Magyarország
Az Országházban átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Érdemrendeket
Áder János: Ki gondolkodik, kérdez, alkot, az népét, nemzetét szolgálja
Betűméret:             

Aki gondolkodik, kérdez, alkot, az műveivel, munkájával népét, nemzetét szolgálja – jelentette ki Áder János köztársasági elnök a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából elmondott beszédében pénteken az Országházban, mielőtt átadta a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Érdemrendeket.

Magyarországon a 19. század derekán egy lelkesült forradalomnál és egy hősies szabadságharcnál jóval több történt. A reformkor, a szabadságharc és a kiegyezés együtt a feudális Magyarországból polgári Magyarországot teremtett – idézte Babits Mihály sorait az államfő.

Áder János hangsúlyozta: a megosztott jogokból, a közös teherviselésből, a megszenvedett szabadságból ekkor nemzet született, Babits szavaival „modern nemzeti közösség”, amely erős, időtálló kapoccsal kötött magyart a magyarhoz, amely nemcsak érdekszövetség, hanem szellemi kötelék, az összetartozás, az összefogás korábban nem ismert eszméje.

Áder János köztársasági elnök beszédet mond a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseinek ünnepélyes átadásán (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Siker a magyar nép közös teljesítménye

„Az önök teljesítménye, sikeres életpályája, az önök eredményei iránytű mindannyiunk számára. Egy modern nemzeti közösség számára, amely 1848-49 óta, az átélt történelmi viharokban sem veszítette el azt a képességét, hogy megbecsülje értékeit. A katedrán, laboratóriumban, ősi tárgyak között, műhelyben, próbateremben, ásatáson, levéltárban, szószéken vagy a színpadon eltöltött idővel segítenek megérteni a magunk helyzetét és feladatait a világban” – méltatta a kitüntetetteket Áder János.

A köztársasági elnök azt mondta, az áprilisi törvényekkel szentesített siker a magyar nép közös teljesítménye: ezekben a törvényekben a politikai bölcsesség, a jogászi tudás és a társadalmi reformok iránti őszinte lelkesedés lépett szövetségre.

Március 15. ezért válhatott a nemzet egyik legfontosabb szimbólumává, és ezért adják át minden évben a forradalom és szabadságharc emléknapján a legmagasabb állami kitüntetéseket – közölte az államfő.

A legfontosabb erőforrás az egyes ember teljesítménye

Áder János kiemelte, hogy legfontosabb erőforrásunk az egyes ember teljesítménye, „mert aki gondolkodik, kérdez, alkot, az műveivel, munkájával népét, nemzetét szolgálja”.

Hagyományt továbbadni, tanulságos történeteket mesélni, a múlt tényeit feltárni, zenét szerezni, szerkezeti mechanikával foglalkozni, terápiát alkalmazni, az új nemzedékeket tanítani, képet festeni, könyvet írni, szobrot faragni, az emberi méltóságért kiállni, lelket gyógyítani, a szavak eredetét megérteni, tehetséget gondozni, kutatócsoportot vezetni nem kevesebb felelősség, mint forradalommal kivívni, törvénnyé tenni vagy karddal védelmezni a szabadságot – fordult a kitüntetettekhez az államfő.

Mint emlékeztetett, Babits Mihály mélyen hitt a szellem, a kultúra, a műveltség erejében, amely mindenkor önbecsülésünk alapja, amellyel különbözünk más nemzetektől és amelynek segítségével mégis megtaláljuk a kölcsönös tisztelet hangját másokkal.

Az államfő ünnepi beszéde után átadta a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Érdemrendeket.

Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából

Kossuth Nagydíjat adományozott:

TÖRŐCSIK MARI, a nemzet színésze, a nemzet művésze, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas és Balázs Béla-díjas színművész, érdemes és kiváló művész részére több évtizedes pályafutása során kimagasló szakmai hozzáértéssel és alázattal megformált alakításai, ikonikus filmfőszerepek és felejthetetlen színpadi figurák sorát felvonultató, kivételesen gazdag művészi életműve elismeréseként.

