Magyarország
Hajós megemlékezés Budapesten a Hableány tragédiájának évfordulóján

A Hableány tragédiájára, a 28 áldozatot követelő dunai hajóbaleset áldozataira emlékeztek hajós kegyeleti szertartás keretében, a tragédia évfordulóján pénteken Budapesten.

A kegyeletadás alkalmával a Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Hajózási Társaság Millennium I. nevű hajójáról egy koszorút helyeztek a vízre a baleset helyszínén, a Margit hídnál, 28 szál gyertyát gyújtottak, illetve 28-szor kondult meg a hajó harangja az áldozatok emlékére.

Ezt megelőzően ökumenikus szertartást tartottak az áldozatokért. A szertartáson Tóth Mihály, a Panoráma Deck szóvivője emlékeztetett arra, hogy hármas tragédia történt a hajózást hivatásuknak tekintők számára: odaveszett egy hajó, a legénysége, és ami a legfájóbb, odavesztek az utasok is.

Ezért tartják szükségesnek, hogy a hagyományok szerint az évfordulón is megemlékezzenek az áldozatokról - tette hozzá.

Azt is elmondta: szeretnék, ha a megemlékezés a hajózás szeretetéről is szólna, vagyis felhívná a figyelmet arra, hogy azoknak, akik a hajóznak, minél jobban oda kell figyeljenek egymásra.

Kérdésre válaszolva emlékeztetett arra, hogy már a balesetet követően felajánlották a Hableány orr-részét egy műemlék megvalósításához. Úgy tudják, hogy a hajó orra és a harangja használható fel erre a célra - tette hozzá.

A Hableány sétahajó 2009 május 29-én süllyedt el Budapesten, a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast továbbra is eltűntként tartanak nyilván.

Az ügyben az ügyészség a Viking Sigyn szállodahajó ukrán hajóskapitányát teszi felelőssé a tragédiáért. A férfival szemben tavaly novemberben emelt vádat az ügyészség vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésének vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt.

Ugyanakkor a kapitány ellen folyó per a koronavírus-járvány miatt várhatóan csak szeptemberben kezdődhet el.

Emlékművet állítanak az áldozatoknak

Emlékművet állítanak Budapesten, a Margit híd pesti hídfőjénél a Hableány sétahajó egy évvel ezelőtti balesete áldozatainak - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.

Szijjártó Péter közölte: megbíztak egy magyar-koreai alkotópárost, hogy készítse el az emlékmű tervét, arra az áldozatok családtagjainak kell igent mondaniuk.

"Ha ez megtörténik, készen állunk arra, hogy közösen elkészíttessük az emlékművet, hogy minél hamarabb itt állhasson, a Margit híd pesti hídfőjénél" - tette hozzá.

A szobrot a minisztérium, a Főpolgármesteri Hivatal, a belvárosi önkormányzat és a koreai nagykövetség közösen állítja.

Szijjártó Péter elmondta: az elmúlt hónapokban az egész világ egy új típusú kihívással nézett szembe, amikor a világjárvány következtében emberek élete, egészsége és munkája került veszélybe.

Ez alatt a néhány hónap alatt az emberek példamutató fegyelmezettségére volt szükség ahhoz, hogy most, a katasztrófa első évfordulóján legalább ebben a körben fejet hajthassanak az áldozatok emléke előtt - mondta.

A Hableány sétahajó katasztrófája egyszerre két nemzet tragédiája, a Budapest éjszakai látványában gyönyörködő koreai utasokat szállító sétahajót elsodorta egy nagy szállodahajó, néhány másodperc alatt el is süllyedt - idézte fel.

Mély megrendülést okozott a tragédia az egész országban, heteken keresztül budapestiek és sok vidéki kereste fel a tragédia helyszínét - emlékezett a miniszter, aki megindítónak nevezte azt az eseményt, amikor magyarok koreaiakkal együtt koreai népdallal emlékeztek az áldozatokra.

A tragédia utáni napok és hetek példátlan szolidaritásról, összefogásról és a nehéz körülményekkel dacoló szakértelemről is szóltak - mondta, majd köszönetet mondott a mentőakcióban részt vevő magyar, osztrák, koreai és szerb szakembereknek, és felidézte: a mentőakció során hét embert sikerült élve kimenteni, majd a roncs kiemelése és a kutatási műveletek eredményeként 27 áldozatot helyezhetett végső nyugalomra családja, egy áldozatot pedig még mindig keresnek.

A miniszter a kormány nevében együttérzését fejezte ki az áldozatok családtagjainak, valamint a koreai nemzetnek. Úgy fogalmazott: az áldozatokat a szívünkbe zárjuk és a tragédia napját soha nem felejtjük el.

Mindannyiunk jogos elvárása, hogy választ kapjunk arra a kérdésre, hogy pontosan mi és hogyan történt, és az is, hogy az eljárások indokolatlan elhúzása nélkül szabják ki a büntetést a tragédiáért okolhatókra - mondta Szijjártó Péter.

