Magyarország
Áder János: Edmund Stoiber hűséges hazafi és elkötelezett európai

Lelkes patriótának, hűséges hazafinak és elkötelezett európainak nevezte Edmund Stoibert a magyar köztársasági elnök, aki a Magyar Érdemrend nagykeresztje polgári tagozat kitüntetést adta át a volt bajor miniszterelnöknek, a Keresztényszociális Unió (CSU) tiszteletbeli elnökének pénteken Budapesten, a Sándor-palotában.

Áder János laudációjában kiemelte: Edmund Stoiber világossá tette, hogy a keresztény-konzervatív politika erős európai jelenléte egyszerre múlt és jövő, a közös alapok része és a közös célokat szolgálja.

Magyarország a kitüntetéssel szeretné kifejezni elismerését mindazért, amit a volt bajor miniszterelnök Magyarország és Bajorország együttműködéséért tett, és tesz a mai napig - mondta a köztársasági elnök, hozzáfűzve, Edmund Stoibernek hatalmas szerepe van abban is, hogy ez a kapcsolat a történelmi távlathoz méltóan szoros napjainkban is.

Felidézte: harminc évvel ezelőtt, 1989. november 10-én Edmund Stoiber egy bajor küldöttséggel érkezett Magyarországra, és Antall Józseffel, a Magyar Demokrata Fórum néhány nappal korábban megválasztott elnökével arról a közös reményről beszélgettek, hogy a német megosztottság felszámolása az európai megosztottság végét is jelentheti.

Edmund Stoiber egyszer Antall Józsefre emlékezve úgy fogalmazott: "hihetetlen kiváltság", hogy a jelen kihívásaira "ma Európában együtt, szabadon és saját érveinkkel" kereshetjük a megoldásokat. Antall József egykori kormányfő életműve pedig "ösztönzést kell jelentsen számunkra, hogy kevesebb kishitűséggel közeledjünk mai feladatainkhoz".

Magyarország bízik abban, hogy a szabadság, az összefogás és a saját érvek kultúrája továbbra is érték marad a közös Európában, és hogy mindig lesz elég ambíció a sürgető feladatok elvégzéséhez. Edmund Stoiber életműve ösztönzést ad erre - mondta Áder János.

A köztársasági elnök méltatásában arról is beszélt, hogy Edmund Stoiber 17 évesen lépett be a CSU-ba, 25 éven át volt a bajor kormány tagja, ebből tizennégy évig a Bajor Szabadállam miniszterelnöke. Munkájával hozzájárult ahhoz, amit ma Bajorország Európában és Európának jelent, kormányzása idején ugyanis Bajorország "különleges rangot vívott ki magának, és egész Európa elé követendő példát állított."

Véleménye szerint a kezdetektől a közösség szolgálatának lehetőségét kereste és a felelősségtudat vitte közéleti pályájára, és ezt az eltökéltséget és hivatástudatot az európai politika színtereire, brüsszeli szakértői munkájába is magával vitte.

Áder János továbbá keresztény-konzervatív politikusnak és konstruktív európainak nevezte Edmund Stoibert, aki Magyarországhoz hasonlóan nem bővítésként, hanem természetes újraegyesítésként gondolkodott a kelet-közép-európai államok uniós csatlakozásáról, és aki sokaknak adott mércét az építő együttműködés, a becsület és a konstruktív viták kultúrájához.

Úgy fogalmazott: "Mi, magyarok nem kopogtattunk Európa ajtaján, hanem mindig is otthon voltunk benne. A történelem által nekünk szánt helyet ezerszer is megszolgáltuk a megosztottság ellen vívott forradalmunkkal, 1956 szabadságvágyával és 1989 őszén a határaink megnyitásával."

A köztársasági elnök háláját fejezte ki Edmund Stoibernek azért, hogy sok alkalommal figyelmeztette Európát arra, mit is adott Magyarország "az európai egyesülés művéhez", és mindazért, amit "Magyarország barátjaként" az erős és egyenrangú tagállamokra épülő Európai Unióért tett.

Márai Sándor magyar író az európai polgársággal kapcsolatban úgy fogalmazott: létezik egy "nagyon finom vonal", amelyet "sorompó és határjelzés nem mutat", és amelyen belül könnyen találunk barátokat, osztozunk egymás sorsában, ismerősnek érezzük a műveltséget, a szellemet. Edmund Stoiber mindenkori szemléletében is jelent van ez a "finom vonal", az értékek és nézetek hasonlósága, amely "különlegessé teszi kapcsolatunkat, termékennyé párbeszédünket" - mondta az államfő.

Áder János hangsúlyozta, hogy ennek a kapcsolatnak a fenntartásához nélkülözhetetlenek az előttünk járók tapasztalatai, tanácsai. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Egyre gyakrabban használják egyféle "politikai fegyverként" a jogállamiságot, és ez végül "teljesen hiteltelenné teszi azt általános, közös értékként" - emelte ki Varga Judit a Euronews hírcsatorna honlapján kedden közzétett írásában. Az igazságügyi miniszter kitért az európai uniós...
2019. NOVEMBER 19.
[ 10:22 ]
Már a szolnoki helikopterbázison van a Magyar Honvédség első két Airbus H145M típusú helikoptere - mondta Koller József dandártábornok, a bázis parancsnoka kedden az M1 aktuális csatornán. A műsorban elhangzott, hogy az első két gép hétfőn érkezett Magyarországra, ezeket a budaörsi repülőtéren mutatták be a...
2019. NOVEMBER 19.
[ 10:19 ]
Rendbontás, agresszió és trágárság egyetlen munkahelyen sem engedhető meg. Ha ezt nem teheti meg egy magyar munkavállaló, miért tehetnék meg a Jobbik képviselői – így válaszolt Orbán Viktor a jobbikos Jakab Péternek, aki az országgyűlési képviselőkre vonatkozó szigorúbb szabályokról kérdezte a miniszterelnököt. A...
2019. NOVEMBER 18.
[ 21:54 ]
Beolvasás folyamatban