Magyarország
Szigorú feltételekkel költözhetnek csak be szobáikba Magyarországon a kollégisták

Teljes kapacitással üzemelnek szeptembertől az egyetemi kollégiumok, beköltözhetnek a külföldi hallgatók is, és nem lesz kötelező koronavírus-tesztelés. Óvintézkedéseket viszont bevezetnek, például korlátozzák a vendégfogadást, elkülönítő helyiségeket alakítanak ki, maszkviselést írnak elő, sőt az ELTE magánszállásokat is kínál, hogy csökkentse a zsúfoltságot. A felsőoktatási intézmények azt mondják, nem emelik a kollégiumi díjakat tavalyhoz képest.

Felkészültek az egyetemi kollégiumok, hogy szeptembertől újra fogadják a hallgatókat. Mint emlékezetes, márciusban a járványügyi intézkedések között az egyik első az volt, hogy azonnali hatállyal kiürítették a kollégiumokat, és néhány külföldi diák kivételével szinte mindenki hazaköltözött. Az új tanévre azonban visszatérhetnek a diákok. Bár lesznek speciális szabályok és óvintézkedések, a felvehető létszámokat nem csökkentik az egyetemek.

A Debreceni Egyetem azt közölte lapunkkal, hogy az új tanévet a teljes, hivatalos férőhelyszámmal kezdik, nem terveznek kapacitáscsökkentést az esetleges második hullám miatt. Van ugyanakkor forgatókönyvük arra nézve, hogy mi legyen a külföldi hallgatókkal, mint írták, hosszú távra szobákat bérelnek az egyik helyi szállodában, hogy legyen hová elhelyezni azokat a fiatalokat, akik a beutazáskor sárga és piros jelzésű országokból érkeznek. Az egyetem erre a célra 300 férőhelyet kíván bérelni. Jelezték azt is, hogy nem emelik a lakhatási díjakat tavalyhoz képest.

Fertőtlenítik a helyiségeket

A Nyíregyházi Egyetemre is visszatérhetnek a külföldi hallgatók, és szükséges esetén gondoskodnak a hatósági házi karanténra kötelezett fiatalok elhelyezéséről. A fertőzés kialakulásának minimalizálása érdekében a normál, alacsonyabb komfortfokozatú 2+2 ágyas szobákban most inkább 1+1 fő szobabeosztással helyezik el a diákokat, folyamatosan fertőtlenítik a helyiségeket, de a beköltözéskor senkitől nem kérnek igazolást vagy negatív koronavírustesztet. Ezzel együtt kérik a lakókat, hogy felelős magatartásukkal segítsék a védekezés hatékonyságát, valamint tartsák be az egészségügyi megelőző intézkedéseket.

A Soproni Egyetem már szigorúbb, Katona György oktatási rektorhelyettes azt mondta lapunknak, hogy kéthetes karanténra köteleznek valamennyi külföldről érkező hallgatót. Ettől függetlenül teljes kapacitással üzemelnek a kollégiumaik, fokozott higiéniai előírások betartása mellett, felkészülve arra is, hogy esetleges megbetegedés esetén lehetőség legyen az azonnali elkülönítésre. A rektorhelyettes hozzátette: országos összehasonlításban is kiemelkedő a kollégistáik aránya, a jelentkezőknek általában csak 5-10 százaléka nem jut elhelyezéshez. Az elsőéveseknek azt ígérik: mindenki kap helyet, mivel Sopronban igen magasak az albérleti díjak.

Szájmaszk nélkül sehova

Lesz változás a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) is: a lakószobákon kívül a közös használatú területeken és a közösségi helyiségekben mindenki számára kötelező védőmaszk viselése, a liftekben egyszerre csak egy fő tartózkodhat és az épületekben mindenhol kérik a másfél méteres távolság megtartását. Saját maszkról a hallgatók maguk kötelesek gondoskodni. A kollégiumok területén rendezvények megtartására – további tájékoztatásig – nem lesz lehetőség.

A férőhelyek számában nem tervez változtatást a Műegyetem, de a vendégfogadást szigorúan szabályozzák. A hallgatók kollégiumi időszakonként (nyári/őszi/tavaszi) csak egyetlen vendéget fogadhatnak, akinek az adatait az erre kijelölt formában előzetesen rögzíteni kell a megadott informatikai rendszerben. Újdonság továbbá, hogy a diákoknak beköltözésekor egy kérdőívet kell kitölteniük, amelynek eredménye alapján az intézmény kötelezheti őket PCR-teszt elvégzésére. Pozitív teszteredmények esetén a hallgató csak abban az esetben költözhet be a szobájába, ha kettő, 48 órán belül megismételt negatív teszttel rendelkezik – emelték ki. Mindezen felül itt is nagy figyelmet fordítanak a fertőtlenítő takarításokra, a bejáratoknál kézfertőtlenítő pontokat is kialakítottak.

Külön szabályozás

Speciális óvintézkedéseket hozott az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) is, amely összesen 17 kollégiumot és szakkollégiumot működtet vagy bérel országszerte, ebből 11-et Budapesten. Lapunkat arról tájékoztatták, hogy a járványhelyzetre tekintettel – a fővárosi kollégiumokban – szobánként két főre csökkentették az elszállásolható diákok számát, emellett alternatív szálláslehetőségeket is elérhetővé tettek. – A fővárosban a kieső férőhelyeket a magánkollégiumi kapacitások bővítésével és olcsó albérleti lehetőségek biztosításával pótoljuk – írták, hozzátéve: egy csaknem kétszáz fő elhelyezésére szolgáló apartmanházat vettek bérbe a magyar hallgatók számára, a nemzetközi diákoknak pedig egy 500 férőhelyes magánszállást biztosítanak, valamint további 900-1300 férőhelyet kötöttek le kedvezményes áron elérhető szálláshelyeken, így összesen körülbelül 1600-2000 hallgató elszállásolására alkalmas albérleti és magánkollégiumi lehetőség érhető majd el az ELTE-seknek. A bérléshez lakhatási támogatást is nyújtanak, havi húsz-negyvenezer forint értékben. Az alternatív szálláslehetőségek nagy része a belvárosban, illetve jó közlekedésnél található – hangsúlyozták. Kitértek arra is, hogy a kollégiumok közösségi tereinek használatát külön fogják szabályozni, a bejáratokhoz fertőtlenítőket helyeznek ki, és mindenhol gyakrabban takarítanak, az ügyfélszolgálatokat pedig plexifalakkal választják el.

(Magyar Nemzet)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Elhunyt hat idős, krónikus beteg, és újabb 941 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken. A kormányzati portálon azt írták: 16 111-re nőtt a Magyarországon beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 669-re emelkedett, 4240-en már meggyógyultak. Az...
2020. SZEPTEMBER 18.
[ 10:29 ]
„Az első hullámnál annyit tudtunk mondani az embereknek, hogy mindenki maradjon otthon, mi pedig felkészítjük az egészségügyet. Ez megtörtént, ezért most az a feladat, hogy a szabályokat betartva, de mindenki élje az életét, mert Magyarországnak működnie kell.” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó...
2020. SZEPTEMBER 18.
[ 10:05 ]
Európa ma Közép-Európában épül, a magyarok, a szlovákok, a csehek és a lengyelek építik – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön az új komáromi Duna-híd (Monostori híd) átadásán. Kijelentette: a járványtól függetlenül az országoknak működniük kell. A kormányfő Igor Matovic szlovák miniszterelnök...
2020. SZEPTEMBER 18.
[ 10:00 ]
Beolvasás folyamatban