Magyarország
LMP: Le kell állítani a Budapest-Belgrád vasútfejlesztési projektet!

Az LMP szerint leállítani és nem felgyorsítani kell a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztését, a felszabaduló mintegy ezermilliárd forintot pedig a magyar gazdaság talpra állítására kell fordítani - mondta csütörtöki online sajtótájékoztatóján a párt országgyűlési frakcióvezetője.

Keresztes László Lóránt bírálta azt a törvényjavaslatot, amelyet a kormány kedden nyújtott be a projekt gyorsítása céljából, és azért, hogy a beruházással kapcsolatos szerződések, dokumentumok tíz évre titkosíthatók legyenek.

A képviselő "elképesztőnek" ítélte, hogy a kabinet világjárvány idején ilyen javaslatot terjeszt a Ház elé. Felidézte, hogy pártja eddig is bírálta a tervet, amely - mint mondta -, szakértők szerint a járulékos költségekkel mintegy ezermilliárd forintot is felemészthet. Kijelentette: a vasútfejlesztés nem szolgálja a magyar nemzet érdekét, és semmi nem támasztja alá annak megtérülését. A pireuszi kikötő - amelyet a vasút összekötne a magyar fővárossal - túl messzire van, a kormány pedig vásárolt már egy tengerparti kikötőt, amelyről éppen a külgazdasági miniszter mondta, hogy kielégíti a magyar cégek szállítási igényét - emlékeztetett.

Keresztes László Lóránt felhívta a figyelmet arra is, hogy a Magyarországot is elérő világjárvány várhatóan mély és beláthatatlan hosszúságú válságba taszítja a magyar gazdaságot. Szerinte a pandémia hatására a világgazdaság logikája is változni fog, és már nem lesz szükség ilyen szállítási kapacitásra. Ebben a helyzetben nem a vasútfejlesztésre kellene ezermilliárd forintot költeni, hanem a gazdaság talpra állítására - jelentette ki, hozzátéve: pártja ezt fogja kezdeményezni módosító javaslataiban. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Óbecsei
2020. ÁPRILIS 3. [ 9:40 ]

Le kell állítani az LMP-ét !


író
2020. ÁPRILIS 3. [ 1:23 ]

Vajon hány éves lehet a Pásztor-unoka? Megszavazom neki Lovtyenác állomást. Biztos jó képviselönk lesz.


olvasó
2020. ÁPRILIS 2. [ 16:04 ]

Keresztes úr nyilván nem szokott vonaton utazni Budapestről Kelebiára. Retúr ez alig egy napjába kerülne csupán.


Meghalt 6 idős, krónikus beteg, és 22-vel, 3793-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu szerda reggel. A kormányzati portálon azt írták: újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új típusú koronavírus-fertőzést. Az elhunytak száma 505-re...
2020. MÁJUS 27.
[ 8:13 ]
Két héten belül megszavazhatja az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet és különleges jogrendi állapot megszüntetését - jelentette be a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára kedden sajtótájékoztatón, Budapesten. Orbán Balázs közölte: a kabinet a hétfői kormányülésén...
2020. MÁJUS 26.
[ 19:34 ]
Csökkent a természetes fogyás Magyarországon az első negyedévben, miközben kétszer annyi házasságot kötöttek, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel. A közleményben azt írták, az előzetes adatok szerint 2020 első negyedévében a születések száma 6,5...
2020. MÁJUS 26.
[ 12:54 ]
Beolvasás folyamatban