Magyarország
Orbán Viktor: Megnyerjük a választást, és az ukránok feladják az olajblokádot
Betűméret:             

Miután a nemzeti erők megnyerik Magyarországon a választást, az ukránoknak nem marad más választásuk, mint hogy feladják az olajblokádot - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, miután kedden Budapesten hivatalos látogatáson fogadta J. D. Vance-t, az Amerikai Egyesült Államok alelnökét.

A magyar kormányfőt az amerikai alelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón arról kérdezték, hogy mi lesz Európával, azon belül Magyarországgal, miután sem Oroszországból, sem a Közel-Keletről nem érkezik olaj.

Orbán Viktor azt mondta: nem akarja eltitkolni, hogy a magyar helyzet nehéz. Emlékeztetett: az ukránok először még 2022 végén blokád alá vették az Oroszországból Magyarországra gázt szállító vezetéket, de - folytatta - ezt még sikerült kivédeni a Török Áramlat gázvezetékkel.

"Majd most, nem sokkal a választások előtt, szerintem a választásokkal összefüggésben és egy ukránpárti kormány esélyének megteremtése érdekében lezárták, blokád alá vették olajvezetékünket is, azt az olajvezetéket, ami a magyar gazdaság köldökzsinórja" - tette hozzá.

Hangsúlyozta: ebben a helyzetben el kell látni a magyar gazdaságot és a magyar fogyasztókat üzemanyaggal és energiával, és rá kell kényszeríteni az ukránokat arra, hogy nyissák meg a vezetéket.

"Nekünk erre van egy tervünk, ezt a tervet lépésről lépésre hajtjuk végre, és a végén meggyőződésem, hogy miután a nemzeti erők megnyerik Magyarországon a választást, az ukránoknak nem marad más választásuk, mint hogy feladják az olajblokádot és újra megindítsák a Barátság olajvezetéket, és Magyarország visszatérhet a normális gazdasági működés keretei közé" - jelentette ki, hozzátéve, "így lesz ez".

A török–magyar kapcsolatok jövőjéről, valamint regionális és globális kérdésekről egyeztetett telefonon Recep Tayyip Erdoğan török elnök és Magyar Péter – közölte a Anadolu Ajansı híre szerint a török elnöki hivatal. A közlemény szerint Erdoğan hangsúlyozta: a két ország közötti kapcsolatok ereje a közös...
2026. ÁPRILIS 14.
[ 19:13 ]
A Patrióta-frakció közleményt adott ki, amelyben kifejezik támogatásukat a Fidesz és Orbán Viktor mellett, és hangsúlyozzák a nemzeti szuverenitás, valamint a konzervatív értékek védelmének fontosságát Európában. A képviselőcsopot kiemeli Orbán Viktor és a Fidesz kulcsfontosságú szerepét a demokratikus...
2026. ÁPRILIS 14.
[ 18:03 ]
Újabb fontos telefonbeszélgetést folytatott Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki erről a Facebook-oldalán számolt be kedden. "Egyetértettünk abban, hogy a magyar embereknek járó, de az Orbán-kormány korrupciója miatt befagyasztott sok ezer milliárd forintos...
2026. ÁPRILIS 14.
[ 16:41 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó