Magyarország
Az EU-forrásokról való megállapodás már nem Magyarországon múlik – Navracsics reagált Hahn nyilatkozatára
Betűméret:             

Miután az uniós biztos belengette a jogállamisági eljárás elhúzódását, a Mandiner felkereste az illetékes minisztert, aki elárulta: továbbra is optimista.

Johannes Hahn, az Európai Unió költségvetési biztosa az Európai Parlamentben arról beszélt, hogy Magyarország egyelőre nem teljesítette azokat a feltételeket, amelyek az uniós források folyósításához szükségesek. Ezért újabb feladatok várnak az Orbán-kormányra – számolt be a Mandiner a kissé meglepő nyilatkozatról az Euronews beszámolójára hivatkozva.

Bár korábban inkább arról volt szó, a procedúra még az idén lezárulhat, feloldva ezzel egyes források zárolását, az uniós biztos most kijelentette, mivel a jogállamisági eljárásnak nincsen konkrét, megszabott határideje, akár 2024-ig is elhúzódhat. Hahn szerint ráadásul annak is valós veszélye van, hogy a magyar diákok kimaradnak az Erasmus programból, mivel a kormánynak július közepéig van lehetősége feloldani az összeférhetetlenséget az alapítványi egyetemek ügyében. „Többször is nyilvánvalóvá tettem azt, hogy valós a veszélye annak, hogy a következő szemeszterek során az érintett egyetemek diákjai nem vehetnek majd részt a programban” – mondta Hahn.

Navracsics Tibor válasza:

A Mandiner megkereste Navracsics Tibor uniós forrásokért és területfejlesztésért felelős minisztert, aki röviden annyit reagált:

Most is optimista vagyok, és abban bízom, hogy az uniós pénzek körüli vita mielőbb lezárul. Vállalásainkat ugyanis már teljesítettük, ezért a megállapodások nem rajtunk múlnak.”

Érdekesség, hogy egy pénzügyi vitában nemrég épp Hahn volt kénytelen a Bizottság részéről bocsánatkérő levelet írni Navracsicsnak, akivel egyébként egy hete tárgyalt legutóbb, épp a közalapítványi fenntartási egyetemek kuratóriumairól. Akkor a miniszter azt mondta, közel járnak a megoldáshoz. Ilyen előzmények után érkezett a váratlan nyilatkozat a biztostól.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
mukica
2023. MÁJUS 25. [ 14:29 ]

Tiszteletre méltó Navracsics Tibor örök optimizmusa és határtalan bizalma a brüsszeli pecsenyesütögető rablóbanda iránt, de én éppen azért lennék kevésbé derűlátó, mert ahogy írja, a megállapodások nem rajtunk múlnak. Az EU vezetői olyanok, mint Hasfelmetsző Jack: szeretnék, ha elhinnék, hogy csupán vakbélműtétekkel foglalkozó sebészfőorvosok, De ehhez most már kevés az altató.


A jövő évi EP-választások tétje, hogy meg tudjuk-e védeni a szuverenitásunkat - fogalmazott a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője csütörtökön a Fidesz és a KDNP kihelyezett esztergomi frakcióülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón. Kocsis Máté azt mondta, hogy ha marad a "dollárokat egymásnak...
2023. SZEPTEMBER 21.
[ 18:06 ]
A jelenlegi kihívások közepette világosan kell fogalmazni annak kapcsán, hogy ki milyen jövőt szeretne, márpedig a magyarok nem akarnak háborút, migrációt és agresszív genderpropagandát - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban. A Külgazdasági és...
2023. SZEPTEMBER 21.
[ 17:21 ]
Magyarország támogat, és kész részt venni bármely békekezdeményezésben, ami megteremti egy tartós tűzszünet lehetőségét Ukrajnában, és utat nyit egy fenntartható és igazságos béke felé - jelentette ki Novák Katalin, köztársasági elnök szerdán New Yorkban, az ENSZ Biztonsági Tanácsában elmondott felszólalásában,...
2023. SZEPTEMBER 21.
[ 9:55 ]
Beolvasás folyamatban