Magyarország
Vera Jourová visszautasította a magyar bírálatokat

Visszautasította azokat a magyar bírálatokat, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke pénteken, amelyek szerint a testület jogállamisági jelentésének Magyarországot érintő részét csak a magyar ellenzéki szervezetek információi alapján állították össze.

A bizottság elsősorban a hivatalnokoktól, köztük a belügyi és az igazságügyi minisztériumtó, valamint az Alkotmánybíróságtól kapott információkból és adatokból indult ki - jelentette ki Vera Jourová a Hospodárské Noviny című cseh lapban megjelent interjúban.

Arra a kérdésre, igaz-e, hogy elsősorban a magyar ellenzékkel tárgyalt, közölte: az ellenzékkel nem egyeztetett, közvetlen kontaktusa csak az újságírók szakszervezetével volt.

Vera Jourová elutasította azt a magyar bírálatot is, miszerint szoros kapcsolatban áll Soros Györggyel.

"Ezt teljes mértékben elutasítom. Ez minden, amit ezzel kapcsolatban mondhatok" - szögezte le az alelnök. Jourová kijelentette, hogy nincs kapcsolatban Soros Györggyel, akivel egyszer, 2016-ban valóban találkozott, amikor az üzletember az ukrán jogrendszer reformja iránt érdeklődött nála.

"Határozottan visszautasítom, hogy valamiféle szövetségről vagy hasonló elméletekről lenne szó" - folytatta Jourová.

Az EB-alelnök nem ért egyet Varga Judit igazságügyi miniszter azon értékelésével sem, hogy a jogállamisági jelentés magyar része nem objektív és a Magyarország-ellenes szervezetek anyagai alapján készült.

"Ilyen szigorú értékeléssel nem értek egyet. Transzparensek vagyunk, és egy sor olyan, Magyarországon működő szervezetet szólítottunk meg, amelyeknek tekintélyük van és ismerik a helyzetre. Továbbá mind Magyarországon, mind más országokban is, legfőbb partnereink a minisztériumok, az ügyészségek és az állami szervek voltak" - fejtette ki.

"Személyesen és igen szigorúan felügyeltem azt, hogy az értékeléseknél ne jelenjenek meg a néhány állammal, mint például Magyarország, szembeni előítéletek" - szögezte le Jourová.

Elmondta: januárban olyan tárgyalást szeretett volna kezdeményezni a magyar kormánnyal, mint amilyet Varsóban sikerült megtartani, de a koronavírus-járvány miatt már nem jöhetett létre. "Magyarországon sok a probléma, és ezeket asztalnál kellene megtárgyalni. Varsóban ez sikerült, de Magyarországon ez valóban hiányzik" - fejtette ki Vera Jourová. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
istván
2020. OKTÓBER 17. [ 14:59 ]

... pl ezt: Így működik a jogállam?https://telex.hu/belfold/2020/10/17/nem-adta-ki-az-mti-hogy-pert-ellene-a-dk-mert-nem-adja-ki-a-part-tobb-kozlemenyet "Nem jelentette meg az MTI azt a hírt, hogy per veszített a DK ellen, amely azért fordult bírósághoz, mert az MTI a párt több közleményét nem jelentette meg az MTI. A DK ezért bírósághoz fordul."


Garai László
2020. OKTÓBER 16. [ 13:31 ]

Mit lehetne még itt megbeszélni, ami nem tartozik a témához?


Turi István
2020. OKTÓBER 16. [ 9:55 ]

istván,válaszom nem kitérő.Az időszak amelyről a példám szólt a 60-as évek eleje 65-ig jött rá a fater hogy nem ilyen lovat akartunk. Nem nyergelhetett át más lóra mert nem is volt más ló. A többpárti világ eljöttét jónak tartotta de már akkor 76 éves volt,az egyik szemére teljesen vak a másikon csak fényt érzékelt. Rádió volt az istene, hírek a világból,mozgott,sétált 2000 novemberében ment el.


Lale
2020. OKTÓBER 15. [ 20:35 ]

Hogy tovább léphessünk az óvodás mentalitáson, elvárom a kedves fórumozóktól, állítsanak ellenjelöltet.Támogassák ,hozzanak pozitív példákat.Olyan embert akinek a jelen körülmények között van reális programja értelmes alternatívát jelenthet.Akinek a játékban nincs játékosa az a kibic és mint mondják a kibic neve kuss!Állandó kritizálással csak egy helyben topogunk, egy kicsit már unalmas!


