A Tisza pártosok nemhogy nem szégyellik, hogy a saját országuk ellen dolgoznak, hanem büszkék rá, az a céljuk, és örülnek annak, hogyha Magyarországon rosszul mennek a dolgok – mondta a miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Orbán Viktor a Tisza Párt EP-képviselőjének kijelentésére vonatkozó kérdésre azt mondta: az EP-képviselőket a magyar emberek azért választották meg, hogy Brüsszelben Magyarország érdekét képviseljék, sőt, ha kell harcoljanak Magyarországért. Jelezte: miniszterelnökként ő maga is harcol a magyarok érdekeiért, így a Magyarországnak járó EU-s források felét már kiharcolta, az már a számlánkon van.
Ugyanakkor a Tisza pártosok „nemhogy nem szégyellik, hogy a saját országuk ellen dolgozzak, hanem büszkék rá, sőt ez a céljuk, sőt örülnek, hogyha Magyarországon rosszul mennek a dolgok, mert (...) azt mondják, hogy ez jó az ellenzéknek”.
Hozzátette: erről Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök őszödi beszéde jut az eszébe, hiszen most a Tisza Párt azt próbálja meg elmagyarázni, hogy az a helyes dolog, hogyha Brüsszelben egy képviselő a saját hazája ellen dolgozik.
Hangsúlyozta: a politika nem a hatalomról, hanem az országról szól, az embereket, Magyarországot kell szolgálni. Aki hatalomért és pénzért bármire képes, abban sose szabad megbízni – jelentette ki Orbán Viktor.
A családalapítás a közösség jövőjét is szolgálja
Amikor az ember családot alapít, akkor nemcsak a saját személyes boldogságát szolgálja, hanem annak a közösségének a jövőjét is, ahová tartozik – közölte a miniszterelnök.
Orbán Viktor kiemelte: ezért az édesanyákat nemcsak amiatt kell megbecsülni, mert egy nagyon nehéz feladatra vállalkoznak, hanem azért is, mert olyasmit vállalnak, ami az egész közösség számára fontos – jelezte. Ha ez így van, akkor nem igazságos az a helyzet, hogy akinek gyermeke van, az rosszabbul él, mint az, akinek nincs gyermeke – mutatott rá.
A kormányfő szerint a kormánynak dolga, hogy az igazság helyrebillentésében szerepet vállaljon. „Nekem ez személyes ügyem is” – tette hozzá.
Felidézte: azzal jött vissza 2010-ben a magyar politikába, hogy vállalta, ezt a különbséget eltünteti, tehát nem lesz nehezebb a gyermeket vállaló családok élete, mint a gyermekteleneké. „És haladok öles lépésekkel” – fogalmazott.
Becsületbeli ügynek nevezte, hogy az anyákat megtámogassák, és érjék el, hogy aki gyermeket vállal, az élete végéig ne fizessen személyi jövedelemadót.
Hozzátette: egy másik igazsággal is össze kell kapcsolni a gyereknevelés érdemeinek elismerését, ez pedig a munka. Ha nem kapcsoljuk össze a családtámogatást a munkával, akkor kevesebben fognak dolgozni Magyarországon, mint kellene. Ezért az ország számára, sőt a családok számára is az a legjobb politika, amely lehetőséget ad a családoknak, elsősorban az édesanyáknak, hogy eldöntsék, inkább otthon maradnak-e – közölte.
Közel vagyunk ahhoz, hogy a városi szolgáltatások elérhetők legyenek szinte teljes körűen a falvakban
Falun élni jó, sőt igazán minőségi életet valószínűleg falun lehet élni – mondta a miniszterelnök, hangsúlyozva: a kormány rengeteg energiát fordít arra, hogy a falun élők egyenjogú polgárai lehessenek az országnak.
Orbán Viktor emlékeztetett: a liberális közgazdászok rendszeresen megírják, hogy nem észszerű faluban lakni, falusi méretekben szervezni a szolgáltatásokat, minden sokkal praktikusabb és olcsóbb lenne, ha mindenki beköltözne a nagyvárosokba.
„Ez messze van attól a gondolkodástól, amit mi képviselünk, mert szerintünk falun élni jó, sőt igazán minőségi életet valószínűleg falun lehet élni” – fogalmazott.
Felidézte: sikerült kialakítani a kommunista rendszerben egy olyan érzést, hogy a falu fejletlen, a város meg fejlett, a városiak műveltek, a falusiak meg nem. „Én egy 1800 lelkes faluból jövök. Remélem, élő példája vagyok ennek a cáfolatnak” – jegyezte meg.
Kiemelte, hogy falun is nagyon sok jó képességű, dolgozni akaró és előretekintő ember születik és él.
Közel vagyunk ahhoz, hogy a városi szolgáltatások elérhetők legyenek szinte teljes körűen a falvakban, ahol pedig ez még nem így van, ott dolgozik ezen a kormány.
Hozzátette, rengeteg energiát fordítanak arra, hogy a falun élők egyenjogú polgárai lehessenek az országnak. „Hogy minden szolgáltatást sikerült-e már odavinnünk, erre nem tudok egyértelmű igennel válaszolni. Sokat odavittünk, de van még sok munkánk” – jelezte a miniszterelnök.
Az infláció legfőbb oka a háború
Magas inflációs korszakban vagyunk és ennek az oka leginkább az orosz-ukrán háború – hangsúlyozta.
Az infláció tartós, hosszú távú letörésének legjobb módja a béke – jelentette ki, hozzátéve, az Európai Unió egyetlen dolga, hogy támogassa az amerikai elnököt béketörekvéseiben. Hangsúlyozta: a konfliktusra való készülődéssel, majd a háború kirobbanásával ugrottak meg az árak.
