Magyarország
Államalapító Szent István-emlékérmet kap Müller Cecília

Államalapító Szent István-emlékérem és -díj kitüntetéssel jutalmazzák Müller Cecília országos tisztifőorvost - jelentették be a civil elismerés kuratóriumának tagjai pénteken Székesfehérváron.

Spányi Antal megyés püspök, a civil elismerés kuratóriumának elnöke elmondta: a kitüntetés 2004-es alapításakor a Szent István-i értékrend hangsúlyozása volt a cél, hogy olyan ember kapja a díjat, aki életével és tevékenységével is példát tud mutatni az egész magyar társadalomnak.

Örömét fejezte ki, hogy Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is a város legértékesebb civil díjaként említette az elismerést, ami Spányi Antal szerint azt jelenti, hogy a város vezetői is a Szent István-i értékrendet tartják követendőnek.

Az idei díjazottnak, Müller Cecília országos tisztifőorvosnak a népegészségügy érdekében végzett munkája joggal váltott ki elismerést az egész magyar társadalomban - hangsúlyozta a kuratórium elnöke. Példaértékűnek nevezte a tisztifőorvosnak a koronavírus-járvány idején tanúsított helytállását, valamint azt is kiemelte, hogy 2010-ben a vörösiszap-katasztrófa elhárításának irányítását is ő végezte regionális tisztifőorvosként.

Müller Cecíliát emberi helytállása, keresztény hitvallása, szakmai tudása és áldozatos tevékenysége egyaránt méltóvá tette az Államalapító Szent István-emlékérem és -díj kitüntetésre - jelentette ki Spányi Antal.

Csurgai Horváth József, a városi levéltár igazgatója elmondta: már tizenhetedszer adják át a rangos civil elismerést, amelyet legutóbb, tavaly Korzenszky Richárd, a tihanyi bencés apátság nyugalmazott perjele kapott.

Müller Cecíliát a kuratórium tagjai idén egyhangúlag javasolták a díjra - tették hozzá.

Az elismerést kedden adják át Székesfehérváron. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Európa ma Közép-Európában épül, a magyarok, a szlovákok, a csehek és a lengyelek építik – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön az új komáromi Duna-híd (Monostori híd) átadásán. Kijelentette: a járványtól függetlenül az országoknak működniük kell. A kormányfő Igor Matovic szlovák miniszterelnök...
2020. SZEPTEMBER 18.
[ 10:00 ]
Mától szigorúbb maszkviselési szabályok léptek életbe Budapesten a koronavírus-járvány második hulláma miatt, a maszkviselési kötelezettség megsértőire 15 ezer forintig terjedő bírságot is kiszabhatnak. A Fővárosi Közgyűlés hétfőn döntött arról, hogy - a taxik, tömegközlekedési járatok, boltok,...
2020. SZEPTEMBER 18.
[ 6:32 ]
Egyre növekvő a nyomás a déli határzáron, amely azonban betonbiztosan őrzi Magyarország és Európa határait - jelentette ki a Fidesz bevándorlásellenes kabinetjének csütörtöki ülése után a testület elnöke Hercegszántón. Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kifejtette: ahhoz, hogy meg...
2020. SZEPTEMBER 17.
[ 15:53 ]
Beolvasás folyamatban