Magyarország
Szükségszállást nyitottak a Soroksári úti tűzeset rászorulóinak
Betűméret:             

Ferencváros önkormányzata szükségszállást nyitott a kerület polgármesteri hivatalában azok számára, akik a Soroksári úti tűz miatt nem tudják megoldani lakhatásukat.

Az önkormányzat hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az érintett Ipar utca 2A és 2B, valamint a Soroksári út 16 alatti házakban összesen mintegy 220 bejelentett lakót tartanak nyilván.

A kerület vezetése minden érintettel felveszik a kapcsolatot és mindenkinek megoldják a lakhatását, elhelyezését - hangsúlyozták.

Hozzátették: a polgármester és önkormányzati képviselők is a helyszínen vannak, szendvicset, vizet osztanak.

A Soroksári út és az Ipar utca kereszteződésében lévő házban hétfő délelőtt keletkezett tűz, Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjének elmondása szerint 2400 négyzetméteren égett a tetőszerkezet. A tüzet körbehatárolták, a végső oltáson még dolgoznak a tűzoltók. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Trócsányi László csütörtökön közleményben mondott köszönetet azért, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség alkotmánybírói posztra jelölte, de annak egyetemi kötelezettségvállalásai miatt jelenleg nem tud eleget tenni. "Hosszas mérlegelés után arra az elhatározásra jutottam, hogy a megtisztelő felkérésnek -...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 12:49 ]
A Velencei Bizottság által megfogalmazott jelentés elfogult, tárgyi tévedésektől hemzseg és politikailag motivált - írta a Szuverenitásvédelmi Hivatal csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint olvasható, a Velencei Bizottság február 15-én és 16-án Budapesten tárgyalásokat folytatott a magyar...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:34 ]
Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán kívánt sok sikert Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőnek, a Fidesz főpolgármester-jelöltjének. „Budapesten változás kell” – szögezte le a kormányfő. Karácsony Gergely káoszt teremtett a közlekedésben – erről Szentkirályi Alexandra beszélt a közösségi...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:47 ]
Beolvasás folyamatban