Magyarország
Navracsics Tibor: Sajtóértesülések szerint Magyarország jövőre hozzáférhet az uniós forrásokhoz
Betűméret:             

Sajtóértesülések szerint az év végéig aláírhatják azokat a megállapodásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy Magyarország jövőre hozzáférhessen az uniós forrásokhoz - mondta a területfejlesztési miniszter csütörtökön Budapesten.

Navracsics Tibor a Versenyképességi Operatív Programok 16. nemzetközi konferenciáján közölte, szerda óta, újságíróknak köszönhetően, tudni vélik, hogy az Európai Bizottság állást foglalt a fél éve tartó "nagyon intenzív tárgyalás sorozatunkról, illetve azokról a vállalásokról, amelyeket mi tettünk és időarányosan teljesítettünk".

A miniszter szerint az újságírók által tolmácsolt bizottsági álláspont megerősíti azt a perspektívát, amit "júniusban felvázoltunk", amely szerint az év végéig szülessenek meg azok a megállapodások, amelyek lehetővé teszik, hogy az uniós forrásokhoz, egyrészt a helyreállítási alaphoz, másrészt a kohéziós pénzekhez Magyarország hozzáférjen a következő évben.

Ez Magyarország és az Európai Bizottság számára is jó hír, mert mint a mostani konferencia is bizonyítja, Magyarország lojális, hasznos és jó felhasználója az uniós forrásoknak, jól hasznosulnak az európai adófizetők ide befektetett pénzei - jelentette ki Navracsics Tibor.

Kiemelte, az európai gazdaságok közül az egyik legdinamikusabban a magyar gazdaság fejlődik. Az itteni kis- és közepes vállalkozások (kkv) a most lezáruló GINOP-nak és a kormány reményei szerint megnyíló GINOP Plusznak is elsődleges címzettjei, és bíznak abban, hogy a közeljövőben már robusztus motorjává válnak az európai gazdaságnak. Mindez Magyarország számára gazdasági, versenyképességi és társadalmi szempontból is fontos - közölte.

Rámutatott, hogy ha a magyar gazdaság jól teljesít, akkor ez az Európai Unió egész gazdaságának segítség, illetve, hogy a magyar kkv-k versenyképessége nemcsak Magyarország, hanem az EU gazdaságának is érdeke.

Kifejhette, a vállalkozásoknak szerpe van a polgárosodásban is, hiszen a kkv-szektorra alapozott erős középosztály létével megerősített szociális és területi kohézió révén Magyarország szolidárisabb, összetartóbb, és egységesebb társadalommá tud válni.

Navracsics Tibor kitért az Európai Bizottság 8. kohéziós jelentésére, amely kimutatta, hogy az unióban javult a kohézió, összetartóbbá váltak az uniós társadalmak, ez azonban jórészt a közép-európai társadalmak felzárkózásának köszönhető. Ennek alapján az EU kohéziójának egyik legfontosabb hajtóereje a közép-európai tagállamok felzárkózása - tette hozzá a miniszter.

"Mélyen húzódó közös érdekeink vannak, közös célunk van és közös a jövőnk is", ebből adódóan Navracsics Tibor bízik abban, hogy az Európai Bizottsággal "folyó tárgyalásaink" stratégiai értelemben véve is egy irányba tartanak, minél több találkozási pontjuk lesz és "év végéig alá tudjuk írni a megállapodásokat, amelyek segítenek minket ahhoz, hogy a jövő évben hozzá férjünk az uniós forrásokhoz". (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A béke körülményei nem fognak javulni az orosz-ukrán konfliktusban - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a CNN-nek adott interjúban. A miniszter a közösségi oldalán megosztott videóban elmondta, itt az ideje az ukrajnai háború megállításának. Az Ukrajna globális támogatásának...
2023. SZEPTEMBER 22.
[ 8:08 ]
A jövő évi EP-választások tétje, hogy meg tudjuk-e védeni a szuverenitásunkat - fogalmazott a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője csütörtökön a Fidesz és a KDNP kihelyezett esztergomi frakcióülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón. Kocsis Máté azt mondta, hogy ha marad a "dollárokat egymásnak...
2023. SZEPTEMBER 21.
[ 18:06 ]
A jelenlegi kihívások közepette világosan kell fogalmazni annak kapcsán, hogy ki milyen jövőt szeretne, márpedig a magyarok nem akarnak háborút, migrációt és agresszív genderpropagandát - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban. A Külgazdasági és...
2023. SZEPTEMBER 21.
[ 17:21 ]
Beolvasás folyamatban