Magyarország
Illegális bevándorlás : ENSZ-tisztviselő szerint újra kellene gondolni a korábbi magyar intézkedések fenntartását
Betűméret:             

Már nem érkeznek migránsok jelentős számban Magyarországra, ezért újra kellene gondolni azoknak az intézkedéseknek a fenntartását, amelyeket a korábbi válsághelyzetben hoztak - mondta Felipe González Morales, az ENSZ migránsok emberi jogaival foglalkozó, független különleges jelentéstevője szerdán Budapesten.

Felipe González Morales július 10. és 17. között folytatott megbeszéléseket Magyarországon. A jelentéstevő az ország hatályos törvényeit, szakpolitikáját és gyakorlatát, valamint ezeknek a migránsok emberi jogaira gyakorolt hatását vizsgálta.

Hangsúlyozta: a magyar migrációs politikában a biztonság az első számú szempont, viszont már nem áll fenn az a néhány évvel ezelőtti helyzet, amely ezt indokolná. A migránsok emberi jogai kevés figyelmet kapnak - tette hozzá.

Közölte: a "válsághelyzetet" folyamatosan meghosszabbítják, és jelenleg szeptember 7-ig érvényes. Ezen időszak közelgő lejáratát tekintve azt ajánlotta Magyarországnak, hogy értékelje újra a tényleges migrációs helyzetet, szüntesse meg a válsághelyzetet és az ahhoz kapcsolódó korlátozó intézkedéseket.

Az ENSZ-tisztviselő kitért a tranzitzónák helyzetére. Azt mondta: rendkívül szigorú előírások vannak a tranzitzónákban.

Közölte: jelenleg a tranzitzónákban mintegy 280 ember tartózkodik, legtöbbjük olyan család, amely évek óta úton van. A tranzitzónák lakóinak több mint 60 százaléka gyermek. A gyermekeknek különösen fontos megfelelő körülményeket teremteni - vélekedett.

Felipe González Morales szerint hatékonyabb jogi segítséget kell biztosítani a tranzitzónában, továbbá meg kell adni a külső ellenőrzés lehetőségét.

Arról is beszélt, hogy a civil szervezetek szerepe elődleges az emberi jogok garantálásában, ezért fontos, hogy szabadon tevékenykedhessenek. Kifogásolta, hogy a bevándorlási különadót vezettek be a civil szervezeteknek. Az elmúlt években a migránsok jogaiért dolgozó civil szervezetek több akadállyal szembesültek Magyarországon - fűzte hozzá.

A vendégmunkásokra utalva a jelentéstevő azt is felvetette, hogy a migráns munkavállalók hozzá tudnának járulni a munkaerőhiány csökkentéséhez. Magyarország lehetővé teszi, hogy más országokból egyre több "migráns munkavállaló" érkezzen - mondta.

Kiemelte: az a tény, hogy az országban egyre nagyobb számban tartózkodnak migránsok, megköveteli a migránsellenes retorika sürgős vizsgálatát, mivel ez kedvezőtlen hatással lehet a migránsok mindennapi életére, és ezáltal hátráltatja társadalmi integrációjukat is.

Felipe González Morales elmondta: a magyar hatóságok látogatása előtt és alatt együttműködők voltak, szabad hozzáférést biztosítottak minden létesítményhez. Nyolcnapos látogatása során találkozott az illetékes kormányzati szervekkel, a bíróság, ENSZ-ügynökségek, a Frontex (az európai uniós part- és határvédelmi ügynökség) és civil szervezetek képviselőivel, migránsokkal, valamint felkeresett olyan létesítményeket, ahol migránsokat helyeztek el. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Le lehet leplezni "a magyar szuverenitás ellen támadást intéző magyar politikai erőket, és az erkölcsi, politikai értelemben hazaáruló magyar politikai manővereket" - jelentette ki a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. Deutsch Tamás annak kapcsán fogalmazott így,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 18:19 ]
Március második felében már 6 százalékponttal előzte meg a fideszes Szentkirályi Alexandrát a főpolgármester-jelöltek rangsorában Vitézy Dávid, aki bő egy hete jelentette be az indulását. Az LMP és több civil szervezet jelöltje jelenleg 22 százalékon áll, míg a kormányszóvivőre a budapestiek 16 százaléka szavazna,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 8:55 ]
Polt Péter legfőbb ügyész és a kormány lemondását, valamint a Schadl-ügy valóban független kivizsgálását követelte Magyar Péter kedden a Budapest belvárosába meghirdetett gyűlésén. Magyar Péter a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen kedden folytatott meghallgatása után hívta követőit demonstrációra a Legfőbb...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 8:20 ]
Beolvasás folyamatban