Amint az új törvény megjelenik a Magyar Közlönyben, tilos lesz az olyan gyűlés megtartása Magyarországon, amely a gyermekek védelméről szóló törvényben meghatározott tilalmat sért.
Az Országgyűlés kedden ugyanis megszavazta a Fidesz által benyújtott törvényjavaslatot, amely szerint tilos lesz tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.
Az elfogadott javaslat értelmében a rendőrség jogosult lesz arcfelismerő technológiát is alkalmazni a résztvevők azonosítására, valamint pénzbírságot is kiszabhat a szabálysértés elkövetőire.
A kiszabott bírságot nem lehet közérdekű munkával vagy szabálysértési elzárással helyettesíteni, a megfizetett összeget pedig majd a gyermekek védelmére kell felhasználni.
A javaslatot 136 igen, 27 nem szavazattal, tartózkodás nélkül szavazták meg a parlamenti képviselők.
A Jobbik és a Mi Hazánk képviselői is támogatták a gyülekezési törvény módosítását. A Momentum képviselői még füstgyertyát is gyújtottak a Parlamentben, írja a Mandiner.





Igen, Garai úr. Most azt tesszük, ami Trampnak Is, Putinnak is érdeke, meg kicsit az EU-nak is (hogy megszabaduljanak tőlünk) megbontani az úniót. Ha a szlovákokat valamivel megyőzik, hogy ne vétózza a 7-es cikkely élesítését, (vagy ellenük is meglépik) ami szavazat megvonás, akkor már nincs akadálya, hogy Magyarország kilépjen az EU--ból. Azzal vége a szuverenitásnak. 3 nagyhatalom öleli Magyarországot keblére. (róka-kakas esete árvíz idején).
De akkor a magyar Parlament miért foglalkozik vele? Vagy ez (is) csak egy gumicsont?
Minekutána a Trump adminisztráció is szemétkosárba hajította az elembétékús propaganát, világméretekben vége a habverőzésnek. Öt perc sem kell és már annyit sem foglalkozik vele senki, mint a megmondókislánnyal, Grétivel. Felejős.
Nem tiltottam volna be, mert nagyon nehéz szabályozni, az arcfelismerés pedig még ennél is rosszabb. Mi van, ha a tüntetés mellett sétálok el épp a boltba, akkor is kapok büntetést? Hogy ellenőrzik ezt? Nem értek egyet a vonulással, de nem zavar az LMBTQ, vagy más szexuális orientációja. Sőt, ha valaki születése során nem azonosítható nemi szervvel születik, minden orvosi támogatást meg kellene adni neki, hogy olyan legyen, amilyen szeretne. Nehéz ezt felismerni, de tudok ilyen emberről és az alapján amit mesélt, hogy érezte magát "idegen testébe", nem lettem volna a helyében. Hosszú orvosi és pszichológiai vizsgálatok után Németországban sikerült a nemváltás neki. Az meg hogy gyülekezéseket tiltanak az EU-ban, szerintem szörnyű. Még Szerbiában is incidensek nélkül zajlik az egész évek óta. Nem az egyetértés kell, hanem hogy lehetőséget adjunk valakinke még akkor is ,ha nem értünk egyet vele.
Sajnos a törvényből kimaradt, akinek ilyen (LMBTQ..) problémája van, kötelezni kellene az orvosi kezelést. Ehhez lehetőséget kellene teremteni, hogy ne sérüljenek a jogaik.
De nagy úr , Garai úr! Trampnak is tehet előterjesztést? Ez a törvény szégyentelen jogfosztás. Mi lesz a határon túli fiatal korúakkal? Meg romlanak, sérült, szekszuálisan defektesek lesznek, és mérgezik majd a magyarorszpági iskolákban, egyetemeken az "igazmagyar" szeplőtelen fiatalokat? Ugye rossz érzés, hogy "határ" nevű kommentelő kihötyögi a magyar miniszterelnök és a Fidesz múltját? Dülledhet a szeme, aki nem tudta...
határ - Gratulálok, hogy Ön ilyen tisztán átlátja az USAID titkolt támogatásait, majd előterjesztem Trump-tanácsadónak, hogy ő is jobban kapiskálja a helyzetet. De a téma itt a prájd betiltása, maradjunk annyiban, hogy Ön hogy szavazott volna?
1992-ben pedig épp a Soros-ösztöndíjas Orbán Viktort támadta az MDF. Mi volt Bayer Zsolt, akkori fideszes sajtófőnök válasza? Íme: „Megdöbbenéssel figyeljük a Soros György személyét érő nemtelen támadásokat. Látva a felsőoktatás szorult helyzetét, úgy gondoljuk, hogy az újabb nemzedékeknek is szüksége lesz arra az önzetlen támogatásra, amit a Soros Alapítvány remélhetőleg a jövőben is nyújtani fog. Tiltakozunk az alapítvány politikai csatározásokba történő bevonása ellen!”
Nagyon jól tudjuk, hogy milyen az a szavazati többség, és hogy lett ekkora fölénye egy pártnak a választási rendszer miatt. Egyébként ez a "illegális támogatási" forma 2018-tól az előző Trump-adminisztráció során a magyar kormány programjait is támogatta. Azzal nem volt gond?
Érett ifjú- Ön elég érettnek tűnik, hogy utánanézzen, hogy államközi relációban mi a legális, nyilvános támogatás és mi számít illegálisnak, eltitkoltnak. De: maradjunk kommentelt cikk témájánál - betiltották a prájdot, hállistennek. Kábé 80 %-os szavazati többséggel, népakarattal.
Garai uram, mit ért Ön " legális támogatási formák" alatt? A szélsőjobbos pártok finanszírozását vagy Dodik támogatását? Ezek következményeit a magunk bőrén éreztük a 9ö.es években, vagy már elfelejtette?
Úgy kell érteni, hogy "határ" kommentelő bezzeg már előbb sokkal jobban volt tájékoztatva az USAID felforgató feladatairól, mint a közönséges halandók? No ne vicceljen már!
Azt se tudták eddig mi az a USAID, csak most Orbán meg Trump megemlítette, és van új ellenség meg összeesküvés. Az előző elméletekkel mi lett? Vagy pl. a vakcinahalálozások már smafu? Mindig kapnak valami újat, csak fröcsögni lehessen.
Szerintem Garai László a lényegre tapintott.
határ - Ne mossad már össze a legális támogatási formákat az USAID-nak a felforgató tevékenyégével, melyről maga a fenntartója rántotta le a leplet. Okod lehet rá, hogy annyira véded és tereled róla a figyelmet.
Figyelemelterelés....
olvadó só: milyen dollár és hova? nem az az ember van már hatalmon amerikávan akit maguk akartak? vagy ha Orbán kapja, az nem baj? vagy ha a magyar kormánypárt támogat külföldön másokat, az nem baj? guruló forintok?
A normalitás előbb-utóbb visszanyeri természetadta helyét. Azt az ocsmányságot, amit a Pride-on látni lehet... Takarítást, minél előbb és alaposan.
A dollár mindenhol gurul.
A csürhe mindenhol csürhe...