Magyarország
Orbán: Élelmiszerárstopról döntött a kormány

Élelmiszerárstopról döntött a kormány, február 1-jétől hat termék árát rögzítik a tavaly október 15-i szinten - jelentette be a miniszterelnök szerdán a közösségi oldalán.

Orbán Viktor a Facebookra szerda délután felkerült videóban, a kormányülést követően közölte: az élelmiszerárak emelkedése miatt a kormány úgy döntött, hogy hat termék - a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell és a 2,8 százalékos tehéntej - esetében beavatkozik az árak alakulásába.

A kormányfő hozzátette: ez azt jelenti, hogy ennek a hat terméknek az árát vissza kell vinni arra a szintre, ahol a múlt év október 15-én állt, és ennek minden üzletben meg kell történnie.

Közölte: február 1-jétől kezdődően már ezen az áron lehet ezeket a termékeket megvásárolni.

A miniszterelnök hangsúlyozta: a kormányülésen a vírus mellett az áremelkedések kérdésével foglalkoztak, hiszen - folytatta - egész Európában nőnek az árak az energiaárak emelkedése miatt.

Kijelentette: Magyarország védi a családokat. Sikerült megfékeznünk a benzinár-növekedést, kamatstopot vezettünk be a jelzáloghitelek esetében, és van egy rezsicsökkentéses politikánk, vagyis fix áron kapják a magyar családok az energiát, ez megvédi őket - mondta.

"Magyarország előre megy, nem hátra" - fogalmazott a kormányfő. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Pad
2022. JANUÁR 16. [ 12:29 ]

Igen rg, általában ilyen egy ellenzék, általában. De a Magyarországon működő fajtája kiérdemelné a világ legaljasabb ellenzéke címet is. Az, hogy rühellem őket, az nem kifejezés...


Lale
2022. JANUÁR 16. [ 9:25 ]

Ilyen az aljas ellenzék, amikor fél igazsággal hergeli a népet, ugyanis az ár stopban szerepel többek között a csirke mell is de azt sunyin elhallgatják.


rg
2022. JANUÁR 15. [ 17:47 ]

Kedves barátom, általában minden ellenzék ilyen. Ha helyeselnék a kormány húzását, miért gondolná a nép, hogy le kell váltani őket?


Pad
2022. JANUÁR 13. [ 23:19 ]

Ennek az ellenzéknek semmi sem jó. Úgyhogy maradhatnak továbbra is ellenzékben, mert kormányra kerülésük katasztrófával érne fel!


olvasó
2022. JANUÁR 13. [ 19:15 ]

De ha nem lenne élelmiszerárstop, az ellenzék már üvöltve szidná a kormányt, hogy éhezteti a népet.


Kőműves Zoltán
2022. JANUÁR 13. [ 12:37 ]

A kormány élelmiszerárstopja a választási hadjárat alkotó eleme.


pontosító
2022. JANUÁR 13. [ 11:36 ]

A kólát dobjátok a szemétbe! Káros az egészségre és a csontokra! A pizza pedig a fent említett alapanyagokból készül - állítólag!


rg
2022. JANUÁR 12. [ 21:39 ]

Mi lesz a pizzával meg a kólával drága Viktor?


Nekünk magyaroknak szükségünk van a hazánkra, mert a haza véd meg bennünket minden bajtól és veszélytől - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budai Várban, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tisztavatási ünnepségén. A kormányfő úgy fogalmazott: "erősnek, felkészültnek és egységesnek kell...
2022. JÚLIUS 2.
[ 10:57 ]
Már 813 ezer ukrajnai háborús menekült érkezett Magyarországra - közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán péntek este. Bakondi György hozzátette, hogy a szerb határszakaszon ugyanakkor az illegális bevándorlók jelentik a problémát. Idén már 107 ezer határsértőt és több mint...
2022. JÚLIUS 1.
[ 20:28 ]
A kilépés gyorsítása érdekében szombaton csak a Magyarországról kilépő utasok használhatják a Röszke közúti határátkelőhelyet - közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság péntek délután a rendőrség honlapján. Közleményük szerint szombaton 7 órától 19 óráig a belépő forgalom szünetelni...
2022. JÚLIUS 1.
[ 17:40 ]
Beolvasás folyamatban