Érett Ifjú
2020. OKTÓBER 15. [ 20:32 ]

A Zentai bácsit ismertem, meg a faterjára is emlékszek halványan, de ezt a történetet most hallom először. Le a kalappal előtte, mert nem sz@rt az asztalra, hanem felállt és távozott. Ez érték. Így kell válaszolni a körülmények változására, nem pedig sz@art dobálni azokra, akik eddig etettek. Sok közszereplő példát vehetne róla.


istván
2020. OKTÓBER 15. [ 18:18 ]

Turi István, miért adsz mindig kitérő választ? A kérdése az ifjúnak az volt, "hogy a gerincesség (vagy nevezzük bárhogy) bizonyos esetekben mellőzhető a magassab cél érdekében, nevezze meg hogy mi az az eset - mérce, amikor ez megtehető." A fater csalódott a pártban, elfordult, ennyi. De attól nem lett jobboldali, konzervatív, ... kereszténydemokrata, "nem tért meg" hit szempontjából ..., hogy ne soroljam a különbségeket az istentagadó és istenimádó ideológia között....


Turi István
2020. OKTÓBER 15. [ 16:47 ]

lett az igazgató elvállalta az igazgatóbizottsági tagságot. Gyár újra fellendült még a szlovénokhoz is szállítottak.Persze a komitét fúrta az igazgatót és le akarta válltani. Az igazgatóbizottság nem szavazta meg a leváltását erre bevezették a kényszerigazgatást a Tiszában.Ekkor szart a fater az asztalra, dobta a pártkönyvét a komitét tagok elé.Gyerekként sokat hallottam-Lajos fogd be a szád mert be leszel zárva-csititgatta a muter. Fiam sose legyél párttag mert a lelkedet veszik el.


Turi István
2020. OKTÓBER 15. [ 16:36 ]

Tisztelt Érett uram.Kérdésére a megboldogult faterom példáját hozom ide.Fater a ll vh előtti szakszervezeti tag(kommunista) volt.1944 őszén már a kaszárnyában dolgozott mint raktáros majd pártfeladatot kaptak hogy megalakítsák a Pobeda asztalos szövetkezetet. Az asztalos munkába rokkant bele. "Tapsikolt" földet sem igényelt-még bírom tolni a gyalut nem kell a másé már ekkor megrovást kapott.Mikor Pobedát egyesítette a komitét a Tisza bútor gyárral nehezen emésztette meg de mivel Zentai Frici


istván
2020. OKTÓBER 15. [ 13:14 ]

Érett Ifjú, a konzervatív gondolkodásban a gerincességet az erkölcsi -tíz parancsolati útmutatás szerinti- elvekhez, értékekhez való igazodást, ragaszkodást, kikezdte az anyagi javak iránti csábítás, mohóság. A hívő is csak addig ragaszkodik az erkölcsösséghez, ameddig az lelki megnyugvást nyújt, érdekében áll. Amikor meg nem, suttbavágja az erkölcsi értékeket, azt meglehet gyónni, megbánni, feloldozást kapni. "A cél szentesíti az eszközt" minden ideológiában, ezt tapasztaljuk.


Lale
2020. OKTÓBER 15. [ 12:19 ]

Megint belefutottam egy értelmetlen vitába.Maradjunk annyiban hogy nem tudjuk egymást meggyőzni.Ami fontos hogy a külső információk mellett hallgassunk a belső hangokra is hogy a meggyőződésünk állandó és befolyásmentes legyen!


Lale
2020. OKTÓBER 15. [ 12:00 ]

Hiába dobálózunk ezekkel a fogalmakkal az értelmezésük, a körülmények változtak, de nagyon. Kommunizmus elmúlt szocializmus elmúlt,a demokrácia csalóka álom.Ami ma van nyugaton az látszat demokrácia.Vezető politikusok csak tehetős emberek lehetnek, őket a szponzorok támogatják, az ő érdekeiket képviselik és ők határozzák meg a választási lehetőségeket hogy az emberek azt érezhessék hogy van szavuk!Ilyen értelemben lehet kategóriákat is változtatni de az irány számít!


istván
2020. OKTÓBER 15. [ 10:18 ]

Jesszusom Lale! Orbán a politikai pályafutását Székesfehérvárott, gimnáziumi alapszervezeti KISZ-titkárként kezdte. A Soros Alapítvány ösztöndíjával oxfordi egyetemen angol liberális filozófia történetét hallgatta, 1992 és 2000 között a Liberális Internacionálé, 2002-től 2012-ig az Európai Néppárt egyik alelnöke. A váltást vagy elfogadjuk, vagy ítélkezünk, de ne tagadjuk, hogy " Orbán eszméi változtak". Az agymosáshoz meg nem csak a liberálisok, a konzervatívok is értenek, de nagyon-nagyon... !


