézkedésekre, és egy-egy feladat elvégzéséhez felelősöket is hozzárendelnek - hangsúlyozta a pénzügyminiszter. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az MSZP és a Párbeszéd közös listát állít az 2019. májusi európai parlamenti (EP-) választásra. Az Európa-párti erők szövetségéhez várják további pártok, civil szervezetek, szakszervezetek csatlakozását. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezetője szombaton Budapesten az MSZP választmányi ülésének...
2018. NOVEMBER 10.
[ 16:05 ]
A magyar kormány továbbra is érvénytelennek tartja a Sargentini-jelentésről szóló európai parlamenti döntést, de ettől függetlenül részt vesz az Általános Ügyek Tanácsában a hetedik cikkely szerint indult eljárás megvitatásában, és teljes körű tájékoztatást igyekszik adni minden tagállam számára - közölte Gulyás...
2018. NOVEMBER 9.
[ 16:37 ]
A teljes felnőtt magyar népesség 38 százaléka, nagyjából 3 millió ember szavazna a kormánypártokra - olvasható a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásában, amelynek az eredményeit pénteken közölték az MTI-vel. Az október 10. és 29. között 2000 ember személyes megkérdezésével készült felmérés...
2018. NOVEMBER 9.
[ 11:13 ]
Beolvasás folyamatban