Magyarország
Tizedével nőtt a magyar-horvát határforgalom Letenyén
Betűméret:             

A korábbi évet tíz százalékkal meghaladóan több mint 5,5 millióra emelkedett tavaly Letenyén a magyar-horvát határon a személyforgalom, a teherjárművek száma pedig több mint hatvan százalékkal emelkedett - derül ki a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken kiadott összesítéséből.

Az MTI kérésére összeállított adatok szerint 2019-ben csaknem 5 millió 529 ezer utas lépett át a közúti vagy autópálya-átkelőn, 10 százalékkal több mint 2018-ban.

A ki- és belépő utasok között a legtöbb magyar volt, több mint egymillió 474 ezer, a számuk 14 százalékkal haladta meg az előző évit.

A jellemzően az Adriai-tengerre és onnan visszafelé tartó utasforgalomban csaknem 999 ezer lengyel, közel 913 ezer szlovák, majdnem 801 ezer cseh, illetve 530 ezer horvát állampolgár szerepelt. Míg a lengyelek száma négy, a cseheké hét, a horvátoké pedig 25 százalékkal emelkedett, addig a szlovákok száma két százalékkal csökkent 2018-hoz képest.

A legforgalmasabb hétvégén, augusztus 10-11-én összesen csaknem 180 ezer utas vette igénybe a két határátkelő valamelyikét.

Letenyén a múlt évben összesen csaknem egymillió 629 ezer járművet regisztráltak, 16 százalékkal többet a korábbi év adatához képest. A személygépkocsik száma 11 százalékkal növekedve egymillió 379 ezer volt, az autóbuszoké hét százalékkal emelkedve csaknem 24,2 ezerre nőtt, a motorkerékpároké öt százalékkal növekedve meghaladta a 12,2 ezret, a teherjárművek száma ugyanakkor 62 százalékkal 214 ezerre emelkedett.

A rendőrségi adatok alapján évről évre növekszik az autóbusszal utazók száma. Csak júliusban 2016 óta közel megduplázódott a buszok száma, meghaladva a múlt évben már a 4100-at.

A múlt évben is a három nyári hónapban regisztrálták a határon a teljes éves utasforgalom kétharmadát, de az is tapasztalható, hogy egyre növekszik az elő- és utószezoni utazók száma, arányában 40-60 százalékkal. Érdekes tendencia, hogy mindezek mellett november-decemberben, az adventi időszakban is egyre nagyobb a forgalom Magyarország és Horvátország között, 2018-ban több mint 70 ezer, tavaly viszont már 99 ezernél is több utas jelentkezett ekkor átlépésre Letenyénél. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán kívánt sok sikert Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőnek, a Fidesz főpolgármester-jelöltjének. „Budapesten változás kell” – szögezte le a kormányfő. Karácsony Gergely káoszt teremtett a közlekedésben – erről Szentkirályi Alexandra beszélt a közösségi...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:47 ]
Megszólalt Varga Judit, Hajdú Péternek beszélt a házasságáról a Frizbi TV YouTube csatornáján. Azt mondta: Magyar Péter folyamatosan kritizálta őt. Társaságban rendszeresen megalázta, becsmérelte szellemi képességeit, családtagjait pedig debilnek nevezte. Az első gyermekük megszületése után romlott meg a házasságuk,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:32 ]
Le lehet leplezni "a magyar szuverenitás ellen támadást intéző magyar politikai erőket, és az erkölcsi, politikai értelemben hazaáruló magyar politikai manővereket" - jelentette ki a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. Deutsch Tamás annak kapcsán fogalmazott így,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 18:19 ]
Beolvasás folyamatban