Kossuth-díjat adományozott:

BALÁZS JÁNOS Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, érdemes művész részére a klasszikus és kortárs zongoraműveket egyedülálló virtuozitással, egyéni látásmóddal és érett muzikalitással interpretáló, nemzetközileg is sikeres előadóművészete, valamint Cziffra György életművének és emlékének ápolását szolgáló értékes munkája elismeréseként;

CSISZÁR IMRE Jászai Mari-díjas rendező, érdemes és kiváló művész részére a magyar és a világirodalom legnagyobb klasszikusait kivételes felkészültséggel és művészi igénnyel megjelenítő, sokoldalú színházi rendezői pályafutása elismeréseként;

FERENCZES ISTVÁN József Attila-díjas és Babérkoszorú díjas költő, szerkesztő, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére az erdélyi líra hagyományait posztmodern életérzéssel ötvöző, egyedülálló költői életműve, a székelyföldi magyar irodalmi életben betöltött jelentős szerepe, szerkesztői és irodalomszervezői tevékenysége elismeréseként;

GYÖNGYÖSSY KATALIN Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész részére klasszikus színházi és filmszerepekben nyújtott felejthetetlen, érzelemgazdag alakításai, példaértékű szakmai alázatról árulkodó, kiemelkedő művészi pályafutása elismeréseként;

HILDEBRAND ISTVÁN Balázs Béla-díjas operatőr, rendező, érdemes művész részére nemzedékének egyik legtehetségesebb képviselőjeként a XX. századi magyar filmművészet számos monumentális történelmi filmalkotásának sikeréhez hozzájáruló, kimagasló színvonalú operatőri munkája elismeréseként;

KÁLMÁNDY MIHÁLY, a Magyar Állami Operaház énekese részére az operairodalom legnagyobb baritonszerepeiben, valamint koncert- és oratóriuménekesként is a világ szinte minden jelentős színpadán sikeres, kiemelkedő színvonalú művészi pályája elismeréseként;

KÁTAI ZOLTÁN énekmondó, zeneszerző részére a Kárpát-medence magyarságának összetartozás-érzését, nemzettudatát a régi magyar zene és irodalom népszerűsítésével, valamint a régi magyar krónikás énekek élményszerű megjelenítésével erősítő több évtizedes, példaértékű és hiteles történeti énekmondói pályafutása elismeréseként;

KISLÉGHI NAGY ÁDÁM festőművész, érdemes művész részére nemzetközi szinten is elismert, kiemelkedő művészi pályája, a bibliai történeteket figuratív ábrázolásmóddal megjelenítő, vallásos témájú alkotásai, valamint a világ számos templomát díszítő nagyméretű, szuggesztív falfestményei elismeréseként;

KOLTAY GERGELY zenész, zeneszerző, szövegíró, a Kormorán zenekar alapítója és vezetője részére az ősi magyar monda- és dallamvilág felelevenítésével a hazai zeneművészet tradicionális értékeit egyszerre megőrző és továbbadó, sokoldalú alkotó- és előadóművészi tevékenysége elismeréseként;

KOVÁCS MIKLÓS kékfestő mester, népi iparművész, a népművészet mestere részére a magyar népi kultúra hagyományainak ápolását és gyarapítását az évszázados múltra visszatekintő kékfestő mesterség művészi szintű gyakorlójaként és továbbadójaként több évtizede szolgáló, értékteremtő munkája elismeréseként;

MADARASSY ISTVÁN ötvös- és szobrászművész részére a szakrális és a profán értékek kapcsolatát tükröző, nemzetközileg is elismert alkotóművészete, a kisplasztikáktól és monumentális köztéri szobroktól az ötvösművészeti alkotásokon át a restaurációs és rekonstrukciós munkákig terjedő, kivételesen gazdag életműve elismeréseként;

MIHÁLY GÁBOR Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész részére a sport témáját és a magyarság sorskérdéseit mesteri forma- és atmoszférateremtő képességgel, egyedi módon megjelenítő, kisplasztikákat és monumentális köztéri szobrokat is magába foglaló alkotóművészete elismeréseként;

MÜLLER PÉTER József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró részére kimagasló színvonalú regény- és nemzetközi szinten is sikeres színpadi műveket magába foglaló drámaírói életműve, több mint hat évtizedes dramaturgi munkája, valamint a spiritualitás témakörében alkotott, főként a test és lélek harmóniájának kereséséről szóló, nagy népszerűségnek örvendő könyvei elismeréseként;

