Amíg Donald Trump az Egyesült Államok elnöke és Orbán Viktor a magyar miniszterelnök, addig van a magyar rezsicsökkentés szempontjából életbevágóan fontos, az amerikai szankciók alóli mentességet biztosító megállapodás - erről beszélt Orbán Viktor kedden az ATV YouTube-on közvetített, Rónai Egon által vezetett, Mérleg című műsorában.
A kormányfő arra a kérdésre, hogy a szankciók alóli mentesség időtartama ügyében összevissza beszéd van, azt mondta, az elnök meghallgatta, és közölte, "értem, megadom" a mentességet.
Ez azt jelenti, hogy "amíg ő az elnök ott és én vagyok a miniszterelnök, ez addig van. Amikor a feltételek megváltoznak, újra kell tárgyalni" - fogalmazott, hozzátéve, ha ez húsz év lesz, akkor húsz évig tart a megállapodás.
Azt mondta, nem kínált a megállapodásért semmit, mert nem üzletet akart kötni. Az üzletben sem csak érdekek vannak, hanem van bizalom, lojalitás, van hosszú távú partnerség, és az amerikai elnök úgy gondolta, ezért nem kér semmit - tette hozzá.
Brüsszel ma akadályként tekint Magyarországra
Brüsszel ma úgy tekint Magyarországra, mint egy olyan országra, amely akadályt jelent a céljai elérésében - mondta Orbán Viktor a műsorban.
A miniszterelnök azt mondta: Magyarország pénzügyi kitettségét növeli a Brüsszellel való negatív viszony és javítja az Egyesült Államokkal való jó viszony.
A kormányfő kitért arra is: napirenden van az orosz-amerikai csúcstalálkozó Budapesten. Egy nagy békekonferencia Budapesten, ami késik, "de ami késik az jön", csak nem akkor, amikor szeretnénk, hanem valamivel később.
Aláhúzta: az amerikai-orosz megegyezés nem lehetetlenült el, tárgyalnak a delegációk, amibe bizonyos mértékig "mi is bevagyunk vonva, tudunk bizonyos dolgokat".
Haladnak előre, tudjuk, hol vannak elakadva, min kellene változtatni - jelezte. Mint mondta, most a terület kérdésén akadt el a tárgyalás.
Kitért arra is: nem adta fel a békemissziót és az oroszokkal való kapcsolatban is próbál abba az irányba hasznos lenni, hogy a megállapodás létrejöjjön.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




