Magyarország
Varga Judit: A 7-es cikk szerinti eljárás egy jogi köntösbe bújtatott boszorkányüldözés
Betűméret:             

Jogi köntösbe bújtatott boszorkányüldözésnek nevezte a Magyarországgal szemben indított, 7-es cikk szerinti eljárást az igazságügyi miniszter az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Varga Judit szerint hiába érvel Magyarország jogi eszközökkel, az eljárás politikai alapon indult el, ezért a lezárása is politikai döntést igényel.

A miniszter kijelentette: ha a jogi érveket vennék figyelembe, már rég le lehetett volna zárni ezt az eljárást, hiszen Magyarország már írásban és szóban is többször kifejtette álláspontját.

Itt egy jól felépített akció zajlik, "a Nyílt Társadalom Alapítvány által támogatott szervezetek kiadnak véleményeket, azokra keresztben hivatkoznak, aztán azokból jelentéseket gyúrnak, és ezeket a jelentéseket felolvastatják a tagállamokkal" - értékelt Varga Judit.

Hozzátette: keddi brüsszeli meghallgatásán semmi új nem hangzott el, "igazából a kutyát nem érdekelte, hogy mi mit válaszolunk", ezért kezd nevetségessé válni, ami a 7-es cikk szerinti eljárás címszó alatt zajlik.

Azt mondta: Didier Reynders igazságügyi biztos az ülésen nyilvánvalóvá tette, hogy nem akarják lezárni az eljárást. Azt egy soha véget nem érő történetté tennének úgy, hogy már olyan témákat is belevesznek az eljárásba, amelyek az azt elindító Sargentini-jelentésben nem is szerepeltek.

Varga Judit kifogásolta azt is, soha senki nem kérdőjelezi meg, hogy a Sargentini-jelentés szabálytalanul lett elfogadva. "Ez is érdekes kettős mérce, hogy jogállamiság jegyében járunk el, de folyamatos szabálysértéseket követnek el az európai intézmények ezen eljárás során" - fogalmazott.

"Kezd felháborítóvá válni", hogy nincs valódi párbeszéd ebben az ügyben - jegyezte meg a miniszter. A jövőre vonatkozóan azt mondta: a következő elnökség bölcsességére van bízva, hogyan folytatódik ez az eljárás, Magyarország minden elnökséggel korrekt párbeszédben érdekelt. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Le lehet leplezni "a magyar szuverenitás ellen támadást intéző magyar politikai erőket, és az erkölcsi, politikai értelemben hazaáruló magyar politikai manővereket" - jelentette ki a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. Deutsch Tamás annak kapcsán fogalmazott így,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 18:19 ]
Március második felében már 6 százalékponttal előzte meg a fideszes Szentkirályi Alexandrát a főpolgármester-jelöltek rangsorában Vitézy Dávid, aki bő egy hete jelentette be az indulását. Az LMP és több civil szervezet jelöltje jelenleg 22 százalékon áll, míg a kormányszóvivőre a budapestiek 16 százaléka szavazna,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 8:55 ]
Polt Péter legfőbb ügyész és a kormány lemondását, valamint a Schadl-ügy valóban független kivizsgálását követelte Magyar Péter kedden a Budapest belvárosába meghirdetett gyűlésén. Magyar Péter a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen kedden folytatott meghallgatása után hívta követőit demonstrációra a Legfőbb...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 8:20 ]
Beolvasás folyamatban