SELMECZI GYÖRGY Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester, zongoraművész, operarendező, érdemes művész, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Színházművészeti Intézetének egyetemi tanára részére kivételesen sokoldalú művészi pályája, a vokál-szimfonikus, kamara- és kórusművek mellett számos nagy sikerű színpadi előadás és filmalkotás zenéjét is magába foglaló, nagy ívű zeneszerzői életműve, valamint magas színvonalú oktatói munkája elismeréseként;

SZIGETHY GÁBOR színháztörténész, rendező, író, irodalomtörténész, szerkesztő részére a reformkori és XX. századi magyar irodalmon, történelmen át a színháztörténetig számos témakört felölelő gazdag publicisztikai életműve, Gondolkodó magyarok című művelődéstörténeti sorozata, valamint szerteágazó kultúraszervező tevékenysége elismeréseként;

TAMÁS MENYHÉRT József Attila-díjas és Babérkoszorú díjas költő, író, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére az erdélyi népköltészeti hagyományokat a bukovinai székely nyelvjárás ízességével ötvöző prózája, a XX. századi magyar történelem súlyos örökségét, a modern kori emberi tragédiákat hitelesen és érzékletesen bemutató életműve elismeréseként.

Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából

Széchenyi-díjat adományozott:

BARSI BALÁZS ferences szerzetes, a Sümegi Sarlós Boldogasszony Ferences Kegytemplom templomigazgatója részére kimagasló színvonalú hittudósi és nagy hatású tanári munkája, valamint a generációkat megérintő lelkiségi irodalmat gazdagító publikációs, illetve műfordítói tevékenysége elismeréseként;

BORBOLA JÓZSEF kardiológus, egyetemi magántanár, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főorvosa részére a szív elektrofiziológiai eltéréseinek és ritmuszavarainak kutatásában, gyógyításában, valamint innovatív kezelésének hazai meghonosításában betöltött szerepe elismeréseként;

BUZÁS EDIT IRÉN, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének Igazgatója, egyetemi tanára részére a sejtek közti kommunikációban központi szerepet játszó extracelluláris vezikulák szerkezetének és működésének vizsgálata terén elért kiemelkedő kutatási eredményei, valamint az immunológia oktatásában végzett magas szintű munkája elismeréseként;

CSERMELY PÉTER, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézetének egyetemi tanára részére a komplex rendszerek adaptációs, tanulási és döntéshozatali mechanizmusainak hálózatos vizsgálata területén elért iskolateremtő, a gyógyszerkutatásban is sikeresen alkalmazott eredményei, valamint a tudományos élet ifjú tehetségeinek felkutatása és pályájának egyengetése érdekében végzett, nemzetközileg is kiemelkedő tevékenysége elismeréseként;

FODOR PÁL történész, turkológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának főigazgatója részére az orientalisztika, azon belül főként a turkológia és a történettudomány területén végzett kiemelkedő jelentőségű kutatásai, valamint a magyar bölcsészettudomány nemzetközi megbecsültségét erősítő intézményvezetői és tudományszervezői tevékenysége elismeréseként;

KÁDÁR BÉLA, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Közgazdasági Társaság örökös tiszteletbeli elnöke részére a gazdaság- és iparfejlődés, illetve a nemzetközi kapcsolatok és az összehasonlító gazdaságpolitika területén végzett, főként a történelmileg megkésett modernizáció problémáival, valamint a gazdasági növekedési folyamatokkal kapcsolatos, jelentős nemzetközi visszhangot kiváltó kutatásai elismeréseként;

KARÁDI ISTVÁN PÉTER, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara III. számú Belgyógyászati Klinikájának egyetemi tanára részére a zsír- és szénhidrát-anyagcsere betegségek kutatása, valamint megelőzése és terápiája terén elért kiemelkedő eredményei, továbbá a belgyógyászat számos területét magába foglaló, iskolateremtő oktatói munkája elismeréseként;

KISS JENŐ, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézete Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai, Dialektológiai Tanszékének professor emeritusa részére a magyar nyelvtörténet, nyelvjárások és a szociolingvisztika területén folytatott kimagasló színvonalú kutatásai, valamint iskolateremtő oktatói és jelentős tudományszervező tevékenysége elismeréseként;