Lale
2020. OKTÓBER 15. [ 9:06 ]

És még mindig nem érthető Hogy nem Orbán eszméi változtak ,hanem a fogalmakat alakítgatják kényük kedvük szerint.Ez a sikeres agymosás!Iskolákban tanítják hogy elemezzünk ,boncolgassunk, címkézzünk és majd megmondják hogy mi micsoda.Így lehet feketéből fehéret, vereségből győzelmet csinálni.Jaj nekünk az éretlen ifjakkal!!!


Érett Ifjú
2020. OKTÓBER 14. [ 21:49 ]

Turi uram, ha a gerincesség egy vitathatatlanul örök érték, és a valódi értékekhez való feltétel nélküli ragaszkodás a konzervatív gondolkodás alapja, akkor most itt én lettem a leg - konzervatívabb. Ha úgy gondolja, hogy a gerincesség (vagy nevezzük bárhogy) bizonyos esetekben mellőzhető a magassab cél érdekében, nevezze meg hogy mi az az eset - mérce, amikor ez megtehető.


Turi István
2020. OKTÓBER 14. [ 9:35 ]

Tisztelt Érett Ifjú, vannak helyzetek mikor az asztalra kell szarni(csapni) mert a színskála már nem az mint mikor elkezdték. Gyuribá szabadelvűsége már nem az ami volt csak takaródzik a liberalizmus fogalmával. Minden nemzeti szabadelvűséget száműzött a színskálából. Nemzetek feletti színskálán ügyködik, hirdetve csak az egyéni szabadságot. Ez már nem szabadelvűség(liberalizmus) ez már libernyákizmus.


Érett Ifjú
2020. OKTÓBER 13. [ 21:34 ]

István, számomra a teljes színskála átugrása teljesen elfogadhatatlan, még ha Orbánnak hívják is az illetőt. Egy másik témában írt hozzászólásomban ezt úgy fogalmaztam meg, hogy ''nem sz@runk arra az asztalra, amelyről eszünk''.


Lale
2020. OKTÓBER 13. [ 18:54 ]

Az ösztöndíj korlátozott időben letudható anyagilag.Erkölcsileg nem kötelező örökre függőségben maradni, nem szolgaságra szerződtek.Nem az iskola határozza meg az embert, az csak ugródeszka.Az embert a jelleme , a céljai és a körülmények irányítják.A sokat emlegetett jelszavak mint demokrácia, jogállam igen képlékeny fogalom lett.Az világos hogy egy fiatal nem ismeri a kormányzás minden titkát csak amikor helyzetbe kerül.Így tehetett esetleg felelőtlen ígéreteket a fiatal Orbán Viktor is!


istván
2020. OKTÓBER 13. [ 11:09 ]

Érett Ifjú! Ha elismered, hogy Soros "nemcsak hogy találkozik és tárgyal európai vezetőkkel, de egyeseket még pénzel is", akkor nem kell, hogy gyomorforgató legyen mert Orbán is ösztöndíjat kapott amerikai egyetemen való továbbképzésre. Nyilván nem zárható ki, Orbán időben rádöbbent, hogy a nyílt társadalom a nemzet gyengülését eredményezi. Ha így van, akkor átugorható a színskála. A közvéleménynek a túlkapásokra reagálnia kell, de nem visszatérni a kiinduló pontra.


Érett Ifjú
2020. OKTÓBER 12. [ 21:08 ]

Lale, egyetértek, hogy az élet nem fehér / fekete, közte van a ''szürke 50 árnyalata''. Azt is elfogadom, hogy valaki a 25.-ből a 27.-be megy át, ezt nevezik korekciónak, megérésnek, vagy csak egy kis helyezkedésnek. Viszont ha valaki az egész színskálát ugorja át, hát az nekem gyomorforgató és elfogadhatatlan. Érdekel, mekkora az Ön tűrőképessége ebben a kérdésben.


