Magyarország
Kövér: A kereszténydemokrácia egyensúlyt tart az egyén és a közösség között

A kereszténydemokrácia egyensúlyt tart az egyén és a közösség jogai és felelősségei között - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtök este Balatonszárszón.

A házelnök a Reformátusok szárszói konferenciáján Trócsányi László európai parlamenti képviselővel és Bogárdi Szabó Istvánnal, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnökével beszélgetett a kereszténydemokráciáról és az egyházak közéleti szerepvállalásáról.

Kövér László szerint a kereszténydemokrácia olyan fogalompárokkal írható le, mint egyén és közösség, szabadság és rend, jog és kötelezettség.

Az európai civilizáció ezek egyensúlyban tartásának köszönhette "világraszóló sikerét", és most "halálos veszedelme is ennek az egyensúlyrendszernek a megbomlásából fakad" - fogalmazott. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Jelentős rendőri és katonai létszámmal, illetve komoly eszközparkkal őrzik a kerítéssel nem védett határszakaszt Bács-Kiskun megyében. A rendőrség hőkamerát, a Magyar Honvédség pedig drónt és radart is alkalmaz - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója Hercegszántón pénteken. Bakondi György...
2020. JANUÁR 17.
[ 17:29 ]
Magyarország elmúlt tízéves politikája bizonyította, hogy sikeres gazdaságpolitikához nincs szükség migrációra - mondta pénteken Szijjártó Péter a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek (OECD) a bevándorlók integrálásával kapcsolatos miniszteri szintű tanácskozásán elhangzott felszólalásában...
2020. JANUÁR 17.
[ 12:02 ]
A megkérdezettek többsége (61 százalék) betiltaná a bevándorláspárti jogvédő szervezetek tevékenységét, és mindössze 29 százalékuk helyezkedett eltérő álláspontra - derült ki a Századvég Alapítvány felméréséből, amelynek részleteit pénteken közölték az MTI-vel. A kutatás szerint az illegális migrációt...
2020. JANUÁR 17.
[ 11:41 ]
Beolvasás folyamatban