KISS L. LÁSZLÓ, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának főigazgatója részére a pulzáló csillagok, exobolygók és kis égitestek asztrofizikájában elért, világszerte elismert kiemelkedő eredményei, valamint a Piszkéstetői Obszervatórium műszerparkjának felújításában végzett munkája, továbbá nagy hatású oktatói és tudománynépszerűsítő tevékenysége elismeréseként;

KOVÁCS ISTVÁN József Attila-díjas és Babérkoszorú díjas költő, író, műfordító, történész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a krakkói Lengyel Tudományos Akadémia külföldi tagja részére a kortárs magyar irodalmat finom lélektani árnyaltságú prózájával és a mély gondolatiságot visszafogott iróniával ötvöző lírájával egyaránt gazdagító életműve, valamint a magyar-lengyel történelmi és kulturális kapcsolatok erősítését szolgáló kutatói, műfordítói tevékenysége elismeréseként;

KULIN FERENC József Attila-díjas irodalomtörténész, író, kritikus, szerkesztő részére a reformkori magyar irodalom és eszmetörténet területén elért kimagasló kutatási eredményei, a Mozgó Világ élén végzett nagy jelentőségű szerkesztői tevékenysége, valamint közéleti és oktatói pályája elismeréseként;

KURUTZNÉ KOVÁCS MÁRTA, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kara Tartószerkezetek Mechanikája Tanszékének professor emeritája részére, a szerkezeti mechanika és a határterületi biomechanika területén, különösen az emberi gerinc kísérleti és numerikus biomechanikai vizsgálatában elért, nemzetközileg is figyelemre méltó tudományos eredményei, valamint mérnökgenerációk számára meghatározó, iskolateremtő oktatói tevékenysége elismeréseként;

PÓCS ÉVA, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Társadalmi Kapcsolatok Intézete Néprajz-Kulturális Antropológia Tanszékének professor emeritája részére a szellemi néprajz és a magyar néphit kiemelkedő kutatójaként a közép- és délkelet-európai hiedelmek kölcsönhatásainak kutatásában elért eredményei, valamint a történelmi antropológia új, tudományközi kutatási területének létrehozásában vállalt jelentős szerepe elismeréseként;

RÓNYAI LAJOS, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének kutatóprofesszora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Kar Matematika Intézete Algebra Tanszékének egyetemi tanára részére a hazai számítástudomány klasszikus algebrai irányzatának megteremtésében betöltött kimagasló szerepe, a gyűrűelmélet, valamint a kommutatív algebra és az algebrai számelmélet algoritmikus kérdéseinek vizsgálatában elért eredményei elismeréseként;

SÓTONYI PÉTER TAMÁS, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Állatorvostudományi Egyetem rektora részére kimagasló színvonalú kutatói és tudománypolitikai tevékenysége, a hazai állatorvosképzés megújításában betöltött szerepe, valamint az állatorvosi anatómia oktatását nemzetközileg is elismert oktatóprogramok készítésével új alapokra helyező, nagy hatású munkája elismeréseként;

VÖRÖS ATTILA, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Természettudományi Múzeum nyugalmazott főmuzeológusa részére a geológiai-paleontológiai tudományterület kimagasló kutatóegyéniségeként a közép-európai térség földtörténetének vizsgálatában elért, nemzetközi szinten is kiemelkedő tudományos eredményei elismeréseként. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Trócsányi László csütörtökön közleményben mondott köszönetet azért, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség alkotmánybírói posztra jelölte, de annak egyetemi kötelezettségvállalásai miatt jelenleg nem tud eleget tenni. "Hosszas mérlegelés után arra az elhatározásra jutottam, hogy a megtisztelő felkérésnek -...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 12:49 ]
A Velencei Bizottság által megfogalmazott jelentés elfogult, tárgyi tévedésektől hemzseg és politikailag motivált - írta a Szuverenitásvédelmi Hivatal csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint olvasható, a Velencei Bizottság február 15-én és 16-án Budapesten tárgyalásokat folytatott a magyar...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:34 ]
Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán kívánt sok sikert Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőnek, a Fidesz főpolgármester-jelöltjének. „Budapesten változás kell” – szögezte le a kormányfő. Karácsony Gergely káoszt teremtett a közlekedésben – erről Szentkirályi Alexandra beszélt a közösségi...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:47 ]
Beolvasás folyamatban