Lale
2020. OKTÓBER 11. [ 20:33 ]

Nem beszéltünk még a politikáról és anyagi érdekeltségről.A politikusok keverik a kakit ,a diplomaták aranypapírba csomagolják azt.Azért kell vigyázni hogy a józan ész talaján maradjunk!


Lale
2020. OKTÓBER 11. [ 19:24 ]

Tény az tény,de van aki elfogadja az érzékenyítő tanokat és van aki marad a valóság talaján.Az élet nem csak fehér vagy fekete,mások az elvárások és mások a lehetőségek.Mondok egy szélsőséges példát, ami elnökünk a radikális EU ellenességből a körülmények hatására hirtelen EU barát lett.A diplomácia nagyon cifra dolog.Az egyszerű ember életképekben gondolkozik.Nem ül fel olyan ígéretekre hogy egyszerre mindenki gazdag lesz majd EU eltart


Érett Ifjú
2020. OKTÓBER 11. [ 18:02 ]

Lale, ha már Sorost említi, nemcsak hogy találkozik és tárgyal európai vezetőkkel, de egyeseket még pénzel is. Ha jól tudom, van olyan, akinek ösztöndíjat is adott amerikai egyetemen való továbbképzésre.


olvasó
2020. OKTÓBER 11. [ 12:52 ]

Élvezkedő "vadászokat" legutóbb akkor láttunk, amikor Jourova szimpatizánsai gumilövedékkel lövették a pesti tüntetőket. Egyébként hogy J. hazudott, azt Donáth Anna is megerősítette: "Vera Jourovával hátrom naponta beszéltem telefonon." Kellemetlen lehet, ha az embert politikai partnerei hazudtolják meg, de hát időben tanulmányozni kellett volna a sánta kutya esetét.


Lale
2020. OKTÓBER 11. [ 12:46 ]

Érdekesen "gondolkozunk".Az hogy Soros nyilvánosan megjelenik, EU-s tisztségviselőkkel tárgyal nem tény de az nyilvánvaló hogy a kormány lop hazudik, nem kell bizonyítani.Jajj nekünk ezekkel az éretlen ifjakkal!Másik, a hasonlatokat nem kellene túlmagyarázni mert a vadászat is gazdaságilag hasznos tevékenység akkor is ha egyesek visszaélnek vele.


München
2020. OKTÓBER 11. [ 10:57 ]

Érett Ifjú. Először annak kell hiteles bizonyítékkal szolgálni, aki valamit állít.


istván
2020. OKTÓBER 11. [ 10:25 ]

Igaza van kedves "olvasó" ... Ugyanígy a vadász szándékát is ismerjük, tudjuk róla, hogy nem csak a vaddisznókra vadászik. Élvezetből gyilkol.


olvasó
2020. OKTÓBER 11. [ 5:21 ]

A kukoricásban csörtető vaddisznótól nem szükséges ujjlenyomatot venni, hogy megállapítsuk hovatartozását és szándékait, mert árulkodik agyara és röfögése.


Érett Ifjú
2020. OKTÓBER 10. [ 17:52 ]

Olvasó, milyen úton jutott arra következtetésre, hogy az illető nő hazudik? Van valamilyen bizonyítéka, vagy csak ''mindenki lássa''?


olvasó
2020. OKTÓBER 10. [ 11:16 ]

Egy érett nőt mi kényszerít arra, hogy ennyire átlátszóan hazudjon?


Ukrajna megtiltotta két magas rangú magyar tisztségviselő beutazását a helyhatósági választás alatt Kárpátalján folytatott "agitáció" miatt - közölte Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter hétfőn az Interfax-Ukrajina hírügynökséggel. A külügyi tárca vezetőjének szavai szerint az egyik tisztségviselő a...
2020. OKTÓBER 26.
[ 21:18 ]
Meghalt 47, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2316 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn. A kormányzati portálon azt írták: 61 563-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 1472-re emelkedett, 16 491-en már...
2020. OKTÓBER 26.
[ 9:19 ]
A kijevi külügyminisztérium a választási folyamatba való közvetlen beavatkozással vádolta meg Budapestet vasárnap este kiadott nyilatkozatában, "kemény reakciót" helyezve kilátásba. A tárca arra reagált, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a nap folyamán közösségi oldalán írt...
2020. OKTÓBER 25.
[ 22:04 ]
Beolvasás folyamatban