Magyarország
Kövér: A szabadság saját értékeink és érdekeink szerint megszervezni életünket

A magyarság számára a szabadság ezer esztendeje ugyanazt jelenteti: nem mások, hanem saját értékeink és érdekeink szerint megszervezni az életünket szülőföldünkön - mondta az Országgyűlés elnöke csütörtökön Vasváron, ahol az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra emlékező városi megemlékezésen mondott ünnepi beszédet.

Kövér László hangsúlyozta, hogy a magyar szabadság legfőbb biztosítékát mindig a független, önrendelkező és cselekvőképes magyar állam jelentette, ezért harcolt az évszázadok során Bocskai és Rákóczi, ezért küzdöttek az 1848-49-es forradalomban, amely már nemcsak az állami függetlenségből, de az igazságosság és jogegyenlőség eszményéből is valóságot teremtett.

1848 azóta is világos irányt jelöl ki a számunkra: hűségesek maradni önmagunkhoz - mondta.

Az Országgyűlés elnöke közölte: a 20. század közepén, a második világháború után megszületett a mi történelmi időnk Európája, amelynek egyik fele szovjet megszállás alatt elveszítette szabadságát, a másik felének pedig össze kellett fognia, hogy megőrizze azt.

A mai Európai Unió alapítói ismerték a nemzetek jelentőségét és a keresztény kultúra erejét - tette hozzá.

Kövér László azt mondta, hogy a 21. században is vállalni kell a küzdelmet az Istenért, a hazáért és a családért.

"Amikor bárki nemzeti államunk feladására, nemzeti összetartozásunk megtagadására, keresztény hitünk elvetésére, családi kötelékeink elvágására biztat, az tulajdonképpen idegen zsarnokság elfogadására, az önmagunkkal való hűtlenségre akar rábírni bennünket" - jelentette ki. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Magyarország gazdasága az idei első negyedévben 5,2 százalékkal bővült, ez az Európa-bajnok növekedés azt igazolja, hogy a nemzeti érdekre fókuszáló politika gazdasági sikereket is hoz - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter az elsősorban automatizált logisztikai polcrakodó gépeket (RBG) gyártó MIAS Hungary...
2019. MÁJUS 22.
[ 13:21 ]
A honvédelmi és haderőfejlesztési program nemcsak a honvédségről szól, hanem a társadalomról, Magyarországról, a hon védelmének ügyéről is - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter szerdán Budapesten egy szakmai konferencián. Benkő Tibor a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési programról tartott előadásában...
2019. MÁJUS 22.
[ 12:46 ]
Megnyerte az ellenzéki kampányhajrát a Demokratikus Koalíció (DK), a párt beérte az MSZP-Párbeszédet és a Jobbikot a népszerűségi versenyben a Nézőpont Intézet EP-választások előtti utolsó felmérése szerint - mondta Nagy Dániel, az intézet kutatója az M1 aktuális csatornán szerdán. A DK-nak nagyon stabil,...
2019. MÁJUS 22.
[ 10:08 ]
Beolvasás folyamatban