Hozzáfűzte: a szörnyű baleset megerősítette a két nemzet barátságát.

Bejelentette: magyar idő szerint péntek délelőtt Magyarország nagykövete Szöulban 38 koreai búvárnak és más, a mentésben részt vevő embernek Barátság-érdemjelet adott át.

Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta, hogy a főváros a hatáskörében meg fogja tenni a szükséges lépéseket.

"A nyilvánvaló emberi figyelmetlenség és a vétség mellett ugyanis felül kell vizsgálni a hajós forgalomra vonatkozó szabályokat is" - jelentette ki.

Hangsúlyozta: semmilyen tragédiára nem lehet felkészülni, az egyik pillanatról a másikra változtatja meg az életeket, és a történések után soha nem lehetünk azok, akik előtte voltunk.

Ezek azok a pillanatok, amikor úgy érezzük, összeomlik a világ, és mi nem tehettünk semmit ez ellen. Egy dolgot tehetünk: megpróbálunk igazságot keresni az igazságtalanságban - mondta.

Felidézte, 33 embertársunk azért jött Budapestre, hogy megcsodálhassa a gyönyörű várost, hogy kikapcsolódjon, jól érezze magát, és aztán hazatérve, az itt készített fotókat mutatva elmesélhesse barátainak, családjának, mit látott, 28-an közülük azonban sosem térhettek haza.

Életét vesztette két polgártársunk, a matróz és a kapitány is. A legfiatalabb áldozat egy hatesztendős gyermek, akire a nagyszülei vigyáztak, amikor a tragédia megtörtént - mondta.

Hozzátette: a Hableány tragédiájában még fájdalmasabb és még borzalmasabb, hogy emberi vétség okozta.

Az igazságszolgáltatás megteszi a szükséges lépéseket, és elszámoltatja a felelősöket, de ez sem hozhat megnyugvást egy ilyen tragédia után - vélekedett.

"Nincs az a bírósági döntés, amely visszahozhatná az ártatlan emberéleteket, és nincsen annyi év letöltött börtön, amely vigasztalással szolgálna ebben a szörnyű helyzetben" - fogalmazott Karácsony Gergely.

A főpolgármester azt mondta: nincsenek olyan szavak és tettek, amelyek enyhíteni tudnák az áldozatok családjának fájdalmát.

De mégis fontos, hogy elmondjuk: "mi egyek vagyunk ebben a fájdalomban". Jöhetünk más országból, másik földrészről, a fájdalom eggyé kovácsol bennünket - tette hozzá.

Csö Kju Szik, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete felidézte: sok ártatlan ember vesztette életét a balesetben, és a családok, akik elvesztették a Magyarországra látogató hozzátartozóikat, azóta is ezzel a fájdalommal élnek. Hozzátette: a nagykövetség mindent megtesz azért, hogy valamennyi vigaszt nyújtson számukra, valamint hogy a megfelelő felelősségre vonás és kárpótlás minél előbb megtörténjen.

Megjegyezte: imádkozik azért, hogy a tragédia utolsó, máig keresett koreai áldozatát is megtalálják.

Elmondta: nem tudnak együtt emlékezni a hozzátartozókkal, de reméli, a jövőben, az emlékmű elkészültekor ezt megtehetik. Beszéde zárásaként felolvasta a tragédiában elhunyt egyik koreai állampolgár családtagjának versét.

Az ünnepség elején koreai szokás szerint lehajtott fejjel, egyperces néma csenddel adóztak az áldozatok emléke előtt, a végén pedig a külügyminiszter, a főpolgármester és a nagykövet közösen helyeztek el koszorút az áldozatoknak emléket állító plakett elé, majd emlékükre fehér virágszirmokat szórtak a Dunába. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Megszűnt pénteken a Magyarországról és számos más országból Angliába és Skóciába beutazók karanténkötelezettsége. A brit közlekedési minisztérium által összeállított listán - 14 brit tengerentúli terület mellett - 59 olyan ország szerepel, amelyek esetében London péntektől feloldotta az Angliába beutazókra...
2020. JÚLIUS 10.
[ 5:58 ]
A koronavírus-járvány miatt fel kell készülni az újabb migrációs hullámokra, és ezzel együtt az Európai Unió külső határainak következetes megvédésére - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Athénban. A koronavírus-járvány újabb veszélyforrás a migráció...
2020. JÚLIUS 9.
[ 13:42 ]
Bár Magyarországon napról napra csökken a koronavírus-esetszám, a környező országok többségére ez nem igaz, ezért nem zárható ki, hogy a kormány az operatív törzs tanácsára szigorításokat vezet be, akár a következő napokban - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, a...
2020. JÚLIUS 9.
[ 12:49 ]
Beolvasás folyamatban