Magyarország
Magyarul is feltünteti a határon túli állomásneveket a MÁV

Magyarul is szerepelnek majd a szomszédos országok vasútállomásai a MÁV utastájékoztató kijelzőin és tábláin a külföldi hivatalos elnevezések mellett - közölte a vasúttársaság pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint az idegen nyelvű elnevezés használata miatt gyakran előfordul, hogy az utasok helytelenül azonosítják a településneveket, így például Oradeát tévesen Aradként értelmezik, holott az Nagyvárad román neve.

A MÁV fokozatosan vezeti be a kettős írásmódot, szeptember 4-étől a nagy budapesti pályaudvarok kijelzőin és a szerelvények nyomtatott tábláin már magyarul is szerepelnek a településnevek.

A kétnyelvű tájékoztatás tizenöt vasútvonal közel száz állomásának több mint 400 vizuális tájékoztató eszközét és a MÁV-START 65 járatát érinti. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Kövér László házelnök és Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere is koszorút helyezett el kedden, a kommunizmus áldozatainak emléknapján a budapesti Vértanúk terén található Nemzeti vértanúk emlékművénél. A megemlékezésen Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke Brusznyai Árpád...
2020. FEBRUÁR 25.
[ 13:44 ]
Június 15-ig nem fizethető ki börtönzsúfoltság miatt megítélt kártalanítás - döntött kedden az Országgyűlés. A parlament 139 igen, két nem szavazattal és négy tartózkodás mellett fogadta el a Varga Judit igazságügyi miniszter által beterjesztett, a börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos...
2020. FEBRUÁR 25.
[ 13:06 ]
Az előzetes adatok szerint 2019 decemberében a magyarországi élve születések száma 8,2 százalékkal nőtt, a halálozásoké 8,1 százalékkal mérséklődött 2018 azonos havi értékéhez képest, ezáltal a 3389 fős decemberi természetes fogyás 32 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 2019-ben a születések...
2020. FEBRUÁR 25.
[ 10:21 ]
Beolvasás folyamatban