Nekünk a békére várakozva is lépéseket kell tennünk az infláció ellen – fogalmazott Orbán Viktor, emlékeztetve arra, hogy a kormányzat a háború elején ársapkákat vezetett be, eredménnyel, most pedig az árrést szabályozzák.
A kormány éppen azon dolgozik, hogy az élelmiszereken túl más kiskereskedelmi termékeknél is alkalmazzuk ugyanezt a módszert – jelentette ki a miniszterelnök. (MTI)





Tetszik a hasonlat Staller nénivel. Nekem is sokszor az az érzésem hogy olyan mint a rigolyás öregasszonyok akik semmihez nem értenek de mindenbe bele szólnak csak hogy meg ne szűnjön a pletyka. Kell egy kis értelmi szint hogy belássuk hogy nem lehet összehasonlítani egy folyamatosan, csak kisebb szünetekkel fejlődő gazdaságot és a stagnáló, néha csődközeli gazdaságot mint a magyar és a nyugati gazdaság. Ugyan így még a környező országokkal is, mert nem látja hogy az EU 27 országából csak a magyaroknak vannak olyan képviselői akik szándékosan rontják magyar ország hírnevét, és aki valamennyire követi az üzleti eseményeket tudja hogy a hitelminősítés mennyire fontos az üzleti életben. Rontjuk MO hitelét romlik a gazdasági teljesítmény és kinyilvánítottan ennek az ellenzék örül. Cseh Katalinék indították el ezt a folyamatot, de a Tisza párt ugyanazt a politikát foytatja.
Pad, nem kell hogy meggyőzzön, csak mondjon olyan közgazdaságilag elfogadható érvet, ami igazolja, hogy Magyarországon a legmagasabb az infláció az EU-ban, holott, az inflációt legyűrtük, a gazdaság repülőrajtot vett, stb. Például lehetne az, hogy a Tisza lenyúlt több ezer milliárdot, oly módon, hogy az MNB azt kiszervezte különböző alapítványokhoz, vagy valami hasonlót.
Ifjú, maga nagyon tereli a témát. Ha statisztikai adatok érdeklik, nézzen utána a neten. Én igyekszem minél ritkábban kommentelni, csak akkor írok, ha nem tudom magamban tartani a véleményemet, és nem célom, hogy a kákán is csomót kereső embereket meggyőzzem.
Pad, mondana valamit a bolgár, román, vagy a többi kelet európai ország inflációjáról is? Csak azért, hogy én is megértsem az összefüggéseket.
Érett nem értetlenkedik, hanem teszi a dolgát, mint Staller Ilka néni.
Érett értetlenkedik már megint. Szerintem ha az unió nem küldene ki tudja hány milliárd eurót Ukrajnába, akkor ott már bőven elszabadult volna az infláció. Teszi ezt úgy, hogy Ukrajna nem is uniós tag. Közben pedig az uniós tag Magyarországnak évek óta mondvacsinált kifogásokkal (ebben benne van az ellenzék ármánykodása is) visszatartja a kifizetéseket. Továbbá az kereskedelmi láncok is sok esetben indokolatlanul magas árréssel dolgoznak. Ez a magas árrés Szerbiára is jellemző, volt erről egy cikk mostanában.
Nagy az ellenzéki viagra fogyasztás, Ciccolina (Staller Ilona 73) pornómatuzsálem is beszáll a Tisza párt oldalán
Érett Ifjú - közgazdaságtani ismeretek szerint egy 3 éve háborúban álló ország gazdasági folyamatait teljes mértékben a piac szabályozza! Ja, mégsem...
Hogy lehet, hogy Ukrajnában kisebb az infláció, mint Magyarországon? Gondolom, ez is Gyurcsány meg a Tisza ármánykodása.
A határ nevű, már ki tudja hanyadik álnéven kommentelő alak ismét felmondta magyarpeti propagandáját, szinte szó szerint! Újfent rontja itt a levegőt! Lényegtelen, mikor alakult a tisza párt, elődeik (momentum, dk és társaik) ugyanezt az aljas politikát folytatták az EP-ben, az volt a fő aknamunkájuk, hogy visszatartsák a magyaroknak jogosan járó forrásokat. Mindent megtett ezért a két momentumos nőszemély, majd maga a gyurcsány fletó kotyogta el, hogy nem tudnak jönni az uniós források, mert tesznek róla, hogy akadályozzák a folyamatot minden lehetséges módon. Úgyhogy jelen esetben kinga asszonyság csak folytatja azt, amit hazaáruló elődei megkezdtek.
Pad: 15 éve kormányoznak kétharmaddal, 2020 óta rendeleti kormányzással, a Tisza Párt még csak nem is létezett, amikor a jogállamisági eljárás elindult a magyar kormány ellen, és még akkor sem, amikor felfüggesztették az uniós pénzeket. Nem más miatt, hanem a hatalmon lévő pártok miatt ilyen Magyarországon a helyzet.
Pad, pontosan látja! És a hazaárulást nemzetárulással is kiegészítik. Kinek az érdekeit képviselik ezek a politikusok? A magyarokét és Magyarországét biztos nem.
A balliberális oldal mostanában egyik alakulatból vedlik át a másikba, de a közös jellemzőjük mindig a magyar érdekkel ellentétes álláspontra helyezkedés, abban bízva, hogy ezáltal ők kerülnek hatalomra. Egyszóval, érthetőbben: hazaárulás!